A magyar bankszektor hatékonyságának növelése érdekében különböző intézkedések mellett kötelezték el a felek magukat - derül ki annak a megállapodásnak a szövegéből, amelyet hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök, Suma Chakrabarti EBRD elnök és Andreas Treichl, az Erste Group Bank AG vezérigazgatója aláírt. A dokumentum a mai aláírással lépett hatályba. Ebben arra is kötelezettséget vállalnak a felek, hogy ezeket az intézkedéseket rövid illetve középtávon be is vezetik.
Az intézkedések között a következők szerepelnek:
- A bankadó mértéke 2016-2019 közötti időszakban, a 2014 évi banki mérlegek alapján számolva, 2016-tól kezdődően 31 bázispontra, 2017-től 2018 végére 21 bázispontra csökken. A 2019-től a bankadó mértéke már az EU-ban uralkodó normáknak megfelelő szinten kell lennie. Ennek érdekében a magyar kormány megteszi a szükséges lépéseket a törvények előkészítéséért és azokat a parlament elé viszi 2015 júniusára.
- A devizaalapú hitelek forintosításáról szóló, 2014-es LXXVII. törvény végrehajtását úgy kell biztosítani, hogy annak kivitelezése során a bankszektorra az árfolyamkockázathoz kapcsolódó további költségek ne háruljanak.
- A bankszektort a nemteljesítő hitelek (npl) leépítésében segítő törvénymódosításokat úgy kell megtervezni, hogy azok a nemzetközi legjobb gyakorlatokat (best practice) tükrözzék, különös tekintettel e programok áttekinthetőségére és piaci alapú működésére.
- Az ingatlanárverések és kilakoltatások további szigorításától tartózkodni kell.
- A már létező, a bajba jutott hitelesek ingatlanjainak megvásárlására vonatkozó már létező programot (Nemzeti Eszközkezelő Zrt.) ki kell bővíteni és a bekerülési feltételeket pedig lazítani kell.
- A kormány kinyilvánítja, hogy a magáncsődre és a banki ügyfelek visszamenőleges szerződésmódoítására vonatkozóan nem lépnek életbe új törvények, jogszabályok a Magyar Bankszövetséggel való konzultáció és a szervezet támogatása nélkül.
- Az uniós jogszabályok betartása érdekében a magyar kormány tartózkodik olyan törvények, intézkedések bevezetésétől, amelyek a bankszektor profitabilitására negatív hatással lehet - azokon kívül, amelyeket a magyar kormánynak be kell vezetnie az uniós tagságából fakadó kötelezettségéből adódóan.
- Biztosítják a fair versenyt és az egyenlő bánásmódot a magyar piacon aktív pénzügyi intézmények között - tulajdonosi összetételétől és méretétől függetlenül, az EU egységes belső piacra vonatkozó szabályainak megfelelően, a szabad és fair verseny szellemében.
Az EBRD fogja a magyar kormány kezét
A megállapodás alapján a felek együttműködnek olyan prioritások kidolgozásában, amelyeket az EBRD támogat Magyarországon. Azokat az EBRD vezetése hagyja majd jóvá az új, 2015-ös országstratégia keretébe. (Az előző ugyanis a 2011-2015 közötti időszakra szólt - a szerk.)
A pénzügyi szektorban az EBRD támogatni fogja az ágazat stabilizálását és a bizalom újjáépítését - annak érdekében, hogy javuljon a bankszektor működési környezete.
Az EBRD lépései között szerepelhet a nemteljesítő hitelek szanálásának könnyítése (szabályozási konzultáció és befektetés), eszköz- és adósságtranzakció a bankszektor további konszolidációjának támogatása érdekében, valamint a kkv- és nagyvállalati hitelezést segítő eszközök biztosítása. A megállapodás szerint az EBRD növelné a hitelezési aktivitását Magyarországon, az ehhez a szükséges forrásokat is rendelkezésre fogja bocsátani.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!