Oliver Bäte, az Allianz vezérigazgatója szerint honfitársai közül túl sokan vannak betegállományban, sőt, Németországot egyenesen a betegszabadság világbajnokának nyilvánította. Éppen ezért Európa piacvezető biztosítási és pénzügyi szolgáltató csoportjának vezetője azt javasolja, hogy töröljék el a betegség első napjára járó táppénzt.
Gondoljuk újra a betegszabadság rendszerét: ez azt jelentené, hogy a munkavállalók maguk viseljék a betegszabadság első napjának költségeit. Mindez lényegesen tehermentesítené a munkáltatókat
– mondta el Oliver Bäte a Handelsblattnak.
A német statisztikai hivatal szerint egy munkavállaló évente átlagosan 15,1 munkanapot tölt hivatalos betegállományban, azaz megy táppénzre, ahogy mi magyarok mondjuk általában. Vagyis ha a klasszikus heti 40 órás, 8-tól 4-ig tartó munkarenddel számolunk, mindez három teljes hét kiesést jelent a munkából. A DAK-Gesundheit egészségbiztosító saját nyilvántartása alapján még ennél is magasabb arányokkal számol: 2023 januárjától decemberéig 20 nap/dolgozóval.
Az uniós átlag ehhez képest munkavállalónkként évente nyolc hivatalos betegszabadsággal töltött nap.
Az Allianz vezérigazgatója azt is elmondta, hogy hazájában a munkáltatók évente 77 milliárd eurót fizetnek ki a munkavállalók „táppénzére”, amelyhez az egészségbiztosítók tesznek hozzá további 19 milliárd eurót. Ez a teljes szociális kiadások mintegy hat százalékának felel meg szerinte, miközben az uniós átlag 3,5 százalék körül van. „Ha csak az uniós átlagra csökkentenénk a kiadásokat, már 40 milliárd eurót spórolnánk meg, ami máshol is segíthetné az egészségügyi rendszert” – mondta.
Oliver Bäte arról is beszélt, hogy Németország mint elöregedő társadalom nem ússza meg, hogy csökkentse az egészségügyi költéseket.