Szó sincs még a háború végéről: a megsemmisítés a cél

Fokozódó orosz nyomás tapasztalható az egész frontvonalon, elsősorban a Donbaszban, ahol folyamatosan nyomul az orosz hadsereg a stratégiai jelentőségű Pokrovszk irányába. Vuhledártól északkeletre, Konsztantyinovka, Krasznogorovka, Niu-York, Csasziv Jar, Sziverszk és Kupjanszk környékén nagyon heves harcok dúlnak. Eközben Harkivtól északra, Volcsanszkért zajlik komoly összecsapás az oroszokkal, az ukrán Azov dandár pedig a serebryankai erdőségben ért el némi sikert. Hogyan értékeli a mostani fronthelyzetet? A jelenlegi ütem alapján, hol lehet majd a frontvonal a novemberi amerikai elnökválasztások idején, alig három hónap múlva?

Csiki Varga Tamás (Cs.V.T.): A leghevesebb harcok továbbra is a donbaszi frontszakaszon zajlanak, ahol az oroszok igyekeznek kihasználni az elmúlt hónapokban felpuhított ukrán védelmi vonalak gyenge pontjait és azt tesztelve, a helyi ember- vagy hadianyaghiányt, ukrán vezetési hibákat kihasználva áttörési lehetőségeket keresnek. A nagyon lassú ütemű, de folyamatos előrenyomulás ennek az eredménye, 2-3 nagyobb súlypontképzéssel az összességében közel ezer kilométeres frontszakaszon, aminek tucatnyi szakaszán zajlanak élénk harcok.

A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.

Feliratkozom

A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei, podcastok, pénzügyi tanácsok naponta kétszer az Economx.hu hírlevelében.

Adataim megadásával és a "Feliratkozom" gomb megnyomásával kijelentem, hogy megismertem és elfogadom a www.napi.hu Online Kft. Adatvédelmi tájékoztatóját. Hozzájárulok hogy az email címemre hírleveleket küldjön az Economx.hu aktuális híreiből

Az Ön neve

Az Ön email címe

Feliratkozom

Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.

Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.

A 2022 telén elfoglalt Bahmuttól 8 kilométerre nyugatra, Csasziv Jarnál a Sziverszkij Donyec–Donbász-csatorna mentén az ukrán védelem igyekszik akadályozni az orosz átkelést és a nyugati oldalon stabil hídfő kialakítását – a kisváros előtt ez az utolsó természetes akadály, de Csasziv Jar uralja a környék domborzatát, így nehéz emelkedő terepszakaszon felfelé támadni. Ugyanakkor azzal reálisan számolhatunk, hogy a következő hetekben nemcsak az átkelés, hanem a város fokozatos elfoglalása is megtörténhet, de ezért nagy ember- és technikai áldozattal fizetnek az oroszok.

A februárban elfoglalt Avgyijivka irányából a területfoglalás Pokrovszktól még 15 kilométerre keletre tart. A hadműveleti szintű áttörést az ukránok meg tudták akadályozni tavasszal, amikor ezen a szakaszon beszakadt a front, azóta a lassú felőrlés folyik itt is.

Északon, Harkiv megyében Vovcsanszk esetében a várost átszelő Vovcsa folyó mentén elreteszelték – azaz megállították – az orosz előre nyomulást, a város északi felében váltakozó sikerű harcok folynak. Ehhez ukrán hadműveleti tartalékokat is mozgósítani kellett az elmúlt hetekben. Így, ha nagy területi eredményt nem is ért el a betörés, a hadműveleti célt, azaz az ukrán erők és tartalékok további szétfeszítését sikerült elérni.

A fent jelzett 8-15 kilométeres előrenyomulás másfél, illetve fél év alatt jól mutatja, hogy a helyi, taktikai változások mellett is a háború „patthelyzet” jellege 2023 ősze, az ukrán ellentámadás kudarca óta nem változott meg. Mivel a 2024-es évben az ukrán haderő stratégiai védelemben kell, hogy maradjon, amihez biztosított a nyugati pénzügyi és katonai támogatás is, a jelenleg ismert feltételekből arra következtetünk, hogy a következő 100 napra sem lehet jó eséllyel előre jelezni orosz hadműveleti áttörést, a területszerzés üteme is alacsony maradhat. Ezzel együtt az ukrán haderő helyzete veszélyes, és érdemi javulást 2024 őszén a nyugati lőszertámogatás, a légvédelmi rendszerek és a vadászrepülőgépek megérkezése jelenthet, valamint a tavasszal mozgósított ukrán katonák kiképzést követő megjelenése a fronton. Ez sem fordítja meg a háború menetét, de stabilizálhatja az ukrán védelmet mind a fronton, mind a hátországban.

