Mennyire jelent stratégiai áttörést a háborúban, hogy a két éve ostromlott Vuhledar erődvárost feladták az ukrán csapatok? Milyen védvonal mentén állíthatók meg ezek után a dél-donbaszi területen az orosz erők?

Csiki Varga Tamás (Cs.V.T.): Vuhledar nem bírt stratégiai jelentőséggel, mert „csupán” egy megerődített, a háború előtt nagyjából 14 ezer lakosú bányászváros volt. Összehasonlításképpen: ebben a háborúban Harkiv eleste lenne stratégiai léptékű. Az ukrán védelem szempontjából is inkább addig volt fontos, amíg a viszonylagos magaslati pozícióból be tudták lőni az oroszok utánpótlási útvonalát Mariupol térségébe észak-déli irányban – azonban ezt a veszélyt az oroszok már kiküszöbölték egy alternatív vasúti ellátási útvonal kialakításával az Azovi-tenger partja mentén.

Drónfelvétel a lebombázott Vuhledar városról 2024. augusztus 22-én

A város elvesztésének abban lehet szerepe, hogy ha tovább tudnak haladni az oroszok észak-északnyugat felé, akkor Velika Novoszilka keleti szárnyát is veszélyeztethetik. A Donbasz déli része a védelem szempontjából nem kedvező, mert kisebb városok vannak csak, és kevés komoly természeti akadály, ami mentén komolyabban meg lehetne szilárdítani az ukrán védelmet. Az első lehetőség erre a Szuki Jali folyócska mentén húzódó kis települések vonalában nyílhat, Vuhledartól 8-13 kilométerre észak-északnyugatra. Addig várhatóan folytatódni fog a fokozatos, fasorról-fasorra történő orosz előre nyomulás az ukrán (egykori) termőföldeken át.

Északabbra a kupjanszki fronton, illetve Sziverszk esetében történt stratégiai áttörés vagy némi visszavonulásról, a teljesen szétbombázott területek feladásáról van szó?

Cs.V.T.: Sziverszk térségében is a „megszokott” orosz hadviselést láthatjuk: fokozatosan elpusztítanak minden infrastruktúrát, lakóházakat, bármit, ami a védelemnek támpontot jelenthetne, és ismétlődő, nagy veszteségekkel járó gyalogsági rohamokkal fokozatosan kiszorítják a védő erőket.

A 79. dandár egyik ukrán katonája Vuhledar városában, Ukrajnában anno, 2024. március 12-én.

Ezeket az elpusztított területeket adják fel az ukránok, mert céltalan lenne ezekben a kedvezőtlen helyzetekben erőltetni a védekezést, inkább halogató harc keretében óvják a saját erőiket. Itt sincs szó stratégiai, de még hadműveleti sikerről sem, csupán araszoló előrehaladásról. A Donbaszban délen Pokrovszk és Csasziv Jar bírnak hadműveleti jelentőséggel, de a megye teljes területének elfoglalásához a jelenlegi tempóban is még hónapokra, ha nem évekre lehet szüksége az oroszoknak – különösen, ha eljutnak Szlavjanszk és Kramatorszk városokig is, amelyeknél a Szeverodonyecknél vagy Bahmutnál látott, rendkívül sokáig elhúzódó és véres harcok ismétlődhetnek meg.

A kurszki régióba betört ukrán erők kapcsán elindult egy azóta elakadt orosz ellentámadás. Beszélhetünk itt patthelyzetről, csakúgy, mint a Harkivtól északra ukrán területre behatoló orosz támadás esetében?

Cs.V.T.: Az orosz ellentámadás valóban elakadt – nevezhetjük patthelyzetnek is a kialakult helyzetet, de ez nem jelenti azt, hogy kis méretű erőkkel, helyi műveletekkel ne próbálnák a felek dinamikusan megtalálni a másik sebezhető pontjait. Az ukrán betörés e tekintetben elérte azt a célját, hogy jelentős – beszámolók szerint a kurszki-belgorodi térségben összesen 40+40 ezer főnyi – orosz erőt kössenek le.

A 79. dandár ukrán katonája a volánnál Vuhledar városában, Ukrajnában anno, 2024. március 12-én.

Hogyan változhat meg a hadviselés a hamarosan következő esős, sáros időszak, a raszputyica alatt?

Cs.V.T.: Amennyiben nem következik be valahol a fronton összeomlás/áttörés, akkor a gépesített hadviselésnek nem nyílik terep, amit a sár hátráltatna. Természetesen az eső, a sár, a hideg sokkal kellemetlenebbé teszi mindkét harcoló fél dolgát, nehezíti a logisztikai ellátást is, de arról nem beszélhetünk, hogy bárkinek a lendületes előretörését éppen a rossz útviszonyok akadályoznák meg.

Mennyire gyorsan jut el a nyugati fegyveres támogatás Kijevnek? Van elegendő muníciójuk a fronton?

Cs.V.T.: Miközben a nyugati támogatást úgy érzékeljük, hogy az ciklikus, időszakos ritmusa van, mert a nagy bejelentésekre figyelünk, a gyakorlatban a háttérben ezt inkább úgy érdemes elképzelni, mint egy futószalagot, ami folyamatosan szállít – mindig éppen azt, amit az egyik végén (Nyugat-Ukrajnában) rátesznek. A nyár elején újraindult amerikai ellátás is fokozatosan ért el a frontra, eltérő sebességgel az egyes szakaszokra. A kiemelt jelentőségű védelmi területekre jobban odafigyelnek – de sokfelől érkeznek jelzések, hogy nem elegendő például a lőszer. Az oroszok támadó műveleteit leginkább sok és gyakori tüzérségi tűzzel lehet kudarcra késztetni – ennek eredményessége vegyes, ahogy a műveletek értékeléséből is láthatjuk.

Házhoz jött a háború: ki küld előbb felmentő sereget?

Attól még, hogy a front mögötti területre behatoló ukrán felderítő erők fotózkodnak egy helységnévtáblával, még nem tartják ellenőrzésük alatt a települést. De már ott támadnak, tevékenykednek, és ez pszichológiai nyomást fejt ki mind az orosz katonákra, mind a lakosságra - hangsúlyozta az Economx érdeklődésére a szakértő.