Elkészült októberben a kétmilliomodik autó a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában, amely egy tisztán elektromos hajtású, kék, ötüléses EQB – közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. A dél-alföldi üzemben jelenleg
- a Mercedes-Benz A-osztály modelljei,
- a CLA Coupé és Shooting Brake modellek,
- valamint a Mercedes-Benz EQB-k készülnek.
Tavaly több mint 174 ezer jármű gördült le a kecskeméti gyártósorokról – írja az MTI.
Kecskeméten 2012-ben indult el a Mercedes-Benz kompakt modellek gyártása, közös termelési hálózatban a dél-németországi Rastattban található járműgyárral. A gyártás a B-osztály modelljeivel kezdődött, egy évvel később következett a négyajtós CLA Coupé – az első olyan Mercedes-Benz modell, amelyet kizárólag Kecskeméten készítenek és innen szállítanak a világ minden tájára.
Három évvel ezelőtt, 2021-ben a tisztán elektromos hajtású EQB-vel pedig megkezdődött az első magyarországi sorozatgyártású elektromos jármű gyártása.
A kecskeméti telephelyen ugyanazon a gyártósoron készülnek mind az elektromos meghajtású csúcstechnológiás belsőégésű motorral szerelt, mind a teljesen elektromos járművek. Mint írják „az elektromos autókra való átállás ütemét a piaci feltételek és a vásárlói preferenciák határozzák majd meg".
Az új MMA (Mercedes-Benz Modular Architecture) és MB.EA (Mercedes-Benz Electric Architecture) modellek gyártására való felkészülés jegyében a telephelyen jelenleg jelentős bővítés zajlik. A folyamatban lévő, több mint 1 milliárd eurós gyárbővítés részeként épül
- egy új karosszéria- és összeszerelő üzem,
- valamint létesül egy új akkumulátorbeszerelő-üzem is.
A cég közlemény szerint
a gyártás átszervezése az MMA és az MB.EA platform új modelljeire történő átálláshoz kapcsolódóan növeli a foglalkoztatást a gyárban és a helyi beszállítói hálózatban, így középtávon számos új, magas színvonalú munkahelyet teremt.
A vállalat 2024-ben a legvonzóbb autóipari munkáltató lett a Randstad Awards díjazottjai között, egyúttal az elmúlt tizenegy évben tízszer ért el dobogós helyezést „Az év legvonzóbb munkáltatója" felmérésben.
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2023-ban tovább növelte árbevételét, hiszen az előző évi, csaknem 4 milliárd euróval szemben tavaly több mint 5 milliárd eurót ért el; és az adózás előtti nyeresége is nőtt, a 2022-es több mint 96 millió euró után, tavaly mintegy 103 millió euró lett. A kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói létszáma 2023-ban 4477 volt.