Jelentősen csökkenhet az Erasmus+ és a Horizont Európa programok költségvetése 2025-ben, miután az Európai Tanács 295 millió eurós visszavágást helyezett kilátásba.
Az uniós testület azzal érvel a költségcsökkentés mellett, hogy az Ukrajnának nyújtott támogatás, valamint a világjárvány okozta gazdasági sokk kezelésére létrehozott helyreállítási terv finanszírozása most a prioritás.
Ezt igencsak sajnálatosnak tartom, mert számomra az Erasmus az együttműködés, a kultúrák felfedezésének, újrafelfedezésének szimbóluma, továbbá a különböző nemzetiségű emberek közti együttműködésé
– nyilatkozta Campos Perez, az Erasmus+ brüsszeli nagykövete az Euronews-nak, aki attól is tart, hogy ezáltal sok diák elesik majd a csereprogram lehetőségétől, továbbá maga a kiválasztási folyamat is sokkal nehezebbé, versenyszerűbbé válik.
Az 1987-ben alapított Erasmus+ program eddig közel 16 millió fiatal számára tette lehetővé, hogy utazzon, és külföldi tanulmányokat folytasson. A projekt a 2021-2027-es időszakban 26,2 milliárd eurós költségvetéssel gazdálkodhat, míg az előző hétéves ciklus 14,7 milliárd euróból működhetett.
A tanács most azt is javasolja, hogy 2025-ben 400 millió euróval kevesebbet különítsenek el a Horizont Európa kutatási és innovációs programra. A 2021 és a 2027 közötti időszakra 95,5 milliárd eurós költségvetéssel rendelkező Horizont Európa program célja az uniós kutatás finanszírozása, illetve a zöld és a digitális átállás támogatása, akárcsak a versenyképesség növelése.
Az Európai Parlament a maga részéről várhatóan harcolni fog, hogy változatlanul megmaradjon a Erasmus+ és Horizont Európa programok eddigi színvonalú dotációja.
Kicsit sem tolonganak a diákok a magyar Erasmusért, pedig száz célország közül választhatnak
A több ezer hely alig tizedére jelentkeztek csak.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!