Nagyon nem néznek ki jól a magyar akkumulátor-ágazat friss számai, az itthon legyártott mennyiség 51 százalékkal volt alacsonyabb decemberben, mint egy évvel korábban, amivel hároméves mélypontra esett vissza a volumen. A visszaesésben a naptárhatás is szerepet játszott, de e nélkül is jóval alacsonyabbak a számok: decemberben 151 milliárd forintot tett ki a gyártás értéke, egy évvel korábban 217 milliárd forint. A megrendelések pedig 15 százalékkal csökkentek éves összevetésben.
A Bloomberg csütörtöki cikke szerint a számok annyira aggasztóak, hogy megkérdőjelezhető: képes lehet-e az elektromos járművek iránti kereslet hozzájárulni a magyar gazdaság fellendüléséhez. Lényegében arról van szó, hogy
a kormány az akkumulátorgyárak termelésétől remélte a 2022-ben meredek lejtőre került feldolgozóipar fellendülését.
Ennek érdekében várta tárt karokkal az ázsiai akkugyártókat, hogy beruházzanak Magyarországon, csakhogy közben az elektromos autózás terjedése messze nem alakul úgy, ahogy tervezték.
Az MBH Elemzési Centrum csütörtöki jegyzete szerint azonban messze nem kell temetni az ágazatot. Felidézték, a kizárólag akkumulátorról üzemelő elektromos autók piaci részesedése az EU-ban tavaly 13,6 százalékra csökkent az előző évi 14,6-ról. Itthon viszont a tisztán elektromos meghajtású (BEV) autók eladása 48 százalékkal 8565-re nőtt.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter 2 nappal ezelőtt egy Facebook bejegyzésben arról írt, hogy Magyarország vezető szerepet tölt be az EU-ban az akkumulátortechnológiák gyártásában. A GDP arányos akkumulátor exportunk meghaladja az 5 százalékot. Uniós szinten a gyártási kapacitás 17-18 százalékát, a termelési érték 26 százalékát adjuk. Ezek az adatok még 2023-as helyzetet tükrözik, az MBH szerint tavaly a GDP arányos magyar export az akkumulátorok (és alkatrészek) terén már 7 százalék volt, amivel Magyarország első az EU-ban.
A bank szakértői úgy vélik, az akkugyártás jelenlegi csökkenő trendjét a kereslet visszaesése okozza, s ez természetesen hatással van a hazai gyártásra is, ugyanakkor ez a probléma inkább átmenetinek tűnik. Jelentős kapacitásbővítések történtek az elmúlt időszakban, melyek a kibocsátás emelkedését hozhatnák – a kereslet helyreállását feltételezve – (ilyen a debreceni CATL, a szegedi BYD). Ebből látszik, hogy az iparág képes lenne növekedni az újonnan kiépült kapacitásokkal, de mivel az elektromos autózásra való átallási folyamat lelassult, így a megrendelések csökkenésével küzd jelenleg az alágazat - olvasható az elemzésükben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Vége lehet a nagy Trump-zuhanásnak, egyelőre

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi

Elfogták a dél-alföldi orvos-patikus gyógyszermaffiát

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Satufékkel fordult vissza a repülő, fontos dolgot hagyott otthon a pilóta
