Borítják az egész napelemes elszámolást

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Energia- és Klímapolitikáért felelős államtitkársága (ITM-E) a napokban egy közleményt adott ki, melynek címe és tartalmilag túlnyomó része ugyan a jövő nyárra, feltételes módban beígért új napelemes támogatási programról szól, de az újabb ígéretsor után egy ennél sokkal fontosabb információt is közölt. 2024. január 1-jétől rendszerváltást végezve alaposan megváltozik a jelenlegi háztáji napelemes rendszerek elszámolási módja.

Ennek okaként az ITM-E az európai uniós szabályozást nevezi meg, de valójában ettől függetlenül került lépéskényszerbe az eddig felépített rendszer - élén a magyarországi villamos energia hálózatokat működtető cégekkel. Az országban ez a szolgáltatási terület nagyságát tekintve maholnap túlnyomó többségébe kerülő E.On (az E.On-RWE portfóliócsere révén a hozzá kerülő Elmű és Émász területek is) ennek az egyik főszereplője, de mellette ugyanúgy (ha nem intenzívebben) érintett az egykori démászos terület, melyet mára az MVM állami energiaholding alá soroltak be.

A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.

Feliratkozom

A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei, podcastok, pénzügyi tanácsok naponta kétszer az Economx.hu hírlevelében.

Adataim megadásával és a "Feliratkozom" gomb megnyomásával kijelentem, hogy megismertem és elfogadom a www.napi.hu Online Kft. Adatvédelmi tájékoztatóját. Hozzájárulok hogy az email címemre hírleveleket küldjön az Economx.hu aktuális híreiből

Az Ön neve

Az Ön email címe

Feliratkozom

Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.

Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.

Megpróbáljuk érthetőbbé tenni az ITM-E bejelentésének várható következményeit, de az is, miként következik mindez az utóbbi évek iparági gazdaságpolitikájából. Azt azonban így is érdemes végig szem előtt tartani, hogy a három év múlva kilátásba helyezett változásnak elsősorban a lakosság lehet a legfőbb kárvallottja.

Szaldóból a bruttóba

Ahogyan azt bejelentés kapcsán a G7.hu részletesen megírta: a jelenlegi elszámolási módszer - vagyis az, hogy a háztartási napelemes rendszerek tulajdonosai és az illetékes áramhálózati cég évente egyszer számolnak el egymás felé, mégpedig ún. szaldó elszámolással - három év múlva megszűnik. Nem lesz érvényes többé az a logika, hogy a magyarországi napelemes háztetők "mikroerőműves termelői" a pillanatnyi fölöslegüket ingyen tárolhatták be/fel a hálózatra, és az sem, hogy onnan azt a fogyasztási igényük szerint, ingyenesen visszavételezhetik.

Ez alapján a 2024-es dátum úgy is értelmezhető, hogy a lakosság három évet kap arra, hogy eldöntse: belevág-e egy efféle energetikai-, és ingatlanfejlesztésbe. Mert ami aztán ennek helyébe lép, abban - legalább is a cikk olvasata ez: - nem lesz sok köszönet. Bár - ahogy azt később részletezzük - valóban nehezebb lesz a helyzet, de a megállapítás azért túlzó.

A jelenlegi, a hálózati cég számára kötelező átvétel és betárolás helyett az lesz - írja az ITM-E közleménye -, hogy az éves, szaldó alapú elszámolást bruttó elszámolás váltja fel. Vagyis: amennyi pillanatnyi fölösleget termel majd egy háztartási erőmű, azt is köteles lesz átvenni a hálózati cég, de azt majd valamilyen áron teszi meg - hogy aztán, ha szükséges, a napelemes termelő (most már fogyasztóként) tőle visszafelé vásárolt áramért pedig majd valamilyen más árat fizessen. Valójában ez a forgatókönyv csak annyira drámai, amennyire sikerül majd az illetékes hatóságnak, illetve a jogalkotónak e területet ésszerűen szabályozni; például: elejét kell venni az aránytalan torzulásoknak.

