Virág Barnabás és Palotai Dániel, az MNB ügyvezető igazgatói

Kétrészes cikksorozatunk első, 2018. december 7-én megjelent részében a 2013 utáni időszak legfontosabb jegybanki lépéseit tekintettük át. A mai második cikkben közel egy évtized távlatából dolgozzuk fel a 2008-2009-es válság hazai monetáris politikai tapasztalatait, kiemelten azon hibákra fókuszálva, amelyek kiküszöbölésével a súlyos gazdasági és társadalmi következmények is enyhíthetők lettek volna.

Kezdésként érdemes leszögezni, hogy az MNB jelenlegi döntéseit ért megjegyzések több szempontból is érthetetlenek. Külföldi és hazai elemzések sora szerint Magyarország immár a feltörekvő gazdaságok stabil államai közé tartozik, amit az elmúlt évek innovatív monetáris politikája is nagyban segített. Emellett kiemelendő, hogy - mint az más központi bankok esetében is zajlik - a folyamatos kockázatelemzési munka jelentősebb része a jegybank belső fórumain történik. Ennek megfelelően, a résztvevő jegybanki szakembereken kívül senki sem rendelkezhet semmilyen információval az itt zajló rendszeres és intenzív együttgondolkodásról. Végezetül különösen érthetetlen a degradáló megjegyzés a jegybank korábbi pénzügyi stabilitásért felelős vezetőjének a válság kirobbanásának időszakában tett a "tornádó oldalszele érinthet meg minket" és "a bankrendszer ma erős és sokktűrő" értékelései és végül a valóságban bekövetkezett gazdasági összeomlás között tátongó különbség ismeretében.

Megszólalt Király Júlia

"Némileg eltúlzottnak érzem, hogy a Magyar Nemzeti Bank kétrészes cikksorozatban reagál egy hosszú, egyáltalán nem a magyar monetáris politikával foglalkozó podcast egyetlen mondatára, amelyik ráadásul már korábban megjelent a hvg-ben is. Akit valóban érdekel mi és miért történt 10 évvel ezelőtt, mi volt a jó és rossz döntéseink háttere kövessen a Facebookon, illetve jövőre olvassa el a Park kiadónál megjelenő személyes válságtörténetem, melynek, saját korábbi téves helyzetértékelésemen is ironizálva A tornádó oldalszele lesz a címe " - közölte Király Júlia, az MNB volt alelnöke.

De térjünk is vissza gazdaságpolitikai kérdésekhez és azon lépésekhez, melyek örök tanulságként szolgálhatnak majd egy lehetséges jövőbeli válság megelőzésén és kezelésén dolgozó jegybankárok számára. A korszak megértéséhez mindenféleképpen hozzátartozik, hogy a mély finanszírozási és gazdasági problémák kialakulásához a gazdaságpolitika valamennyi ága hozzájárult. Az eredendő bűnt a költségvetési politika súlyos és szinte folyamatos eladósodása jelentette, ám a szakadék felé vezető úton a felügyeleti és a monetáris politika is rendre lépést tévesztett. Utóbbi esetében a legfontosabb hibákat az alábbi 8 pontban foglalhatjuk össze.

1. Az inflációs cél elvétése - a hiányzó horgony

Mint minden jegybanki teljesítményértékelést, ezúttal is érdemes az elsődleges jegybanki cél, az árstabilitás oldaláról kezdeni. Szorosan kapcsolódva a költségvetési politika válságot megelőző időszakban mutatott fegyelmezetlenségéhez, az inflációs célokat még restriktív monetáris politika mellett sem sikerült elérni. Az infláció 2007 és 2013 között - néhány hónaptól eltekintve - folyamatosan a 3 százalékos jegybanki célérték fölött alakult. A költségvetést érintő intézkedések évről évre több mint 2 százalékponttal növelték az inflációt, amit monetáris lépésekkel ellensúlyozni még egy recesszióval küzdő gazdaságban is hiú ábránd maradt. A szigorú, mereven értelmezett inflációs célkövetés helyett az inflációs célkövetés rendszerének rugalmasabbá tétele növelhette volna a monetáris politika mozgásterét.

