Tündöklő sötétséggé lett a magyar energiapolitika

Február 24-én dél körül, amikor az első hírek megérkeztek arról, hogy Csernobilt elfoglalták az orosz csapatok, Kaderják Péter éppen egy stúdióban ült. Az akkor már több mint egy éve nem volt energia- és klímaügyi államtitkár, a felvétel befejeztével, távozóban rutinosan végigpörgette a mobilján az üzeneteket. A stúdió ajtajában azonban lefagyott, majd inkább magának, mint a körülötte állóknak mondta, maga elé: „Hát ez katasztrófa!”, majd valami olyasmit, hogy az egész magyar energiastratégiát ki lehet dobni.

Azt a dokumentumot, ami másfél évnyi, alkudozásokkal teli időszak eredménye, és a politikus Kaderják egyik fő produkciója. A 2020 januárjában bemutatott, második verziós tételekkel lehet ugyan vitatkozni, de az tény, hogy – legalább távlatilag – kicsit közelebb tolta Magyarországot az EU-ban szalonképesnek tartott energiaátmeneti víziókhoz. De ez nem is csoda, hiszen Kaderjákot 2018-ban erre a munkára hívták a minisztériumba. 

A 2018-ban megírt nagy helyzetkép óta annyi változott a történetben, hogy most már valószínűbb, hogy Orbán Viktor nem direktben, hanem Palkovics Lászlón keresztül küldte el a behívót számára. A miniszter feledtetni akarta a Simicska Lajos és érdekeltségeinek korszakát, de Lázár János és Seszták Miklós miniszterekként egymásnak feszüléséből hozott és végrehajtott energetikai lépéseket is. A világ legjobb think tankjai közé felnőtt REKK-et vezető Kaderjáktól azt kérték, hogy rakja rendbe azt a szétforgácsolt, összedőlés közelébe juttatott rendszert, amivé a magyar energiaszektor az előző nyolc évben vált.

Kóbor, Mager, Kaderják

Energiaszektoron tradicionálisan és leginkább az áramszektort (részben a gázszektort) érdemes érteni, mivel a klímaügy, a közlekedés és más, ide is sorolható területeket illetően az energetikai átkötések lényegesen kisebb hangsúlyt kapnak.

A kormányfő elgondolása 2018 nyarán az volt, hogy Kaderják jövőképfestése mellé a gyakorlati rész első tégláit Kóbor György MVM-vezérré kinevezésével készítse oda. A szakember Mager Andeával 2016-ban kidolgozott új MVM-koncepciójának végrehajtásához megérett az idő. (E terv miatt Kóbornak anno másodszor kellett távoznia az állami energiacégből, Magernek pedig előbb Lázár, majd Seszták miniszteri manőverei között kellett az Orbán mellett maradásért megküzdenie. Máger Andreából a 2018-as új kormányban vagyonkezelő miniszter, Kóborból pedig – az MVM-be harmadszor is visszakerülve – a nemzeti bajnoknak megálmodott állami energiaóriás első embere lett.)

A termelő, ipari kereskedő és hálózatüzemeltető villamosműveket, illetve a modern lakossági gáz-, és áramszolgálóként működő közműcég kialakítását célzó terv azonban végül nem valósult meg.

Újra-újratervezés

Az oroszok Ukrajna elleni háborúja – és az arra reagáló uniós szankciók – felforgatták az európai gazdaságot, és benne leginkább az energetikát. Leegyszerűsítés ugyan, de ettől még a magyar energiapolitikai elképzelések elég pontos leirata ma is az, hogy a kormány egy új atomerőműre, sok-sok napelemre, jelentősen kisebb mennyiségű földgáz használatára, illetve mindinkább visszaszorítandó importmennyiség elérésére tette fel az ország jövőjét. A fogyasztási oldalon pedig továbbra is az maradna hangsúlyos, hogy a lakosságnak a piaci szereplőkkel szemben biztosítható legyen (a politikai haszonszerzésére is alkalmas) kedvezmény.

Ez olyannyira nem változott meg a háború kitörését követően egészen sokáig, hogy bár a technológiai minisztériumban minden hétfőn az energiahivataltól a biztonsági gáztárolókért felelős vezetőig jó néhány felsővezetőből összeállított válságstáb segítette tanácsaival a minisztert, ő csak a szeptember végi, siófoki gázkonferencián beszélt arról először, hogy újra kell tervezni az energiastratégiát.

