Boris Johnson egyenes kérést intézett Donald Trumphoz: ne mondja fel az Egyesült Államok Ukrajnának nyújtott támogatását, ha 2024-ben ő lesz ismét az elnök. A volt brit miniszterelnök – aki keményen lobbizott azért, hogy a megingott republikánusok tartsák meg a hitet a háború sújtotta országban – ukrajnai útja után a Spectatornak írt cikkében arra figyelmeztetett, hogy az orosz katonai győzelem bumerángként érhetné a Trump-kormányzatot.
Putyin győzelme katasztrófa lenne a Nyugat és az amerikai vezetés számára, és nem hiszem, hogy ezt az eredményt egy amerikai elnök könnyen el tudná viselni, nemhogy egy olyan, aki újra naggyá akarja tenni Amerikát
– írta Johnson a brit hírmagazinban.
Johnson szerint „ha törődünk a demokráciával, hajlandóak vagyunk kiállni az elveink mellett, és a Nyugatnak még mindig van mersze kiállni valamiért, addig sikerrel is járhatunk”.
Jókor jelent meg Boris Johnson publikációja
Az exminiszterelnök megjegyzései ukrajnai aggodalom közepette láttak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy mit jelentene egy Trump-elnökség a honvédő háború nyugati támogatására nézvést.
Boris Johnson tavalyi távozása óta energikusan lobbizott Ukrajna további támogatásáért. Májusban részt vett egy magánebéden Dallasban a háborúszkeptikus republikánusok körében az ukrán erőfeszítések támogatásának megerősítésére tett erőfeszítések részeként. Ugyanezen az utazáson pedig együtt vacsorázott Trumppal, és neki is hangsúlyozta az ukrán győzelem létfontosságát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!