2. Túlzottan restriktívvé váló monetáris politika

A túlzott monetáris szigor egészen 2013-ig elkísérte a hazai gazdaságpolitikát. Míg a világ nagy részében a jegybankok példátlan lazító lépések sorozatával siettek a gazdaságok támogatására, addig Magyarország az egyszerre szigorító fiskális és monetáris politika kettőssége mellett próbálta meg túlélni a válságot. Nem meglepő módon nem sikerült. Nem sikerülhetett. A válság akut időszakában történt vész-kamatemelések segítettek a tőkekiáramlás lassításában és a bankrendszer összeomlásának elkerülésében, azonban azt követően a költségvetés helyzetének fokozatos konszolidálásával a kamatok jelentősebb csökkentése már elmaradt. Pedig 2010-től a folyó fizetési mérleg is többletbe váltott, így a túlkereslettel jellemezhető állapot is megszűnt a gazdaságban. Ráadásul az 2012-es eurózóna-krízissel az is végérvényessé vált, hogy a nagy jegybankok tartósan ultralaza monetáris politikára rendezkedtek be.

3. A devizahitelezés elburjánzása

A laza pénzügyi szabályozás, a belföldi megtakarítások elégtelensége, a globális likviditásbőség és a rövid távú nyereséget túlzottan fókuszba helyező banki magatartás kiegészülve a magas forintkamatokkal egyenes utat jelentett a devizahitelezés elterjedéséhez. A folyamat megoldásának kulcsa leginkább a Felügyelet kezében volt, azonban a Magyar Nemzeti Bank eszköztárában is voltak olyan eszközök, amellyel a helyzet későbbi súlyossága mérsékelhető lett volna. A magánhitelek jelentős részének devizaalapra kerülése nemcsak a monetáris politika hatékonyságát és későbbi cselekvőképességét ásta alá, hanem a válság során az ország legjelentősebb sérülékenységi forrássá is vált.

4. A devizahitelek elmaradt forintosítása

A globális válság akut időszakának lecsengésével, immár egy EU-IMF-Világbank hitelkerettel megerősítve érdemes lett volna minél gyorsabban napirendre tűzni a devizahitelek forintosításának kérdését. A témában ezidőtájban a hazai szakmai közéletben is számos javaslat született. Az alapkamat megfelelő csökkentését követően, egy a tartalékok szintjét és a rövid külső adósságokat kéz a kézben mérséklő, megfelelő időzítéssel - még az eurozóna válságának mélyülése előtt - végrehajtott forintosítás komoly további veszteségektől menthette volna meg a hazai gazdaságot, azonban sajnos ez nem valósult meg, hibásan.

5. A fiskális és a monetáris politika összhangjának hiánya

A válságot megelőző időszak szakmai konszenzusa szerint a költségvetési politika feladata a stabil költségvetési gazdálkodás és adósságpálya kialakítása, míg a központi bankok az árstabilitás elérése és fenntartása felett őrködnek. Szerencsés esetben a gazdaságpolitika két ága egymás céljait támogatva járul hozzá a gazdaság fejlődéséhez. Sajnos hazánk e tekintetben egészen 2013-ig a kevésbé szerencsés országok közé tartozott. A komoly fiskális problémákat időről időre az infláció felpörgetésével kezelő költségvetési politika mellett a hazai monetáris politika hasztalan próbálkozott az inflációs célok elérésével.

2007-et megelőzően a monetáris szigort a gazdaságot túlhevítő költségvetési politika még csak-csak indokolta tette, azonban a 2006 végétől egymást követő költségvetési megszorítások időszakában a magas nominális kamatokkal és felértékelődő nominális árfolyammal operáló monetáris politika stabilizálás helyett inkább növelte a gazdaság sérülékenységét. A devizahitelezés terjedése mellett a magas kamatszint nem tudta megakadályozni a hitelezés további bővülését, miközben az árfolyam gyors felértékelődése rontotta az exportáló vállalatok versenyképességét. Az eredmény makrogazdasági szinten az ikerdeficit probléma fennmaradása és a külső eladósodottság folytatódó emelkedése lett. A következmények a globális válság kirobbanásának pillanatában gyorsan és fájóan érezhetővé váltak.

