A Szegeden gyárat építő BYD több fronton igyekszik bevenni az európai piacot, a helyi gyártás mellett az autóexport területén is erősít. Egész flottát építtet, és a 8 speciális tengerjáró osztag első egysége, a BYD Explorer No.1 már el is érte Európát az első szállítmánnyal.
A teherszállító hajó a hollandiai Vlissingen után a németországi Bremerhavenben kötött ki, fedélzetéről 3000 elektromos autó gördült le, újabb kihívás elé állítva az ágazat európai fellegvárát jelentő német autóipart, amely a belsőégésű motorokról az akkumulátorokra való átállásban lemarad a feltörekvő riválisokról.
Kapcsolódó
A BYD 1995-ben akkumulátorgyártóként kezdte a pályafutását, 2023-ban már a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója volt, megelőzve a Teslát, a hazai, kínai piacon pedig letaszítva a trónról a német Volkswagent (VW).
A sencseni székhelyű vállalat egy éve jelent meg Németországban, és csupán két tucat kereskedő kínálja modelljeit. Tavaly mintegy 4000 autó talált gazdára - lényegesen kevesebb, mint amennyi a 7000 autó szállítására méretezett BYD Explorer No.1 rakterében elfér.
A vállalatnak az a célja, hogy néhány éven belül bekerüljön az európai autópiac öt legnagyobb szereplője közé - írja az n-tv német televízió hírportálja.
A BYD és más kínai gyártók európai terjeszkedésének egyik akadálya a korlátozott szállítási kapacitás, erre kínálna megoldást a saját hajóflotta.
A BYD mellett más autógyártók, például az állami tulajdonú SAIC csoport - a VW kínai partnere - is megbízást adott hatalmas autószállítók egész flottáinak építésére.
A kínai gyártók saját járműveket is kezdenek gyártani Európában. A BYD már üzemeltet egy elektromos meghajtású buszokat gyártó üzemet, és tervei szerint Magyarországon is megkezdi a személyautók gyártását.
A kínai cég januárban közölte, hogy a tervezett szegedi bázis három év múlva kezdi meg működését.
A BYD egyelőre öt modellt kínál Európában, és a tervek szerint idén további hármat dob piacra. Gyártmányai 45000 euró körüli összegbe kerülnek.
A német autógyártók kimondva-kimondatlanul Brüsszeltől várnak védelmet, azt remélik, hogy az Európai Bizottság követi az amerikai példát. Washington 25 százalékos vámmal tartja távol a kínai autógyártókat a piactól.
A brüsszeli bizottság régóta vádolja Kínát, hogy tisztességtelen támogatásokkal mesterségesen alacsonyan tartja az európai piacon az elektromos autók árát, és így torzítja a versenyt. Ezért vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy Peking mennyire sérti a nemzetközi kereskedelmi szabályokat, és praktikái mennyire ártanak az európai gyártóknak. Az ágazat német szereplőinek reményei szerint a vizsgálatot védővámok bevezetése követi.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!