Abban ugyan jelentős mozgástér van, hogy a hálózatra töltött és "leszívott" árammennyiséget hogyan lehet beárazni, de azt látni kell, hogy valójában ez is csak egy standard termék, aminek az árazását alapvetően a kereslet-kínálat viszonyai határozzák meg. Akkor is így van ez, ha - ideális esetben - megmarad a ma érvényes főszabály, miszerint a megújuló energiaforrásból áramot termelők "termését" kell legelőször a rendszerbe engedni - és mindenki másnak (földgáz-, szén-, atomalapú termelők "termése") ehhez kell igazodnia. Az azonban, hogy egy adott háztartásban mikor történik a hálózatra feltöltött áramtermelés, és ehhez képest mikor a fogyasztás, eltérő egységárazás alatt fog egyenletbe rendeződni.

Akár hogyan csűrik-csavarják is, az évi egyszeri elszámolás helyébe lépő havi mérlegkészítés bonyolultabbá teszi majd a felek közötti elszámolást, annak megválaszolását, hogy éppen adott pillanatban ki, kinek, mivel-mennyivel tartozik. A részletek nem ismertek, így az biztosan jelenthet egyfajta menekülési utat a családok számára, ha a napelemes beruházásukat a következő három évbe betervezik - akár önerősen, akár valamilyen banki "ingyenhitel" által finanszírozva, de lehet szakminisztériumi ígéretként elhangzó vissza nem térítendő támogatásra fókuszálva, vagy akár a kormány által beígért családtervezési-lakásfelújítási dopping formájában is.

Más megközelítésben azonban a bejelentett rendszerváltás valójában a piacibb működés (vagy annak szimulálása) felé tolja el a rendszert. Abba az irányba, hogy többféle ára is lehessen a lakossági áramnak, ami viszont a hatósági árazást és a rezsiharc folytathatóságát kérdőjelezi meg.

Maguknak is köszönhetik

Érdekes egybeesés, hogy miközben az elszámolási rendszer átállítását a minisztériumi közlemény az uniós elvárásokra hivatkozva bejelentette, néhány napos eltéréssel két, ide vonatkoztatható, figyelemre méltó írásos anyag is megjelent. Az egyikben két neves, hazai gazdasági kutató vezette le szakmai alapon, hogy Mire mentünk a rezsicsökkentéssel?. Tanulmányuk fő megállapítása az, hogy bár az 2013 óta mintegy 600 milliárd forintot hagyott a lakosságnál, az eredményessége és pláne: a hatékonysága megkérdőjelezhető. Főként azért, mert a lakosságot nem ösztönözték energiahatékonysági, fejlesztési beruházásokra, illetve a másik oldalon eközben ezek az intézkedések kivéreztették az iparági szereplőket. Így ma már a hálózat és a szektor rugalmatlan, nem beruházó-fejlesztő szemléletű és még az ellátásbiztonság is rosszabb lett.

A másik dokumentumot az Európai Bizottság adta ki - értékelvén a tagállamok nemzeti energia és klímaterveit. Magyarországgal kapcsolatban az a megállapításuk, hogy a kormány tervei alacsony ambíciójúak, ezért azok átdolgozását javasolják. (Ugyanez történt egyébként tavaly nyáron is, amikor már a tervezettel is elégedetlen volt az EB, mivel szerintük a kormány által leadott dokumentumnak se az iránya, se a léptékei nem voltak megfelelőek.) Az újragondolásra érdemes tételek közt most kiemelték azt a tételt (is), hogy az uniós elvárások teljesítéséhez Magyarországnak a meglévő energetikai infrastruktúra korszerűsítésére irányuló intézkedéseit - benne a tárolókapacitások és az intelligens hálózatok kérdését is - át kellene dolgoznia.

Az igaz, hogy szeptember közepén a Brüsszel tovább emelte a magyar kormány számára eddig is túl magasnak tűnő téteket, amikor olyan új éghajlatvédelmi tervet tett az EB az asztalra, mely szerint 2030-ig nem 40, hanem 55 százalékkal kellene csökkenteni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását az Európai Unióban, de a fő gond máshol van.