6. Egészségtelen banki forrásszerkezet

További problémát jelentett, hogy a bankok egyre inkább rövid lejáratú, külföldi forrásbevonás útján szerezték be a hitelek nyújtásához szükséges likviditást. Emellett mérlegük devizális szerkezetét is jellemzően rövid lejáratú swapműveletekkel alakították. A magas forrásmegújítási kockázattal szembesülve mind az alaptevékenységük, mind az ezt támogató likviditáskezelésük erősen kitetté vált a külföldi szereplők és piacok felé. A válság terjedésének egyik első következményei a tartós finanszírozási lehetőségek beszűkülése, a bankközi hitelpiac jellemző futamidejének drasztikus berövidülése és a swappiacok "befagyása" voltak. A deviza, illetve külföldi forrásszerzés/forrásmegújítás drágulásával és megnehezülésével a bankok viharos sebességgel likviditási problémákkal szembesültek. Emellett a folyamat jelentősen emelte a rövid lejáratú külső adósságot, később áttételesen a jegybanki tartalékmegfelelés elégtelenségét is okozva. Ezen tényezők is hozzájárultak a nemzetközi hitelcsomag hirtelen szükségessé váló felvételéhez.

7. A hitelpiac töredezettsége és a kkv-hitelezés leállása

A válságba sérülékeny bankrendszerrel belépő gazdaságok - ilyen volt a magyar is - esetében a válság a hitelpiacok leállását és a hitelleépítés hosszú időszakát hozta. A túlzott mértékűre duzzadó hitelállományok kiigazítása részben természetes folyamat, azonban a kereskedelmi bankok alacsony kockázatvállalási hajlandóságának ilyenkor az egyébként működőképes beruházási ötletek is áldozatul esnek. A hitelforrások elapadása különösen a kkv-k esetében okoz súlyos problémákat, ahol banki finanszírozás nélkül egy kereslethiányos környezetben szinte lehetetlen új beruházásokat megvalósítani. Ennek felismerése és a kkv-hitelpiac célzott erősítése a később bevezetett Növekedési Hitelprogramhoz (NHP) hasonlóan nagyban segíthette volna a gazdaság talpra állását és a foglalkoztatás növelését. Azonban ezen felismerés és a kkv-hitelezés jegybanki ösztönzése 2007 és 2013 között elmaradt.

8. A felügyeleti jogkör és a makroprudenciális politika hiánya

A válság kitörését követően általános tanulsággá vált, hogy még egy jól működtetett monetáris politika sem elegendő önmagában a pénzügyi stabilitási kockázatok kivédésére és megfelelő kezelésére. A 2007 és 2013 közötti időszakban különösen nagy haszna lehetett volna egy a pénzügyi stabilitást támogatni képes hatékony makroprudenciális eszköztárnak, és az alkalmazásához szükséges felhatalmazásnak. Az eszköztár hatékonyságát és hatásosságát erősíthette volna - mint azt több nemzetközi példa is mutatta - a Felügyelet jegybanki integrációja. Bár a jegybank ilyen hatáskörökkel való felruházása az Országgyűlés hatáskörébe tartozik, a jogalkotásért felelős intézmények felé történő erőteljesebb jelzések támogathatták volna a szükséges jogalkotás minél gyorsabb megvalósulását.

Az áttekintés fényében aligha mondható, hogy az MNB 2007 és 2013 közötti döntései - a válság akut időszakában tett, egyébként megfelelő vészreakciók ellenére - alkalmasak lettek volna a válság megelőzésére vagy megfelelő kezelésére. A döntéseket végül a döntéshozók hozzák meg. Mint azt látjuk, hibás döntések még megfelelőnek tartott együttgondolkodás mellett is születnek.

Válságok a jövőben is lesznek. Az, hogy pontosan mikor, honnan indulva és milyen csatornákon keresztül hatnak majd a magyar gazdaságra, egyelőre még nem ismert. A gazdaságpolitika megfelelő válaszlépéseit indokolatlan kijelentések helyett sokkal inkább a hazai és nemzetközi tapasztalatok részletes elemzése, valamint az elkövetett hibák és jó döntések megfelelő megértése jelentheti. Bizton írhatjuk, hogy a magyar jegybank szakmailag felkészült elemzőgárdája most is és a jövőben is legjobb tudása szerint segíti majd a megfelelő döntések megtalálását.

Virág Barnabás és Palotai Dániel, az MNB ügyvezető igazgatói