Nem volt nehéz erre a következtetésre jutni, mivel a rezsiharc augusztus 1-jével súlyos léket kapott, az, hogy a gázárak maguk alá temetik az MVM-et, már a háború előtt kiszivárgott. Júliusban már az is kiderült, hogy a kormányzati igyekezet ellenére sem sikerült értelmezhető tételekkel válságállóbbá tenni a szektort.

A Mátrai Erőmű 2+1 blokkos működéséből például nem volt lehetséges a 4 blokkos kapacitásra átállni. Ezt legújabban az igazolja vissza, hogy a napokban elküldték Oravecz Zsoltot az erőműcég éléről. Bár a helyére kinevezett Kiss Csaba valóban komoly erőműves hátterű, régi motoros a cégnél, az árulkodó, hogy Visontán Kiss azzal kezdhette, hogy a sokadszorra meghibásodó V-ös blokk javítását folytatta.

Ha olykor úgy látszik is, valójában a Paks II. projekt sem halad sokkal jobban: bár Szijjártó Péter az új lépésekről rendre sikerként kommunikál, nem lett reálisabb a beruházás sikere. Figyelni kell, hogy az egyes bejelentések pontosan miről is szólnak, mert például az ugyan jól hangzik, hogy Paks II. megkapta az Országos Atomenergia Hivataltól (OAH) a létesítési engedélyt, az építkezés valójában még nem indulhatott el. 

A létesítési tervet, ami alapján a reaktorház alatti terület betonnal kiöntése elkezdhető, és így az atomerőmű projekt hivatalosan is az „építés alatt" fázisba lép, az OAH még nem hagyta jóvá, így  Magyarországon jelenleg, hivatalosan egyetlen atomerőmű építése sem zajlik. 

A projektindító, 2014-es Putyin-Orbán kézfogóhoz képest azonban a terepasztal drámai mértékben átrendeződött: megváltozott a környezet geo-, gazdaság- és biztonságpolitikai értelemben is, melyben ezt az infrastruktúrát felépíteni és működtetni kellene. A magyar politikai vezetés viszont egyelőre nem reagál erre, kitart az új blokkok mellett és nem hátrál meg. Nem mozdultak a finnországi jelzésre sem, pedig a Paks II. sorvezetőjének is tekintett Hankihivi-1 projekt lefújása nyilvánvalóvá tette, hogy a kérdés már úgy is feltehető, hogy miért lenne normális, ha az ellenségtől rendelünk meg egy atomerőművet? 

Árulkodó helyzet ugyanakkor, hogy miözben Süli János 2018-ban az asztalról még egyszerűen lesöpörte az elképzelést, a most újraaktualizált Paks I. üzemidő-hosszabbítást, az MVM nem sokkal később modellezte és végigszámolta ennek lehetőségét. A Szentendrei úton az jött ki, hogy mintegy 250 milliárd forintból kijöhet a további működéshez szükséges technológiai és biztonsági ráncfelvarrás, ám ezeket csupán a két legfiatalabb reaktorblokkon (Paks-3, -4) van értelme elvégezni, és azokkal is inkább +10, mint +20 évre lenne érdemes célozni.

A két reaktort ráadásul drasztikusan vissza kell majd fogni a jelenlegi termelési futáshoz képest; azzal számoltak, hogy több lesz a javítás, a karbantartási igény, és ezért többet kell majd állnia a blokkoknak. A modellezésből az jött ki, hogy az évi 7000 óra körüli termelési volumen talán elég sokáig tartható lesz. Mindez egyrészt azt jelentené, hogy Paks 1 és Paks 2 blokk 2032-ben és 2034-ben eltűnnének az energiamixből, másrészt viszont azt, hogy a két aktív egység 2036, illetve 2037 utáni üzemelésével kapcsolatban alap az évi 90 napos termelési szünet.

Napelemsztornó

Nem csupán a lakosságot, az egész magyar energiaszektort aktuálisan egyetlen kérdés foglalkoztatja: mi következik abból, amit az október 13-i kormányinfón Gulyás Gergely a napelemes rendszerek hálózati csatlakozásának felfüggesztésével kapcsolatban bejelentett? 

Azon érdemes gyorsan túllépni, hogy a tervezett lépésről miért nem tudott a Mavir, és hogy az E.On is csak az ügyfélszolgálatánál hirtelen megugró forgalomból értesült. Az is csak adalék, hogy miközben Kiss Ernő, az MNNSZ elnöke már a bejelentés napján kiosztotta a kormányt a HírTV-ben és „azóta sem tágított”, pláne, hogy a vonatkozó jogszabályok Gulyás bejelentése után egy héttel sem jelentek meg a Magyar Közlönyben.