Mindez ráadásul éppen akkor válik bizonyítottá és nyilvánvalóvá, amikor a digitalizáció és a megújuló energiás termelők hálózati szintű és méretű jelenléte amúgy is óriási kihívások elé állítja az egész energiaszektort. Nem csak nálunk van így, ez van egész Európában, sőt az egész világon. De a jelenlegi magyarországi helyzetet még nehezebbé teszi, hogy az elmúlt évtized állami beavatkozásai visszafogják a hálózati cégeket. Az egész szektorban felerősödött állami könyöklés, illetve kormányközeli vállalkozások cégszerzési hajlandósága óvatossá és visszafogottá tette a szereplőket. Az ideiglenes jelleggel bevezetett, de hovatovább 10 éve tőlük beszedett szektorális különadók sem javítanak a helyzeten, így nem csoda, hogy a hálózati cégek leszoktak arról, hogy a szolgáltatás minőségének javítására fókuszáljanak, beruházzanak. A beruházások visszaesése a különadókkal leginkább sújtott pénzügyi és energia-szektorban volt a legjelentősebb.

Egyszerű helyzet: az érintett cégeknek nem érte meg sok pénzt költeni a korszerűsítésekre, mivel a beruházási költségeiket - ahogyan részben a saját rendszerüzemeltetési költségeiket - sem tudták az árakban kellő mértékben érvényesíteni. A cégek nyereségességének fenntartásába például nem fért bele, hogy karbantartó és javító feladatokra saját dolgozókat, csoportokat foglalkoztassanak - ennek is lett az egyik általános következménye, hogy a lakossági nagy áramszolgáltató cégek is külsősökkel végeztetik a villanyóracserét, a hibajavítást, de még a villanyóra leolvasását is. Nem csak az okosmérős rendszerekre való átállás előkészítése (aminek a szolgáltatás bővülése, az árverseny adna értelmet), de a hagyományos hálózatfejlesztés és -bővítés is gyakorlatilag megállt.

Mindez olyan szintre jutott, hogy amikor tavaly év elején, a debreceni BMW-gyár beruházásának infrastrukturális előkészítéséhez új távvezeték szakaszt, illetve alállomást kellett építeni, azt a tendernyertes kivitelezőnek csak úgy sikerült határidőre abszolválnia, hogy az ország összes jelentős - egymással amúgy a munkákért évek óta vérre menő - hálózatépítő cégével kéz a kézben robotolt. Az 5 milliárd forintos hálózatfejlesztési projekt úgy lett kész időre, hogy lényegében minden hazai szakkapacitást fel-, és elszívott az ország többi részéről.

Elkennék, de muszáj váltani

Az ITM-E most belengetett elszámolási rendszerváltoztatására azonban mindezekkel együtt is szükség van. A jelenlegi struktúrán muszáj változtatni, mert ugyan a háztető-mennyiséghez mérten nem mondható túl soknak a napelemet viselők aránya, de 2024-re ez valószínűleg éppen átbillen majd azon a ponton, amit a hálózati rendszerek a háztáji napelemek által rájuk hárított feladatokat nagyobb problémák nélkül képesek lennének kezelni és elviselni.

Az energiahivatali adatok szerint tavaly 15 ezerrel gyarapodott a háztartási méretű napelemes rendszerek száma, idén pedig számításaink szerint valószínűleg ez a szám összesen már meghaladhatta a 100 ezret. Ami egyrészt azért érdekes, mert a kormány energiastratégiája 2030-ra célozza meg a 200 ezres háztetőszámot, de ez valószínűleg sokkal hamarabb elérhető, másrészt viszont azért, mert ekkora volumennél már érezhetővé válik a rendszer egésze számára, hogy a lakossági termelő számára ma ingyenesen nyújtott energiatárolás valójában egyáltalán nincs ingyen. Sőt nem csak költségei, de következményei is vannak a rendszerre nézve - amelyek annál súlyosabbak, minél több háztetőre (kiskertbe) kerülnek hálózatra kapcsolt lakossági napelemtelepek. Az ITM-E közlemény időpontmeghatározása arra utal, hogy a minisztérium szerint a billenési ponthoz 3 év múlva érhetünk eléggé közel.

Pontosan nem tudjuk, hogy jelenleg hány lakossági ingatlan dolgozik napelemes rendszerrel; az energiahivatal legfrissebb adatai szerint 2019-et több mint 460 MW-nyi összeteljesítménnyel zárták a háztartási kiserőművek. Így az is csak valószínűsíthető, hogy idén is meglesz legalább a tavalyi bővülés (128,5 MW). Durva becsléssel viszont az prognosztizálható, hogy 2023 végére így mintegy 1000 MW háztartási napelemes rendszer dolgozhat majd az országban - és ez már az a méret, ami ha egyszerre terhelődne a hálózatra - ahogyan idén, az ipari méretű napelemes erőművek jóvoltából láthatóvá is vált - már a paksi atomerőműre is hatással lehetne. Ez is az ITM-E közlemény indokoltságát húzza alá.

Hogy mit jelenthet a hálózatok számára a túl sok napelemes tető, arról az utóbbi időben egyre több régióban első kézből származó tapasztalataik is vannak már a lakóknak. Gyakori jelenséggé váló rövid, akár pillanatnyi áramkimaradások, szolgáltatási problémák, amikre az áramot biztosító cégek nem mindig tudnak vagy képesek gyors megoldást nyújtani. Jól lehet, az információs vákuum miatt nem igazolódott be, de vélhetően a mögött a fővárosi agglomerációban tapasztalt problémahalmok mögött is hasonló ok állt, melyeknek megoldásához négy polgármester fenyegetőzése kellett. De az sem tűnik véletlennek, hogy az MVM a minap éppen a dél-magyarországi szolgáltatási terület hálózati fejlesztésére vett fel jelentős méretű uniós hitelt - ahogyan arról az EIB beszámolt: a 120 millió eurós pakkot többek közt az elosztóhálózati megbízhatóság növelésére, a szolgáltatási minőség javítására, illetve intelligens fogyasztásmérő rendszerek beépítésére fogja a cég fordítani Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád és Pest megyében.

Ki kell jönni a zsákutcából

A lehetséges hálózati problémák felismerése nem újkeletű, amit azonban a regulátorok ez ügyben korábban megalkottak - a kihirdetése pillanatában keltett riadalomtól eltekintve - semmilyen eredményt nem hozott. Amikor megjelent a jogszabály, miszerint 2017. március 31. után a 4 kW-nál nagyobb teljesítményű rendszerekre ún. teljesítménydíjat vetettek ki, sokan megijedtek De végül ebből nem lett különösebb cirkusz, mert a díjat nulla forintban szabták meg - és ez az érték mindmáig megmaradt. Iparági forrásból tudjuk, hogy ehhez a karóhoz ezt az ebet leginkább az energiahivatalban kötötték arra hivatkozva, hogy éppen az állam által nem különösebben preferált lakossági napelemes beruházásokat nem lenne célszerű további terhekkel visszafogni. (2015 óta súlyadóval terheli a kormány a lakossági napelemes rendszert telepítőket - és ez úgy is igaz, hogy a kilogrammonként fizetendő tételt 2018-ban végül megfelezték.)

A 4 kW-os teljesítménydíjat az hívta életre, hogy a szabályozási kritériumok közé bekerült az a hálózatokat védeni óhajtó tétel, miszerint a háztáji erőműveket úgy kellene megpróbálni méretezni, hogy azok ne lehessenek befektetési, pénztermelési célú beruházások, hanem elsősorban a lakók saját fogyasztási igényeinek kielégítésére legyenek paraméterezettek. Az elmélet ott botlott meg, hogy kiderült: mind több és több az olyan lakossági beruházás, ahol a napelemes rendszert már nem csupán a világítás és klasszikus elektromos berendezések (tévé, mosógép stb.) működtetéséhez szükséges termelőkapacitásokra méretezik, hanem az elektromos fűtés részben vagy egészben való kiváltására is. Ez viszont így gyorsan átlépi a 4 kW mint mérethatárt, igaz: végeredményben az ország éghaljatvédelmi céljainak elérését is segíti. - 2019-ben a telepített háztáji napelemes rendszerek átlagos mérete 6,44 kW volt.

Az azonban már bő 3 éve is világosan látszott, hogy a teljesítménykorlátozási törekvések is csak ideiglenes megoldást jelenthetnének, mert amint rendszer szinten is láthatóvá válnak a háztáji naperőművek, az egész struktúrát újra kell gondolni. A jelek szerint a lakossági beruházást ösztönző ingyenes betárolás "mézes madzaga" fogyóban van, így elértünk odáig, hogy a betárolási és díjszabási struktúrát is, a teljesítmény alapú díjazást is át kelljen szabni.

Kiskapuzásra felkészülni

Azonban ITM-E által bejelentett 2024-es drasztikus változásból, abból, hogy a szaldót bruttó váltja, nem kizárólag a lakossági beruházó biztosan pórul jár forgatókönyve következik. Ha a szabályozásban a továbbiakban már semmi nem történik, akkor persze, de ennek mértékét nem érdemes megpróbálni megjósolni. A lakóingatlanokhoz kapcsolt napelemes rendszerek terjedését Magyarországon az sem tudta érdemben visszafogni, amikor az állami támogatások, pályázatok halasztódtak, csúsztak és/vagy kiszámíthatatlanul érkeztek. Ráadásul a komplett rendszerek bekerülési költsége is folyamatosan csökken (illetve: ugyanazért a jellemzően 1,5-2,5 millió forint közé belőtt bruttó árért a kivitelezők évről-évre nagyobb, "komolyabb" rendszert kínálnak és raknak össze), így a piaci érdeklődés keltése folyamatos.

Az ingyenes energiatárolás és a szaldó-elszámolás megszűnése azonban, ha be is zár egy sokak számára vonzó jövőképre nyitott ajtót, de több másikat ki is nyit. És ez utóbbiak közül nem mindegyiknek fognak majd a hálózati cégek és az állami aktorok feltétlenül örülni.

Az kétség felett áll, hogy az akkumulátoros, illetve földhőszivattyús energiatárolási rendszerek elterjedését és népszerűbbé válását éppen a szaldó elszámolás és az ingyenes hálózati betárolás hátráltatta az elmúlt években. 2024-től viszont ezek már csupán egy tételt jelent a kalibrálás során; amikor arra kell választ adni, hogy vajon a még több panel-e az egyetlen út a nulla közeli végösszegű villanyszámla elérése érdekében. Ez ahhoz a tíz éve még elképzelhetetlen, ma viszont már reális dilemmához hasonlít, mint amivel az új lakóházak építői találkoznak, amikor kiderül, hogy ahol a földgáz bekötés (tervezés engedélyezés, kiépítés, plusz a kéményépítés vagy béléscsere) költségeivel a (majdnem) passzív ház + elektromos fűtés kombó ára került egy súlycsoportba.

A lakóházak tetőfelülete, napelemekkel lefedhető kertrészlete véges; ugyanúgy, mint az áramszolgáltatók energiatárolási képességei. A nagyobb háztáji termelőerők gyorsabban kimerítik e tárolási potenciálokat, és ha a hálózati szolgáltatónak emiatt ott fejlesztenie kell, a költségeket tovább fogja hárítani a felhasználók felé. E törvényszerű drágulás ismét csak az otthon-szintű energiatárolási megoldások megjelenésének és felfutásának mutat utat. Ha pedig ehhez azt is hozzávesszük, hogy a hálózati cég a tőle vételezett árammennyiség szállítási díját is felszámolja majd (ami ma a villanyszámlán kifizetett összeg mintegy felét teszi ki!) - a végeredmény megint ugyanaz: aki teheti, a saját szükségleteit maga próbálja majd előtermelni és optimalizálni.

Bármilyen furcsa is: ebben a hálózati cégek is érdekeltek lesznek, mivel a villanyóra mögött lebonyolítható termelés-tárolás-fogyasztás az ő hálózatuk optimálisabb működését is biztosítja. Ezzel azonban kész is az ördögi kör: aki a hálózaton marad, az fogja fizetni a szükséges fejlesztést - minél kevesebben maradnak, egyenként annál többet kell majd fizetniük. A háztáji PV-rendszerek engedélyezését, illetve a hálózati kapacitások tervezését látó, e területen dolgozó szakmabeliek évek óta mondogatják: óvatosan kell mozogni ezen a területen a szabályozóknak, mert egy idő után már könnyen előállíthatók kezelhetetlenné váló helyzetek.

