A BMW debreceni gyárában a Neue Klasse típuscsaládjához tartozó, nagy hatótávolságú, gyorsan tölthető akkumulátoros-elektromos autók új generációját építik majd, míg a BYD Szegeden nyitja meg első európai személyautó-gyárát. A BYD teljes mértékben elektromos meghajtású járműveket és plug-in hibrideket fog gyártani az európai vásárlók számára.
A BYD 2022-ben kezdte meg az importált EV-k európai értékesítését, és azóta 19 európai országban 250 üzletet nyitott.
Az európai gyártás azért is kap nagy, egyre nagyobb hangsúlyt a kínai e-autógyártó óriásvállalat életében, mert ezáltal ki tudja kerülni a Kínában gyártott járművekre kivetett jelentős uniós büntetővámokat. A BYD-nak újabban 17 százalékos büntetővámot kell fizetnie a Kínából Európába hozott járművek után, a már korábban is meglévő 10 százalékos büntetővámon felül.
Magyarország fontos kereskedelmi és befektetési partnerévé vált Kínának az üzletben az utóbbi időben, számos más uniós tagállammal, amelyek tartanak a kínai kapcsolattól – írja az Autonews.com. A lap arra is emlékeztet, hogy Magyarország egyik legnagyobb kínai befektetője, a CATL egy hatalmas, 7,3 milliárd eurós akkumulátorgyárat épít Debrecenben, amely az európai autógyártóknak, köztük a BMW-nek és a Mercedesnek is szállít majd.
Felkapták a vizet a kínaiak, Magyarországra költözhet a BYD európai központja
A héten léptek életbe az EU-ban a kínai elektromos autókra kivetett vámok, a BYD ezért fontolóra vette a Reuters értesülései szerint, hogy Európa nagy részén leállítja a termelést és költséghatékonysági okokból Magyarországra költözteti európai központját.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve
