A Fidesz alelnöke szerint ők segíteni akarnak azoknak a városoknak a lakóin, ahol már készültek az adók emelésére. Kósa Lajos szerint több településen már most jelentős adóemelések voltak, Hódmezővásárhelyen földadót vezettek be, Karácsony Gergely is extra adó bevezetését javasolta a fővárosban (ez az iparűzési adó fél százalékos emelését jelentette volna a válságálló cégeknél - a szerk.).
A Fidesz nem támogatja Parragh László, a Magyar Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökének kezdeményezését az iparűzési adó elengedéséről. Kósa szerint nincs is ilyen javaslat - mondta a kormánypárti képviselő az ATV-nek.
A kormány megtiltja az önkormányzatoknak, hogy 2021-ben megemeljék a helyi és a települési adókat, új adót vezessenek be, illetve eltöröljék az eddigi adókedvezményeket - közölte kedd este a Pénzügyminisztérium.
Budapest főpolgármestere szerint az intézkedés azért visszás, mert az önkormányzatok lehetőségeit úgy korlátozzák, hogy közben növelik a települések terheit. Karácsony Gergely szerint a mostani javaslattal megfojtják az önkormányzatokat, és elveszik annak a lehetőségét, hogy adott esetben a nagyobb vállalkozásoktól vagy jobb módú polgároktól a válság idején valamivel több közteherviselést kérjenek.
Szigetvár polgármestere Vass Péter azt mondta az ATV híradójának, hogy ők nem terveztek adóemelést, ugyanis úgy látják, a koronavírus-járvány sokaknál idézett elő komoly anyagi problémákat. Hasonló a helyzet a pár száz lakosú Zala megyei Kercseny esetében is, őket sem érinti nagyon az intézkedés, nem terveztek emelést, vagy új adónem bevezetését. Nekik egyébként is kevés bevételük származik helyi adóból - árulta el Réti Alfréd polgármester.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Már el is költötte a pénzét máshol a dubaji befektető

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója
