Oroszország az F-16-os vadászgépek Ukrajnának való átadását a NATO előre megfontolt jelzésének fogja tekinteni a nukleáris szférában – mondta Szergej Lavrov a RIA Novosztyi hírügynökségnek adott interjújában.
Az orosz külügyminiszter kiemelte, hogy az F-16-os vadászgép a fő hordozóeszköznek számít a NATO úgynevezett közös nukleáris missziójában. A repülők átadása Lavrov szerint jól mutatja, hogy
Kapcsolódó
az Egyesült Államok és a NATO szó szerint bármire készen áll Ukrajnában.
Azonban a politikus hangsúlyozta, hogy az F-16-osok szállítása se változtatná meg a fronton a helyzetet. Mivel ezeket a repülőgépeket ugyanúgy meg fogják semmisíteni, mint a NATO-országok által Ukrajnának átadott egyéb fegyvereket – írja az MTI.
Küszöbön a nukleáris háború?
Az interjúban előkerült, hogy Oroszország a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták telepítésére vonatkozó egyoldalú moratóriumának visszavonásán túlmenően is tehet lépéseket a nukleáris elrettentés terén.
Lavrov reméli, hogy a taktikai nukleáris fegyverekkel végrehajtott orosz-belorusz gyakorlatok „észhez térítik" a Nyugatot.
Dmitrij Peszkov, orosz elnöki szóvivő szerint a nemzetközileg elismert orosz területek bombázását megengedő NATO nyilatkozatok új szintre emelik a feszültséget.
NATO katonák
Jens Stoltenberg, Észak-atlanti Szerződés Szervezete megalakulásának 75. évfordulója alkalmából tartott konferencián elmondta:
az Ukrajnának nyújtott külföldi katonai segítség mintegy 99 százaléka a NATO-tagállamoktól származik, de eddig a megtámadott ország területére volt korlátozva ezen fegyvereknek a használata
NATO főtitkára kiemelte, hogy megváltozott a háború jellege, Moszkva az ukrán határ közelében helyezte el a fegyvereit és lőszerraktárait. Ezért Stolenberg szerint
itt az ideje bizonyos korlátozások átértékelésének, és lehetővé kellene tennünk Ukrajnának, hogy a nemzetközi jog alapján védekezhessen. Ez magába foglalja az orosz célok elleni, orosz területeken való támadásokat is
Sajtóértesülések szerint a a prágai tanácskozáson előkerült a NATO katonák – a megtámadott ország haderejének kiképzése céljából – Ukrajnába való kiküldésének a kérdése.
Füstbe ment terv?
Marija Zaharova, orosz külügyi szóvivő szerint a nyugati vezetők Ukrajnába vezényelt katonai kontingenseket emlegető nyilatkozatai azt mutatják, hogy az országra vonatkozó eredeti tervük teljes kudarcot vallott.
A politikus szerint az ukrán polgárok:
Dmitrij Peszkov szerint a NATO vezetők nyilatkozatai mutatja, hogy a szövetség tagállamai is folytatni akarják Oroszország elleni háborút.
A Kreml szóvivője gyakorlatilag megvédte az Oroszországgal szembeni szankcióknak ellenálló magyar kormányt.
- Ez a függetlenség nem mindenkinek tetszik Brüsszelben, ezért mind Orbánt, mind az egész magyar vezetést leplezetlen nyomás alá helyezik, ami szerintem egészen példátlan - tette hozzá.
Peszkov elkerülhetetlen következményeket helyezett kilátásba a feszültség fokozásának útjára lépő országokkal szemben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!