Gulyás nem teljesen egyértelmű mondatait – de  Palkovics László másnapi részletszegény tájékoztatását is – sokan, sokféle módon magyarázták. Addig azonban kevesen jutottak el, hogy a probléma gyökerét nem a csatlakozási pontok körül kellene keresni. 

Évek óta tart szakmai körökben a polemizálás arról, hogy a lakosság számára a szaldó elszámolással ingyen betárolást és rendszerkiegyenlítést bevállaló hálózati rendszer mikorra fog telítődni. A jelenleg mintegy 1200 MW háztáji termelőpotenciállal járó többletfeladatokat azonban a rendszerben sem a hálózati szolgáltatók, sem a rendszerirányító nem tudja, akarja – de nem is próbálta meg elvégezni.

Ehelyett minden érintett beleragadt abba a gondolatmenetbe, hogy a háztáji pv-rendszerek fölös termékét az MVM márpedig vegye át, és fizessen tisztességes árat. Ez azonban éppen az MVM-nek nem érdeke. Szakmai oldalról magyarázva azért nem, mert ez a helyzet nem ad választ a központi kérdésre. Arra, hogy azt a villanyt, amit a háztetőn lévő rendszer a háztartás aktuális fogyasztásán felül betáplál a hálózatba, ki és milyen áron veszi meg.

Az új, uniós pénzből fizethető hálózatfejlesztési projektek sikerességétől függővé tett csatlakozási tilalom akár évekig is elhúzódhat. Ezzel nem csupán annyi a probléma, hogy szembe megy azzal, amit a fejlett világ 2035-ig, 2050-ig maga elé célként kitűzött, hanem az is, hogy a Gulyás Gergely által megnevezett kiváltó ok – „a villamosenergia-rendszer jelenleg nem tudja befogadni a megtermelt energiát” – bár létezik, de nem rendszerszintű probléma. Az igaz, hogy a villamosenergia-hálózat teljes megújítása mintegy százezer kisfeszültségű, illetve több száz közép- és nagyfeszültségű transzformátorkörzet korszerűsítését jelenti, de ezt teljes egészében most betervezni vagy követelni is kár, ráadásul a tényleges problémára van más megoldás is.

Évek óta ismert idehaza is, szakmai fórumokon jó néhányszor ki-, és átbeszélték azt a megoldást, aminek lényege egy olyan elszámolási rendszer, amely a háztáji erőművek hálózatra termelő árammennyiségeit összegyűjti, és aggregálva értékesíti a hálózati elosztóknak vagy a Mavirnak. Az elméleti modell megvalósítása Nyugat-Európában startup cégeken keresztül indult el, idehaza azonban ehhez először is fel kellene oldani, hogy ez az elgondolás összeférhetetlen az egyetemes szolgáltatási modellel.

Meg kellene törni a kormány és az MVM által kiépített monopol rendszert, cserébe sikerülhetne abba az irányba eltolni az egész napelemes működési struktúrát, hogy a háztartási méretű erőművek csak úgy köthessenek a hálózatra, és úgy kaphassanak betáplálási engedélyt, ha azt az áramot van kinek eladni. 

A „kereskedőházak” megjelenésével, vagyis a piacosítással azonban borulna a rezsicsökkentés politikai terméke. Márpedig a lakossági fogyasztóknak bármi áron alacsonyan fixált díjat kell fizetni elgondolásán a  kormány augusztustól érvényes módosítása csak annyit igazított, hogy van, aki többet fizet, ha többet fogyaszt, és ennek továbbra is kevés köze van a valódi piaci reakciókhoz. A mellékhatás így is az, hogy a felhasználókat továbbra sem ösztönzik, hogy tudatosan spóroljanak, például azáltal, hogy úgy szerződnek a szolgáltatóval, hogy a fogyasztási csúcs idején (ami árcsúcs is) önkorlátozást vállalnak.

Az energiaválságban az MVM mostanra kialakult helyzetéből (a gáz- és áramszektori eladósodási spirálból) az már kiolvasható, hogy ez a cégnek egyáltalán nem jó. Erre erősít majd rá az is, amikor az Innogy benyújtja a számlát: hiába volt két éve tényleg jelentős siker, hogy az MVM megszerezte Csehország első számú földgázkereskedőjét, mert most az Innogy Ceská Republika veszteségéért is az MVM – azon keresztül pedig a magyar állam – kell helyt álljon.

