Hogyan látják, mekkora a beruházási kedv ma a kkv-szektorban?
Az elmúlt évek komoly kihívások elé állították a kisvállalati szektort. Mire a vállalkozások újra erőre kaphattak volna a Covid miatti korlátozásokat követően, kitört a háború Ukrajna és Oroszország között. Ez nagyon negatív hatást gyakorolt az energiaárakra, az ellátási láncokra és általánosságban a vevői-szállítói kapcsolatokra egyaránt. A nehézségeket fokozta az erős inflációs környezet a magyar gazdaságban. Tapasztalataink szerint a kihívások mentén a hazai vállalkozói kör rugalmassága, alkalmazkodó képessége egyértelműen javult, különösen az 5-10 évvel ezelőtti időszakhoz képest.
A beruházások visszafogása azonban ezen fejlődés ellenére is azonnal tetten érhető a bizonytalanabb gazdasági környezetben. Érthető módon nem kezdenek bele a vállalkozók nagyobb volumenű beruházásokba, hiszen azoknak a megtérülését semmi sem garantálja – a most meghirdetett hitelprogram azonban a remények szerint felpezsdíti majd a beruházási hajlandóságot, hiszen rendkívül kedvező kondíciókkal, fix nulla százalékos kamat mellett vehető igénybe. Az inflációs környezet is jelentős pozitív elmozdulást mutat a tavalyi évhez képest, ennek ellenére azt látjuk, hogy a beruházások kifejezetten lassan indulnak be. A hitelprogram is mérsékelt érdeklődés mellett indult, de hétről hétre növekvő érdeklődéssel találkozunk. Várakozásaink szerint a program egy egyértelmű pozitív trendet indít el a kkv-beruházások terén az év hátralévő részében.
Kinek szól a hitelprogram?
A KKV Technológia Plusz Hitelprogramot a legalább öt főt foglalkoztató magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások számára nyitották meg, egyebek között új tárgyi eszközök, elektromos járművek, IKT (információs és kommunikációs technológiai) eszközök beszerzésére, napelemtelepítésre, valamint a beruházáshoz kapcsolódó képzésekre használható fel. Fontos elemei a pályázati kiírásnak az egyéb, hatékonyságot javító beruházások, melyek során például egy gyártócég gyártósort vagy gyártásvezérlő szoftvert tud cserélni. Ezekre mindenképp érdemes odafigyelni, ha valaki fejleszteni szeretné a vállalkozását.
A program szempontjából minden abba az irányba mutat, hogy energiafelhasználás, vagy működési szempontból hatékonyabb pályára tudjanak átállni a vállalkozások. Ez egyben azt is jelenti, hogy ha egy cég képes elmozdulni egy fenntarthatóbb működés irányába, akkor válságállóbb és versenyképesebb is lesz. Bízunk továbbá abban is, hogy ez a hitelezési program látványos lendületet ad majd a digitalizációnak, főleg a kisebb vállalkozások esetében.
Milyen összegekre lehet pályázni?
A vállalkozások által igényelhető kölcsön összege pályázatonként minimum 10 millió forint, maximum 100 millió forint lehet, a teljes futamidő alatt fix, 0 százalékos ügyleti kamat mellett. A hitelprogram keretében 2024. április 30-tól 2024. december 30-ig lehet kölcsönkérelmet benyújtani.
Mire érdemes figyelni a pályázás során?
A legfontosabb, amire figyelni kell, azok a beengedési feltételek. A korábban említett létszámkorlát mellett figyelni kell például a tevékenységi körökre vonatkozó megkötésekre. A benyújtást megelőzően célszerű teljeskörűen vizsgálni a programfeltételeket. Ezeknek az EU-s forrásoknak az is a céljuk, hogy olyan vállalkozásokat is segítsenek vele, amelyek nehezebben jutnak piaci forráshoz, például mert nem tudnak megfelelő biztosítéki hátteret nyújtani. Ezzel a szemlélettel összhangban nem feltétlenül kizáró ok, ha valakinek volt veszteséges éve. Általános elvárás azonban, hogy magának a beruházásnak és a vállalkozásnak is életképesnek kell lennie – ha egy vállalkozás számai évről évre csődközeli helyzetet mutatnak, az ebben a programban sem lesz finanszírozható.
A dokumentáció pontos összeállítása kiemelten fontos, vonatkozik ez a hitelkérelem kitöltésére és a benyújtandó dokumentumok körére is. Például, ha kimaradnak dokumentumok, az értelemszerűen hiánypótlási körökhöz vezet, ami komoly időveszteséget eredményez. A hitelkérelmeket az egész ország területéről várjuk, ugyanakkor a keretösszeg kétharmadából a négy leghátrányosabb helyzetű régióban, azaz a Dél-Alföldön, a Dél-Dunántúlon, az Észak- Alföldön, illetve Észak-Magyarországon bejegyzett székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkező vállalkozások részesülhetnek. Fontos megkötés még, hogy a beruházás megvalósítási helyszíne nem lehet Budapest.
Hol lehet pályázni, illetve további információkat szerezni a Hitelprogramról?
Az MFB Pont Plusz vállalati hálózaton keresztül, az MBH Bank országszerte fellelhető 154 fiókjában tapasztalt és segítőkész kollégáink várják az ügyfeleket. Az előző uniós ciklusban több mint 550 milliárd forintot helyezett ki az MBH Bank, valamint jogelődei, ebben tehát bőven van tapasztalata az itt dolgozóknak. Az igényléshez szükséges további információk az mbhbank.hu, az mfb.hu és a palyazat.gov.hu oldalakon érhetők el.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!