Kiskapuk - nagy változások

Jelenleg például a gyakorlatban nemigen lehet ellenőrizni - de tiltani sem -, hogy az egyik háztetőn megtermelt áramot ne csak a tető alatt lévő fogyasztók használják - hanem kaphassanak belőle például a szomszédban élők is. Hogyan lehetne kiszűrni - de leginkább: tiltani -, hogy adott esetben e két ingatlanon élők megállapodjanak az energiatermelés és felhasználás feltételeiről - akár teljesen függetlenül az árampiaci áraktól? Az is ingoványos területnek tűnik, hogy mi történik, ha több lakossági termelő együttesen bérel, vesz vagy akár szolgáltatásként igényel akár köztük lévő, akár külsősként érkező szereplőtől valamilyen energiatárolási rendszert és/vagy szolgáltatást? Ebből kiindulva az sem elképzelhetetlen, hogy kis (vagy: akár egyre nagyobb) energiaközösségek szerveződjenek és alakuljanak ki azzal a céllal, hogy a saját termelőerők és fogyasztói igények egyensúlyban tartását megoldják - a példának okáért olcsóbban, mint ami a bruttósított napelemes áramátvétel során elérhető.

Érdemes visszaidézni, hogy az Uber felbukkanásával szinte egyszerre elkezdődtek az energia-sharing kísérletek az Egyesült Államokban - ahol a valóban pionírnak számító Yeloha projektet 2016-ban végül azért kellett leállítani, mert félő volt, hogy a napelemes termelők és egymás közt "a terméket" megosztók kicsinálják a hálózati céget. Azóta már az összes érintett szereplő bevonásával és együttműködésével több mint 50 helyszínen (mint Brooklyn - 2016, Amszterdam - 2017, Bangkok - 2018 stb.) is indultak már projektek - az ilyen mikrogridekről tavaly év elején megírtuk: miért jelentik egy új világnézet kezdetét.

A Napi.hu és a Lounge Communication közös szervezésű energetikai konferenciáján (Hungarian Energy Investors Forum 2020) éppen erről beszélt előadásában Erdei Gábor, az ABB Power Grids digitalizációs vezetője, (aki azt emelte ki, hogy az átalakulási kényszert a napelemes rendszerek drasztikus és gyorsuló ütemű elterjedésére idézte elő, és azzal kezdődhet a megoldások keresése, hogy másként kell tekinteni az áramhálózatokra is, mint eddig).

Innen nézve pedig az a leginkább valószínű, hogy e változások elől a magyar villamos energia hálózat és rendszer sem térhet már ki. Az energiatároló rendszerek ára, mint gát sem áll sokáig: érdemes elgondolkodni azon a tendencián, amit a Bloomber NEF publikált: az akkumulátorok ára kilowattóránkénti (kWh) egységre számoltan 2010-ben meghaladta az 1100 dollárt. Ez az árszint 2019-re, reálértékben számoltan 87 százalékkal zuhanva 156 dollár / kWh-t mutatott. De 2023-ra ez az érték a piaci szakértők szerint megközelíti majd a 100 dolláros egységárszintet.

Az akkumulátorok és az energiatárolási szolgáltatások terjedése ez alapján megállíthatatlannak tűnik. Akkor is, ha a lakossági energiatároló rendszerek hétöznapivá válása majd csak az ipari méretű berendezések térnyerését követi. Azonban azt is látni kell, hogy ma már nem pusztán a pénzügyi haszonszerzés hajtja a napelemes rendszer felé a beruházókat. Az önellátás, a folyamatos szolgáltatás biztosítása (értsd: ellátásbiztonság) is komoly tényező - akkor is, ha a "nincs többé villanyszámla" ígéretét 2024-től majd drágábban lehet csak biztosítani. A jelenlegi ingatlanárak mellett azonban a 2 millió forintos napelemrendszer már viszonylag reálisan megfizethető és betervezhető, és csak idő kérdése, hogy egy, jelenleg 3-5 millió forintnál kezdődő energiatároló infrastruktúra kinél-mikor válik majd vállalhatóvá.