Norvégia újra kötelezővé tenné a légvédelmi óvóhelyek létesítését az újonnan építendő házakban – derült ki az oslói kormány által pénteken bemutatott javaslatcsomagból.
A tervezettel az MTI beszámolója szerint Norvégia felkészültségét erősítenék rendkívüli helyzetekre, köztük háborúra.
A jövőben számolnunk kell a válságok kezelésével és a háborúval
– jelentette ki Emilie Enger Mehl, az igazságügyi és a közbiztonsági tárca vezetője.
Nincs közvetlen vész, de a biztonság kedvéért bekeményítenek
A mintegy száz javaslatot tartalmazó tervet a miniszter Jonas Gahr Störe kormányfővel közösen mutatta be, aki leszögezte:
bár a geopolitikai helyzet feszült, „nincs jele Norvégia területét közvetlenül fenyegető katonai veszélynek”.
Az ominózus jelentés a háború lehetősége mellett olyan veszélyeket is felsorol, mint például
- egy esetleges szabotázsakció,
- hibrid műveletek,
- világjárvány vagy
- szélsőséges időjárási jelenségek.
A dokumentumban szereplő, az óvóhelyekkel kapcsolatos javaslatot az összeállítók azzal indokolták, hogy „az ukrajnai háború bebizonyította, szükség van rá”.
Negyedszázados szünet után élesztik újra a gyakorlatot
Emlékezetes, a NATO-tag Norvégia – amely Oroszországgal is határos – 1998-ban, néhány évvel a hidegháború befejezése és a Szovjetunió felbomlása után törölte a törvényt, amely kötelezi az építtetőket az óvóhelyek kialakítására.
A skandináv országban lévő óvóhelyek a lakosság mintegy 45 százalékának tudnának veszély esetén menedéket nyújtani, míg Finnországban ez az arány 90, Dániában, 80, Svédországban pedig 70 százalék
– figyelmeztetnek a jelentésben.
A javasolt intézkedések között szerepel még a polgári védelembe mozgósíthatók számának felemelése a jelenlegi 8000-ről 12 ezerre, valamint az élelmiszerellátás önállóságának növelése.
Az összeállítók emellett a kibertérben megjelenő hamis információk elleni küzdelem erősítését, illetve a földek eladásának ellenőrzését is szorgalmazzák.
Már a legrosszabbra készül a norvég kormány
Azt tervezik az északi országban, hogy újrakezdik az óvóhelyek építését, miután Oroszország folyamatosan támadja Ukrajnát. A legrosszabb forgatókönyvvel kalkulálnak.Az utóbbi évek során a norvég sajtóban olyan értesülések jelentek meg, hogy külföldiek, különösen oroszok fontos létesítmények, például katonai támaszpontok közelében vásároltak földeket.
Mivel Norvégiában kisebbségi kormány van hatalmon, a jelentést a parlamenti ellenzéknek is jóvá kell hagynia ahhoz, hogy elfogadják.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!