Az Egerben megtartott 61. Közgazdász-vándorgyűlésen két miniszter és a jegybankelnök is felszólalt, és azon túl, hogy áttekintették a gazdaság aktuális kérdéseit, szó esett az infláció kialakulásának okairól és az ellene folytatott küzdelem állásáról, most először hangzott el egyértelműen kormánytagok részéről, hogy baj van a költségvetéssel, nem is kicsi.
Nincs ikerdeficit, de a költségvetés felborult
Az év eddig részében látszott, hogy míg a fizetési mérleg jó irányba halad, szépen rendeződik, egyensúlyba kerül, így megszűnik az ikerdeficit, addig a költségvetés hónapról hónapra nagy hiányt mutatott. A szeptemberi kormányinfón meg is kérdeztük, hogy szükséges lehet-e valamilyen beavatkozás a hiány tartása érdekében. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter az Economx kérdésére azt válaszolta, hogy a kormány a harmadik negyedév végén áttekinti a helyzetet, és akkor dönt a továbbiakról.
Nos, úgy tűnik, hogy az áttekintés már részben megtörtént, illetve teljesen nyilvánvaló, hogy a jelenlegi állás szerint sokkal nagyobb lenne a hiány, mint a tervezett 3,9 százalék. Erre Egerben mind Varga Mihály pénzügyminiszter, mind Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter utalt, miután a fogyasztás tartós visszaesése miatt az ehhez kapcsolódó adóbevételek lényegesen alacsonyabbak a vártnál.
A bankadó elvonta a figyelmet
A hallgatóság és a piaci szereplők először a pénzügyminiszter által felvetett lehetőségen, a bankadó esetleges növelésén lepődtek meg: az OTP részvény árfolyama érthető módon pillanatok alatt több mint 6 százalékkal zuhant. A forint ugyancsak gyorsan gyengült egy százalékkal, de akkor úgy tűnt, hogy ez is a bankadó tervének szól, ami nagyon rossz üzenetet hordozott, miután az eleve két évre vezették be, és az első ígéret szerint idén év végén meg is szűnt volna.
Végül még sem szűnt meg, hanem megfelezik, azzal a kitétellel, hogy a bankoknak ehhez is feltétel bizonyos mértékű állampapír vásárlás. A piac végül elfogadta ezt a megoldást, ezért tűnt meghökkentőnek a gondolat, nem is véletlen, hogy a reakciókat látva mind Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, mind Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a bankadó újbóli bolygatása ellen foglalt állást.
A forint a költségvetésre reagált
Igen ám, de Nagy Márton beszéde után újra zuhant a forint, ami arra utal, hogy itt már nem a bankadótól féltek a piaci szereplők, hanem vélhetően sokkal inkább a ténylegesen elszálló költségvetési hiánytól, hisz ennek tényét a gazdaságfejlesztési miniszter is megerősítette. Nyilvánvaló, hogy beavatkozás nélkül a hiány sokkal nagyobb lehet a tervezettnél, ami nagy hitelfelvételi kényszert jelentene és az államadóságon nagyot növelne, vagy ennek elkerülésére komoly kiigazításra lenne szükség.
Az árfolyam így megközelítette az eurónkénti 390-es szintet, aminek átlépése már a hónap elején is elég nagy visszahangot váltott ki, miután korábban úgy tűnt, hogy sikerült stabilizálni az árfolyamot 370-380 között, és az árfolyamstabilitást, mint célt, mind a jegybank, mind a kormány előtérbe helyezte az utóbbi hónapokban. A további mozgásra vélhetően döntő hatással lesz, hogy milyen kormánydöntés születik a negyedév kifutásával a vártnál nagyobb hiány kezelésére.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni