A NAV adatai szerint 2022-ben bruttó 418 ezer forint volt az átlagos havi kereset (munkaviszonyból származó jövedelem), ami nettó havi 285 ezer forintot jelentett (kedvezményekkel együtt). Ez alacsonyabb a KSH által számított 332,5 ezer forinthoz képest, amely a teljes állásban foglalkoztatottak adata.
Településtípusok szerint a legmagasabb átlagos havi nettó kereset Budapesten volt (370 ezer forint),
- ezt követik a megyei jogú városok (304 ezer forint);
- majd a városok (273 ezer forint);
- a legalacsonyabb érték pedig a községekben volt (243 ezer forint).
Ez azt jelenti, hogy a budapesti munkavállalók átlagosan 22 százalékkal keresnek többet, mint egy megyei jogú városi munkavállaló, 36 százalékkal többet, mint egy városi munkavállaló és 52 százalékkal többet, mint egy községi munkavállaló.
A legmagasabb érték Gosztolán volt, ahol átlagosan 689 ezer forintot vitt haza egy munkavállaló, amihez egyedül Tornakápolna állt közel 667 ezer forintos értékkel. Az átlag csak ezen a két településen haladta meg a 600 ezer forintot, de ki kell emelni, hogy mind a két település alacsony lélekszámú.
- A legjobb havi nettó kereset a fővárosban a II. kerületben volt (568 ezer forint);
- a városok közül Diósdon (436 ezer forint);
- a megyei jogú városok közül pedig Székesfehérváron (346 ezer forint).
A magyarok megdupláznák, erről még Orbán Viktor is hallgat
Még Orbán Viktor miniszterelnök sem volt hajlandó konkrét számokat közölni a jövői évi minimálbérről és garantált bérminimumról, így egyelőre marad a kérdésben a bizonytalanság. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Nincs megállás: közel 20 ezer állatot ölnek le a határ közelében

Telekom: az áremelés eltörlésével nemcsak a fogyasztókat, hanem a kormányzatot is segítik

Jön a vasszigor, az Orbán-kormány pedig ezt kegyetlenül megemlegetheti

Nem fognak örülni az osztrákok ennek a hírnek

Új intézkedéseket vezet be ez a két magyar bank, mutatjuk a részleteket

Ez tényleg csak áprilisi tréfa lehetett Nagy Mártontól, repülőrajtot vett a GDP-csökkenés

Pápaválasztás: egy dolog miatt nagyon aggódnak a bíborosok

Mélyponton az üzemanyagárak, de lehetne még olcsóbb a tankolás

Az RTL új székhelye lett az Év Irodaháza