Százak halnak meg naponta mindkét oldalon a fronton harcolók közül, akik abban bízhatnak a feletteseikkel és a politikai vezetésekkel együtt, hogy a minél előnyösebb katonai pozíció majd az elkövetkezendő béketárgyalásoknál előnyösebb alkupozíciót is jelent. Valóban azon múlik-e a későbbi államhatár, hogy a tűzszünet életbe léptekor éppen hol állt a frontvonal?

Cs.V.T.: Jelenleg a háború logikája a megsemmisítés stratégiai célját helyezi a középpontba, aminek módja az élőerő és a haditechnikai felőrlése, eszköze pedig a területfoglalás. Az orosz stratégiai cél azonban nem csupán a Donbasz elfoglalása, hanem Ukrajna „visszatérítése” orosz fennhatóság alá – így a területfoglalás csak egy köztes cél, a végcél Zelenszkij megbuktatása és egy Oroszországgal együttműködő, a NATO-tagságot elutasító és Ukrajna fegyveres erőit nagyrészt leszerelő új kormány hatalomra juttatása lenne az orosz katonai győzelem hatására. Ehhez természetesen az ukrán lakosságnak és a Kijevet támogató nyugati kormányoknak is lesz még néhány szava – egyelőre ilyen totális győzelem jelei nem látszanak.

Az orosz megszállás alatt álló területek már csak azért sem jelentenek most komoly tárgyalási álláspontot, mert Moszkva a 2022 őszén „magához csatolt” négy ukrán megye teljes területét és a Krímet is magáénak követeli (sőt vallja) – azokat a részeket is, amiket nem tart uralma alatt, hanem ukrán kézen vannak. Putyin állásfoglalásai e tekintetben jó támpontot adnak az orosz „tárgyalási” álláspontról: Luhanszk, Donyeck, Zaporozsja és Herszon megyék teljes területét követeli már most is.

Várható-e a háború intenzitásának jelentős felpörgése az amerikai elnökválasztás előtt? 

Cs.V.T.: A hadműveletek fokozásának van egy fizikai korlátja – az orosz élőerő és haditechnika rendelkezésre állása. Mivel lényegében 2023 ősze óta orosz támadó műveletek zajlanak, és ez április óta igen hevessé is vált, a további fokozáshoz olyan hadműveleti tartalékra lenne szükség, aminek nem látjuk jelét. Az orosz veszteségek az elmúlt 6 hónapban megdöbbentőek: az Oryx blog által gyűjtött nyílt forrású, képekkel hitelesített veszteségadatok alapján (amiket minimumnak fogadhatunk el, mert nyilván nem minden veszteség „dokumentált”), január vége és július vége között az orosz haderő 623 harckocsit, 1448 páncélozott harcjárművet, 70 légvédelmi rakétakomplexumot, 235 tüzérségi eszközt és 19 repülőgépet veszített, összességében pedig a haditechnikai veszteség elérte a 17.000 eszközt háború kitörése óta. 

Az elmúlt fél évben a felőrlés orosz-ukrán aránya a harckocsiknál 4,42:1, a harcjárműveknél 4,53:1, a légvédelmi eszközöknél 1,7:1, a tüzérség esetében pedig 1,48:1 volt.

Eközben a május-júliusi heves harcokban több, mint havi 30 ezer halottat és sebesültet vesztettek az oroszok. Abban nagyjából egyetértenek az elemzők, hogy a harcok jelenlegi ütemét, intenzitását még egy ideig fenn tudják tartani, de a további eszkalációnak erőforrás-korlátjai is vannak.

A jelenlegi helyzetet értékelve melyik jöhet előbb: a tűzszünet és a béketárgyalás vagy az egyik oldal katonai, politikai összeomlása?

Cs.V.T.: A jelenlegi helyzet alapján erre vonatkozó megalapozott következtetést nem lehet levonni, mert az oroszok jelenleg nem érdekeltek sem a fegyverszünetben, sem a tárgyalásban, az ukránok pedig nem tudnak tűzszünetet kötni, mivel őket támadják, a tárgyalási feltételek – Putyin említett követelései – pedig elfogadhatatlanok.

A katonai vagy politikai összeomlás jeleit sem látni egyik oldalon sem egyelőre – az ukrán félnek nyilván az amerikai elnökválasztás lehet egy stratégiai töréspont, feltéve, hogy Donald Trump nyeri, és feltételezve, hogy ő az amerikai támogatás megszüntetésével próbálja meg „békére kényszeríteni” Ukrajnát. De azt nem venném készpénznek, hogy Trump feláldozná Ukrajnát egy kétes értékű megállapodásért, aminek a betartásában Oroszország nem lesz érdekelt – miközben az amerikai stratégiai érdek az, hogy Moszkvát is visszatartsák a katonai agressziótól, Kínának pedig elrettentő példát mutassanak.

Mennyire érdeke az éppen katonai sikereket elérő Oroszországnak a mielőbbi fegyverszüneti megállapodás? Más ukrán vezetéssel kötné ezt meg legszívesebben?

Cs.V.T.: Orosz oldalról az első érdemi tárgyalási hajlandóságot akkor várom, ha megszületik az amerikai elnökválasztás eredménye, és esetleg Donald Trump beváltja az ígéreteit és tárgyalóasztalt mutat a feleknek. De 2025 januárjáig Joe Biden lesz a hivatalban lévő elnök, addig ennek biztosan nem lesz gyakorlati eredménye.

Utána pedig ugyanazokat az ellentmondásokat kellene feloldani, amit most sem tudunk: a megszállt és annektált (valamint az oroszok által magukénak nyilvánított) területek sorsa, Ukrajna NATO- és EU-tagsága, esetleges semleges státusza, az ukrán haderő sorsa – nem beszélve az ország lakosságáról. Putyin diktálni szeretné a „béke” feltételeit – ha ehhez Donald Trump hozzásegíti, az neki csak haszon. De ehhez az Ukrajnát támogató európai országok is hozzászólhatnak még.

Egy folyamatos fegyveres konfliktus egyben kizáró tényező lenne arra, hogy Ukrajna NATO-tag legyen, ebből a perspektívából lezárható-e végleg ez a háború, vagy alacsony intenzitással folytatódhat tovább?

Cs.V.T.: Ukrajna – minden politikai állásfoglalás ellenére – belátható időn belül nem lesz a NATO tagja. Amíg tart a háború, a fegyveres harcok miatt. Amikor valamilyen formában esetleg lezárul a háború, a megszállt területek sorsa miatt (amennyiben Ukrajna nem ismeri el nemzetközi jogi értelemben is azok elvesztését), mert így nem lenne teljes az ország szuverenitása. És még ha ezek az alapvető kérdések rendeződnének is, komoly akadályt jelenthetne, hogy a 32 jelenlegi NATO-tagállamnak konszenzussal, közösen kell elfogadnia a csatlakozást, és minden tagállamnak ratifikálnia kell a döntést.

Láttuk a finn és svéd NATO-csatlakozások alkalmával – amelyekhez közel sem tartoztak olyan fajsúlyú problémák, mint Ukrajnához –, hogy ez nem mindenhol sima ügy még akkor sem, ha közös a stratégiai érdek. Megszavazná-e mind a 32 tagállam a csatlakozást?

Az elnökválasztások után, amennyiben fordulat történik a washingtoni vezetésben, az Egyesült Államok katonai támogatásának esetleges megszüntetése után Európa képes lenne-e, és meg lenne-e az akarat hozzá, hogy teljes egészében pótolja Ukrajna háborús igényeit?

Cs.V.T.: A 27-tagú EU ma sem egységes azzal kapcsolatban, hogy milyen jellegű és mekkora támogatást kellene nyújtani közösen Ukrajnának, bár 2024 nyaráig a stratégiai jellegű döntéseket el tudták fogadtatni konszenzussal. Néhány közösségi támogatási elem kivételével – nem halálos katonai eszközök, kiképzés, tüzérségi lőszerek – a katonai támogatást az országok többnyire kétoldalú keretben valósítják meg, és eddig 20 szereplővel, köztük 16 európai országgal és magával az EU-val kötöttek kétoldalú biztonsági megállapodás: Belgiummal, Dániával, az Egyesült Államokkal, az Egyesült Királysággal, Észtországgal, az Európai Unióval, Finnországgal, Franciaországgal, Hollandiával, Izlanddal, Japánnal, Kanadával, Lettországgal, Litvániával, Németországgal, Norvégiával, Olaszországgal, Portugáliával, Spanyolországgal és Svédországgal. Ebből látszik, hogy a támogatók köre széles, de az amerikai támogatást, és különösképpen a katonait, nem lennének képesek kiváltani. Az elmúlt két és fél évben is mintegy 50 ország közös támogatása tette lehetővé, hogy Ukrajna folytatni tudja az önvédelmet – ebben az amerikai támogatás aránya volt a legnagyobb, és egyes katonai eszközökben (légvédelem, precíziós rakétatüzérség) pótolhatatlan a hozzájárulása, mert a többi szövetséges egyszerűen nem rendelkezik ilyen fejlett eszközökkel, illetve ezek gyártási képességével.