A kormány 21 pontos új gazdasági akciótervének egyik fontos eleme a Demján Sándor Program, amelynek részeként minden eddiginél szélesebb körű tőkebefektetési program indul a kis-és középvállalkozások (kkv) számára. 

Akik ezen belül a kkv-k beruházásait ösztönzik: 

Mindezt sajtótájékoztató keretében jelentette be Szabados Richárd, az NGM kkv-k fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.

Demján Program: a bejelentésének hetei jönnek

Szabados Richárd emlékeztetett: a Demján Program első eleme, a Széchenyi Kártya beruházási hiteleinek 5-ről 3,5 százalékra csökkentése már él, a tőkeprogram meghirdetése után csütörtökön az „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program részleteit ismerhetik meg az érdeklődők.

A jövő héten a kkv-k digitalizációs fejlesztését támogató programelem, a Minden vállalkozásnak legyen honlapja programelem meghirdetése várható. Szabados Richárd szerint utoljára, jövő év elején az uniós finanszírozású programelemek meghirdetése várható. 

A tőkeprogram és a többi program is megtalálható lesz a dsprogram.hu oldalon. Szabados Richárd hangsúlyozta: a pályázatok egyik projekt esetében sem a bejelentésekkel együtt indulnak el, mindegyikük esetében felkészülési időt biztosítanak majd

A tőkeoldali finanszírozással eddig csak a startup vállalatok, valamint a közép- és nagyvállalatok éltek, ezt a lehetőséget szeretnék kinyitni a kkv szektor elé. A megoldás nagymértékben tudja támogatni a kkv-szektor méretugrását.

A konstrukció egyrészt segítség lehet a tőkehiányos vállalatok számára, másrészt a gyors expanziót, az új piacra lépést tervező vállalkozások számára jelenthet ugródeszkát. 

A piaci hozamszint harmadán jön a forrás

Katona Bence, a Nemzeti Tőkeholding elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy a tőkefinanszírozás rugalmas finanszírozás, biztosítékokra nincs szükség. Emiatt persze drágább forrásnak számít: a piaci minimum hozamelvárás 12-13 százalékos.

A mostani programban ugyanakkor az állami támogatásnak köszönhetően rendkívül kedvező, mindössze évente 5 százalék kamattal bíró forráshoz juthatnak a vállalkozások. A tőkefinanszírozás türelmes forrás: a befektetett tőke csak a futamidő végén fizetendő vissza, a fenntartási idő alatt csupán a kamatfizetést kell teljesítenie az ügyfeleknek. 

A tőkeigénylési folyamat jelentősen leegyszerűsített, ennek megfelelően gyors. Katona Bence szerint megfelelő előkészítés esetén a tőkejuttatás 1-1,5 hónap alatt megérkezhet a vállalkozásokhoz: egy beruházási hitel esetében jellemzően 2-3 hónapos átfutási idővel lehet számolni.

A tőkebefektetések másik kulcspontja, hogy tőkebefektetés nem jöhet létre tulajdonszerzés nélkül. A mostani konstrukcióban

az alapkezelő, névleges egy százalékos tulajdonjogot szerez, amely tulajdonrész bármikor, de legkésőbb a futamidő végén visszavásárolható.

Katona Bence szerint a tőkebefektetéseknél az elvárt transzparencia nem tér el attól, amit egy vállalkozásnak hitelfelvételnél meg kell mutatnia mutatnia magából. Az állami tulajdonszerzéssel szembeni félelmeket azzal is oldják, hogy a legnagyobb vállalkozói képviseletet, az MKIK-t kérték partnerül. 

A tulajdonszerzés csak a meghatározott futamidőre szól, amelynek időtartama hat év. A tőkeforrás 99 százalékát tulajdonosi kölcsön formájában biztosítják a cégeknek – erre évente kell kamatot fizetniük a vállalkozásoknak.

100-200 milliós forrás nyerhető

A megoldás olyan, üzleti tervvel alátámasztott beruházásokhoz nyújt gyors és hatékony tőkeági finanszírozást, mint például:

  • gépek és eszközök vásárlása;
  • automatizációt segítő szoftverek beszerzése;
  • korszerű számítógépes és hálózati rendszerek kialakítása;
  • e-kereskedelmi platformok;
  • és CRM rendszerek fejlesztése.  

A tőke ráadásul kiválóan működik más hiteltermékek bevonása mellett is, kiegészítve azokat még nagyobb értékű beruházások megvalósítása válik lehetővé.

A programnak nincs iparági fókusza, ugyanakkor előnyt élveznek a zöld gazdaság, a digitalizáció, az egészségügy, az oktatás és a fenntartható ipar területein megvalósított fejlesztések.

Az alapot a Nemzeti Tőkeholdinghoz tartozó, vállalati tőkebefektetésekre specializált Focus Ventures Zrt. állítja fel. A tőkeprogram 100 milliárd forintos forrásait úgy biztosítják, hogy a befektetési jegyek jegyzője a Magyar Fejlesztési Bank lesz.

A programra azok a vállalkozások jelentkezhetnek, amelyek:

  • árbevétele az elmúlt 2 évben átlagosan legalább 300 millió forint volt;
  • legalább két főt foglalkoztatnak;
  • legalább két lezárt üzleti évvel rendelkeznek;
  • kft. vagy zrt. formában működnek;
  • legalább 50 százalékban magyar tulajdonban vannak.

Egy-egy igénylő 100-200 millió forint közötti tőkebefektetésre pályázhat.

Tőkeproblémák a növekedés előtt

Balog Ádám, az MKIK alelnöke arról beszélt, hogy a hitelezés felfutásának is akadálya az egyik oldalról a tőkésedés. Az MKIK tudásalapú kamarát tervez, tudást pedig alapvetően tőkéből lehet finanszírozni.

A tőkeprogram szerinte azoknak a vállalkozásoknak lehet fontos, akiknek ötletük van, mennének előre, ám akadályokba ütköznek. Ez az akadály általában tőkeoldali - a cégek túl vannak hitelezve vagy alul vannak tőkésítve -, ám ez sokszor még számukra sem egyértelmű. Ezeken a gondokon segíthet a tőkefinanszírozás.

Balog Ádám szerint 8-9 ezer ilyen vállalkozás lehet érintett a programban. Katona Bence, mint mondja, az induló tervek 400-600 tőkebefektetéssel számolnak, de ha az igény ennél magasabb, megteremtik a további forrásbevonás lehetőségét. Az MKIK alelnöke szerint a Demján Sándor Tőkeprogram katalizálhatja a piaci tőkeprogramok szereplőit, hogy ők is jobban forduljanak a kkv-szektor felé.

A program előregisztrációs opciója december 4-én reggel már élesedett az MKIK honlapján. Balog Ádám szerint a konkrét jelentkezéseket a területi kamarák bonyolítják majd a tervek szerint 2025. február 15-től.