Farida Kurbangalejeva öt olyan orosszal beszélgetett, akik elhagyták az országot, így megtudhatta, hogyan is éltek az elmúlt egy évben. „Semmi olyan nem történt Oroszországban, ami okot adna arra, hogy visszatérjünk” – hangzott az emigránsok válasza, amelyet a lengyel onet.pl oldalán jelent meg.

„Szeptember 24-én reggel kimentem egy szentpétervári erkélyre, és láttam, hogy rendőrök lassítják az autók forgalmát, és embereket húznak ki belőlük. Nem tudom, hogy ez összefüggésben volt-e a mozgósítással, de az általános helyzettel hoztam összefüggésbe. És nem annyira félelem, mint inkább undor volt bennem, hogy ez a helyzet normává válik” – meséli a 39 éves Anton Sztarikov.

A férfi a regisztrációs helyén kívül élt, ezért kicsi volt a valószínűsége annak, hogy megtalálják. De a katonai igazolványán az egyik legnépszerűbb szakterület – sofőr – szerepelt. Amikor megkapta a katonai igazolványt, már három kategóriájú jogosítványa volt: 16 éves kora óta motorozott, 18 éves korában vett egy személygépkocsit, és közvetlenül az iskola után letette a teherautó jogosítványt is. Hamar rájött, hogy el kell mennie, mert a dolgok még rosszabbra fordulhatnak.

Úgy döntött, hogy Törökországba megy. Viszonylag gyorsan átjutott a határon, hiszen akkoriban huszonnégy órás sorban állás volt a jellemző. Elérte Tbiliszit, és ott felszállt egy Isztambulba tartó buszra.

Szerencsém volt, hogy egy barátom éppen akkor nyaralt: elintézte a szálloda tulajdonosával, hogy én is ott jelentkezzek be. Ennek eredményeképpen egy teljesen különböző oroszországi emberekből álló tömeg volt, akik mindannyian tökéletesen megértették, hogy ki az a Putyin, és mit tett az országgal.

A szálloda tulajdonosa vidám volt, és sajátos humorérzékkel rendelkezett. Amikor mindannyian összegyűltünk a verandán, bekapcsolt minket a szálloda csoportos chatjébe, és feltette a fotónkat azzal a kommentárral:

Az elveszett orosz hadsereg itt van.

Törökországban akkoriban az árszínvonal sokkal alacsonyabb volt, mint Grúziában, mind a bérleti díj, mind a lakhatás tekintetében. Az elmúlt egy évben azonban sokat változtak a dolgok: akkor a dollár 17 lírába került, most majdnem 27, és minden körülbelül háromszorosára drágult.

Az emigráció jobb, mint az orosz börtön

„Ennek ellenére még jobban élek, mint Oroszországban, mert Szentpéterváron egyszobás lakásban laktam, Törökországban pedig sikerült egy háromszobás lakást bérelni, világos és tágas, két erkéllyel. A tenger 800 méterre van, és imádok a parton sétálni” – vázolja a helyzetét Anton Sztarikov.

„Száműzetésben azt csinálom, amit az elmúlt 12 évben, újságíró vagyok. A szerkesztőm azt mondta, hogy sajnál engem, de ha már így alakult, menjek el. Soha nem bántam meg, amit tettem, mert előbb-utóbb börtönbe kerülhettem volna. Szerintem az emigráció jobb, mint a börtön. Nem vagyok benne biztos, hogy én is, mint sokan mások, akik elmentek, tíz év múlva (és Putyin rendszere talán addig tart) vissza akarok majd jönni. Szóval szomorú volt elmenni, de borzasztó lesz évekkel később visszatérni.”