Kábeltengerből zűrzavar

Az MVM legnagyobb vesztesége így is amiatt keletkezik majd, hogy az utóbbi években elmaradt az a súlypontáthelyezés, ami a rendszerirányítóból az egész villamosenergia-szektor számára afféle mesterkulcsot kreált volna. Mivel nem teremtődött meg annak feltételrendszere sem, hogy egy erős, korszerű, „a pályán a támadó játékot preferáló” Mavir köré épülhessen fel a magyar villamosenergia-rendszer, ezzel most már csak veszíteni lehet.

Négy éve írtuk meg, hogy mivel a hálózati rendszer sem technikailag, sem fizikailag nincs felkészítve rá, hogy az egyre növekvő mennyiségű napelemes árammennyiséget és az ezzel érkező, egyre nagyobb teljesítményrángásokat kezelni tudja, sürgősen hozzá kell kezdeni a hálózatfejlesztéshez, a rendszerirányítás digitalizáláshoz és az energiatároló rendszerek egyre inkább szükséges jelenlétét be kell építeni a tervekbe. Ha nem lesz változás, az egész magyar villamosenergia hálózati rendszer az összeomlásba robog – írtuk akkor. 

A 2019 nyarán kinevezett Biczók András pedig éppen arra a feladatra érkezett, hogy a Mavirnak üzemirányítási, informatikai területeken kellett volna a leginkább fejlesztenie és azt erőltetnie, hogy minél több hálózati mérési pontból származó adat álljon a rendelkezésükre. Utóbbi segítene tisztán látni, hogy pontosan mi is történik a hálózaton.

Jelenleg azonban a régi nóta sokkal hangosabb, 20 alállomás kapacitásnövelése és hét (220 kV-os) távvezeték terhelhetőségének növelése van a cég fejlesztési fókuszában. Bár ezekkel kapcsolatban is rendre elhangzik, hogy minderre a napelemes rendszerek dinamikus terjedése miatt van szükség, ezt inkább az ipari méretű napelemparkokra lehetne érteni.

Jól szemlélteti, mennyire nem alállomások és újabb kábelfeszítések függvénye a háztartási napelemek szabályozhatóságának kérdése, hogy jelenleg az elosztóhálózati cégek nem képesek az ilyen rendszerek távkapcsolására. Akkor sem, ha egy-egy napelemes rendszer telepítése esetén ez megoldható „csak még egy doboz” költséggel és minimális tervezési-szerelési plusz ráfordítással. Azzal, hogy a dobozban lévő adatmérő szenzort és a távolsági jelre aktiválható kapcsolót bekötik, az adott hálózati részről betermelési, fogyasztási és terhelési adatokat lehetne szerezni. A szabályozhatóság ezzel megoldhatóvá válik.

A háztáji napelemes rendszerekkel kapcsolatban jelenleg egyetlen rendező elv van: a csatlakozási engedély birtokában a napelem elvileg az év mind a 8760 órájára szóló betermelési lehetőséget kap. Mindez semmilyen hálózati rugalmasságot nem tud biztosítani, a hálózat optimálisabb működését sem segíti. Magyarországon jelenleg mintegy 120 ezer háztartási méretű kiserőmű kapcsolódik a hálózatra.

Ex kapitány

Napra pontosan egy évvel azután, hogy közös megegyezéssel gyakorlatilag kirúgták az MVM éléről, Kóbor György egy kávézó teraszán ült, alig egy kőhajításnyira a Parlamenttől. Talán azért is, mert háromszor is dolgozott az MVM-ben az elmúlt 12 évben, gyorsan túltette magát a változáson, igaz, máig nem tudja a „hirtelen bizalomvesztés” valódi okát. Sem akkor, sem azóta nem közölték vele ezt még informálisan sem. 

Azt, hogy házon belül maradókban nyomot hagyott, a kirúgását követő napon értette meg igazán. Amikor a személyes holmijáért visszament az irodaházba, az épület „útjelző tábláit” máig nem tudott módon meghekkelték - ez állt rajtuk:

Kóbor György az MVM vezetésének kimerítő és stresszes hétköznapjait mostanra kondicionáló edzésekre és masszőrre cserélte le. Továbbra is sokat dolgozik, de már egy alacsonyabb, és egészen más ligában. Valószínűbbnek tartja, hogy nem bánkódik amiatt, hogy ma nem ő ül az állami energiamamut vezetői székében. Egy tétel vár még benne feldolgozásra: azzal nem tudott mit kezdeni, hogy a távozása óta nem kérdezi meg senki a véleményét a magyar energiapolitikai kérdésekben. Nem szerepel, nem hívják, nem kérdezik, pedig volna mit mondania.