Az április 8-i magyarországi parlamenti választások előtt mind a befektetői vélemények, mind a közvélemény-kutatások a jelenlegi kormánypártok egyszerű (kétharmadosnál kisebb) többségét hozták ki legvalószínűbb forgatókönyvként. Ennek megfelelően egy ilyen eredmény várhatóan nem hozna jelentős változást sem a forint árfolyamában, sem az állampapírpiaci hozamokban. Ehhez a kimenethez nem kapcsolódik érdemi gazdaságpolitikai változásokat feltételező piaci várakozás - írták heti prognózisukban a CIB Bank elemzői.
Ugyanakkor a szakértői becslések szóródása nagy (különösen a mandátumbecsléseknél), így a végeredményt -többek között a választási részvételi arány jelentősége miatt -, viszonylag nagy bizonytalanság övezi.
Kapcsolódó
A lehetséges forgatókönyvek közül a kétharmados kormánytöbbség, illetve az ellenzéki oldal győzelme egyaránt nagyobb bizonytalanságot okozhat a piaci szereplők körében, így rövid távon nagyobb deviza- és kötvénypiaci ingadozással járhatna - olvasható az elemzésben.
A Fidesz-KDNP újabb kétharmados eredmény esetében ezt elsősorban a jövőbeni törvényi változásokkal kapcsolatos bizonytalanság, míg az ellenzéki győzelemnél a széttöredezett ellenzéki oldal (ami várhatóan 3, 4 vagy akár több pártból is állhat majd) következményeként a kormányalakítás, illetve kormánystabilitás bizonytalansága okozná - magyarázzák a prognoszták.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!