Eléggé úgy tűnik, hogy farkasszemet nézne a bankokkal a kormányzat egy, a számlatulajdonosok pénztárcáját érintő kérdéskörben.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a legfrissebb Facebook-bejegyzésében kilátásba helyezte, hogy ha szükséges, akkor „lépni fognak”, mivel szavai szerint „nem indokolt”, hogy a banki számlavezetés díjszabásai jelentősen megdráguljanak Magyarországon.
A banki számladíjak jelentősen emelkednek. Ez nem indokolt, ezért ha kell, itt is lépni fogunk!
– olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) élén álló tárcavezető meglehetősen szófukar posztjában.
Egyelőre az nem derült ki, hogy a szakminiszter ezúttal konkrétan miféle kormányzati lépésre gondolt a hazai pénzintézetek közelgő díjemelése terén.
Záporoznak a költségek, a bankok oroszlánrésze díjat emel
Emlékezetes, a közlejövőre nézve a bankok zöme beharangozta a hazai kkv-szektor, valamint a lakossági számladíjak inflációkövető emelését az elmúlt időszakban. A drágítás mellett pedig egyre többen döntenek.Korábban az NGM minisztere hasonló módon lengette be, hogy az ársapkák korszakát felidéző intézkedést készítenek elő az infláció meglódulása okán. Végül a nyugdíjasoknak kedvező áfa-visszatérítés mellett tették le voksukat, mely révén legfeljebb havi 15 ezer forintig térítik vissza a zöldségek, a gyümölcsök és a tejtermékek áfáját.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Zelenszkij: akár világháború is lehet

Kitálalt a mérnök: ennyi ideig maradnak állva a panelházak
Beütött a krach, leáll a General Motors egyik gyára

Letaszították a trónról a Balatont, legalábbis egy időre

Gigantikus csalás: már megint ellopták a fél világot

Itt a fordulat! Európa vezető országa sem támogatja Ukrajna EU-s csatlakozását

Beüt az energiakrach az EU-ban? Visszatérhet az orosz gáz korszaka

Nem cáfolták a titkosszolgálatot: Putyinék érzékelőkkel kémlelhetik a brit tengeralattjárókat

Ezermilliárd forintot érő arany van a Balatonban, mégse bolygatná a kormány
