Az egyelőre nem nyilvános tervről Volodimir Zelenszkij egy nap alatt három ország vezetőjével és a NATO főtitkárával is egyeztetett – írja a Euronews.
Az ukrán elnök a héten már több európai fővárosba is ellátogatott, hogy átbeszélje „győzelmi tervét” az országok vezetőivel. A terv célja alapvetően „megteremteni a megfelelő feltételeket az Oroszország elleni háború igazságos befejezéséhez”.
Harmadik állomásként Olaszországba is eljutott a miniszterelnök, ahol Giorgia Melonival folytatott megbeszéléseket, amely kapcsán az olasz miniszterelnök megerősítette Ukrajna támogatását.
Most egy új tél kezdődik. Ez a harmadik, amellyel Ukrajna ebben a háborúban szembesül, és ma az elektromos hálózat fele nem működik. A nemzetközi közösség felelőssége, hogy támogassa Ukrajnát ebben az erőfeszítésben
– mondta Giorgia Meloni, közös sajtótájékoztatójukon.
Korábban Zelenszkij Londonban Keir Starmer brit miniszterelnökkel és Mark Rutte NATO-főtitkárral folytatott megbeszélését gyorsan követte egy másik találkozó Párizsban Emmanuel Macron francia elnökkel, aki éppen előző nap küldött határozott jelzést Ukrajna támogatásáról azzal, hogy meglátogatta a Franciaországban kiképzés alatt álló ukrán csapatokat.
Az ukrán elnök közösségi oldalán vázolta fel az ukrán „győzelmi terv” részleteit:
I presented the Victory Plan to the President of the Council of Ministers of Italy, @GiorgiaMeloni. We had a very productive discussion today, covering all aspects of the Plan. The key is to strengthen Ukraine’s positions and relations with our closest partners, ensuring we… pic.twitter.com/qySYMPBNc2
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 10, 2024
A Downing Street közölte, hogy a vezetők megvitatták a tervet, illetve a közelgő tél Ukrajnát érintő kihívásait, valamint azt, hogy az ország biztonságába való mai befektetés hogyan támogatná Európa szélesebb körű biztonságát a következő generációkra nézve.
Zelenszkij még nem ismertette nyilvánosan a győzelemre vonatkozó javaslatait. De az európai támogatás megszerzésére irányuló erőfeszítéseinek időzítésénél úgy tűnt, hogy a novemberi amerikai elnökválasztást tartja szem előtt.
Donald Trump volt elnök, régóta kritikusan viszonyul az Ukrajnának nyújtott amerikai támogatáshoz.
Zelenszkij úgy tervezte, hogy elképzeléseit a nyugati vezetők hétvégi Németországban tartott találkozóján mutatja be, de ezt elhalasztották, miután Joe Biden a Floridában pusztító hurrikán miatt országában maradt.
Az ukrán elnök hozzátette, tárgyalásokat folytat a szövetségesekkel a további katonai segélyek biztosításáról, illetve arról, hogy az ukrán erők megkaphassák az engedélyt a nagy hatótávolságú támadások végrehajtására.
Zelenszkij pénteken várhatóan Olaf Scholz német kancellárral találkozik.
Váratlan helyre utazik Zelenszkij
Az ukrán elnök először látogat Horvátországba. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!