Rogán Antal mindezt egy konferencián közölte, állítása szerint ezzel a lépéssel követik azt a trendet, hogy az emberek ma már a mobiltelefonjukon keresztül közelítik meg a világ ügyeit.
A miniszter szerint azért lesz jó digitális állampolgárnak lenni, mert akkor az érintett a telefonjával bármikor igazolhatja személyazonosságát. Ráadásul egy gombnyomással rendezheti a fizetnivalóit is az állam felé, egy központi mobilalkalmazáson keresztül.
Rogán Antal azt is elmondta, arra számít, hogy
jövőre kevesebb mint 1 millió, 2025-ben viszont már 3-5 millió felhasználója lesz a programnak.
A fejlesztés alapelve, hogy minden, az állammal kapcsolatos adatnak végső soron az állampolgár a tulajdonosa, ezért az állampolgár rendelkezik arról, hogy az adatait felhasználhatják-e.
A digitális állampolgárság az államot is kötelezi arra, hogy digitális állam legyen. Versenyelőnyt fog jelenteni a magyar gazdaság minden ágazatának
– fogalmazott a miniszter.
A tárcavezető arra is kitért, hogy az új rendszerben kétféle ügyintézési típus lesz: az egyik az életesemény alapú, a másik pedig az e-Papír. Utóbbit a mostani rendszerhez képest teljes körűen megújítják.
Az életesemény alapú ügyintézésről elmondta, hogy abban a leggyakoribb ügyek a születéssel és az autóátírással függenek össze, ezért ezt a kettőt a tervek szerint már 2025-ben elérhetővé teszik. A fejlesztés lényege, hogy
az ügyintézés egy gombnyomással elindítható, ezt követően pedig a szükséges dokumentumokat az állam szerzi be.
A digitális állampolgársággal összefüggő törvényi szabályozásokat novemberben nyújtják be az Országgyűlésnek – mondta, egyúttal szeretné, ha a jogszabályt december közepéig elfogadnák, és jövőre hatályba léphetne.
Közölte, 2024-ben jelenik meg a Digitális állampolgár mobil alkalmazás, ez biztosítja az állam központi elérését. Első lépésben mindenkit megkeresnek, aki fent van az ügyfélkapun, hogy töltse le a mobilalkalmazást.
Szemérmes csendben döntöttek egy országot érintő ügyben, az igazi meglepetés most jön
Minden előzetes tájékoztatást elegáns nagyvonalúsággal mellőzve született meg az a pazar törvény, amely társadalom széles rétege számára szükségessé teszi az elektronikus aláírás használatát ingatlanügyekben. Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!