A tárca azt írja közleményében, hogy tavaly decemberben közel 250 ezerrel több magyar döntött a külföldi kiutazás mellett, mint a megelőző év azonos időszakában. Ez látszik a közúti és a légi határforgalmi adatokból is.
Hozzáteszik, hogy a kormány a családok pihenését támogatva döntött úgy, hogy egy hatnapos hosszúhétvégén biztosít 2024 végén. Ezt kihasználva a karácsonyi időszakban sosem látott számban utaztak külföldre – állítják.
Az NGM szerint 2024 decemberében a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről 212 ezer magyar utazott ki külföldre, ami 19 százalékkal, 34 ezerrel több, mint 2023 decemberében. A legtöbben Londonba, Isztambulba, Dubajba, Milánóba és Rómába utaztak.
A legnagyobb keresletnövekedést azonban főként a mediterrán üdülőhelyekhez volt köthető, mint Valencia, Malaga, Málta, Abu-Dzabi, Tenerife, Nizza, Athén vagy Bari. Valenciában mintegy 228 százalékos növekedés volt tapasztalható, Malagában 45, Máltában pedig 35.
Jelentősen nőtt azoknak a száma is, akik autóval utaztak ki a szomszédos országokba, így 2024 decemberében mintegy 107 ezerrel több magyar rendszámú kilépő autót regisztráltak a határátkelőknél, ami 5,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Szlovákia 73 ezerrel, Ausztriába 28 ezerrel utaztak többen.
A tárca közlése önmagában nem hangzik rosszul, azonban Gulyás Gergely a Kormányinfón azt mondta, hogy épp az okozhatta a nagyobb költségvetési hiányt tavaly decemberben, hogy kevesebb magyar fogyasztott itthon. De azon túlmenően sem alakult annyira fantasztikusan a 2024-es év, amennyire azt a kormány várta: az éves előirányzathoz képest például 1200 milliárd forinttal kevesebb lett az áfabevétel.
Nagy Márton: a kormány fegyelmező erejét érvényesítjük, ha kell
850 ezer céget érint a döntés, amely szerint 12-ről 18 millióra emelték az alanyi áfamentességet, de itt nem állnak meg, jövőre a kiva értékhatárait is megnövelik - jelentette be Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter szerint az embereknél van pénz, most az inflációra kell figyelni, és ha kell, akkor a kormány beavatkozik. Nagy Márton Rákosrendező sorsáról is beszélt.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!