Szlovénia folytatja a területén beadott szíriai menedékkérelmek elbírálását – közölte szerdán a szlovén belügyminisztérium. Tanja Fajon külügyminiszter szerdán a parlamentben elmondta: arra számít, hogy az Aszad-rezsim bukása után uniós szinten közös döntés születik a szíriai menedékkérelmek feldolgozásáról.
Úgy vélte:
először meg kell vizsgálni és figyelembe kell venni az ország helyzetében bekövetkező minden változást, valamint megjegyezte: az Európai Bizottság is arra figyelmeztetett, hogy az ilyen döntéseket nem szabad elsietni.
A civileket meg kell védeni – mondta Fajon, hozzátéve, hogy a szíriai menekültek másodlagos migrációja – egyes tagállamok keményebb retorikája miatt – az utolsó dolog, amit szeretnének.
Ezért egységes megközelítést, vagy legalábbis összehangolt kommunikációt sürgetett a tagállamok részéről, és reményét fejezte ki, hogy közös döntés születik az uniós belügyminiszterek e heti találkozóján.
Hozzátette: Szlovénia esetében a kérelmek elbírálásának felfüggesztése amúgy is szimbolikus lenne, tekintve, hogy tavaly 30, tavalyelőtt pedig mindössze 15 határozatot hoztak szíriai lakosok menedékjogának megadásáról.
A belügyminisztérium adatai szerint a szíriaiak továbbra is az illegális migránsok legnagyobb csoportját alkotják Szlovéniában; az év első tíz hónapjában több mint 14 ezren léptek be illegálisan az országba, és decemberig 184 nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Nincs megállás: közel 20 ezer állatot ölnek le a határ közelében

Telekom: az áremelés eltörlésével nemcsak a fogyasztókat, hanem a kormányzatot is segítik

Jön a vasszigor, az Orbán-kormány pedig ezt kegyetlenül megemlegetheti

Nem fognak örülni az osztrákok ennek a hírnek

Új intézkedéseket vezet be ez a két magyar bank, mutatjuk a részleteket

Ez tényleg csak áprilisi tréfa lehetett Nagy Mártontól, repülőrajtot vett a GDP-csökkenés

Pápaválasztás: egy dolog miatt nagyon aggódnak a bíborosok

Mélyponton az üzemanyagárak, de lehetne még olcsóbb a tankolás

Az RTL új székhelye lett az Év Irodaháza
