A tárcavezető az Európai Kereskedelem Napja rendezvényen arról beszélt, hogy épp jókor került a kereskedelem felügyeletének feladata az NGM-hez, mivel így egy helyen tudták intézkedni az infláció elleni lépésekről. Szerinte az inflációcsökkenésből a kormány és az MNB mellett a kiskereskedelmi szektor is kivette a részét és úgy véli, több európai ország is érdeklődik az összehasonlító árazás iránt.
Hozzátette, hogy akadtak olyan kereskedők, akik a politikai színtéren jelentek meg a különvéleményükkel, ugyanakkor minden kereskedőnek az ügyfelek bizalma a legfontosabb, ezért üdvözítőbb lenne, ha a piaci szereplők az ügyfelekért folytatott versenyre, valamint a vásárlók jobb kiszolgálására koncentrálnának.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a 6 legnagyobb forgalmat lebonyolító hazai vállalat mind külföldi tulajdonú, miközben továbbra sem mondott le a kormány arról, hogy a top 5-be hamarosan egy magyar cég is bekerüljön – írja tudósításában az Index.
Ezzel összefüggő cél Nagy Márton szerint az is, hogy sokkal több hazai termék jelenjen meg a kereskedelemben, főként az élelmiszer-kiskereskedelemben. A miniszter úgy látja, ez a kkv-szektornak is fellendülést jelenthet.
Már tett lépéseket a tárca, de még csak most jön a java
Markáns jelként tekint az e-kereskedelem előretörésére is, mivel a teljes hazai kiskereskedelmi forgalom 15 százaléka már online történik és a 15 legnagyobb Magyarországon is tevékenykedő online kereskedőből mindössze 3 magyar.
Ez Nagy Márton szerint egyfelől nem gond, mivel több termékből választhatnak a fogyasztók, másfelől viszont a szükséges patriotizmus nem tud érvényesülni, emellett pedig komoly fogyasztóvédelmi kérdéseket is felvethet az online boltok forgalma.
A fentieket figyelembevéve leszögezte, hogy a kereskedelmen túl már a fogyasztóvédelem is a Nemzetgazdasági Minisztérium hatáskörébe tartozik.
Ennek megfelelően már több intézkedést is meghozott a tárca: vizsgálat indult a tisztességtelen áremelésekkel, valamint a légitársaságok árazási és a gépjárműkereskedők szerződéskötési gyakorlatával szemben, valamint új zárolási eljárásrendet vezettek be az online banki visszaélések esetében.
Januártól pedig ennek következő mérföldköveként megalakul a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) is, amely Nagy Márton ígérete szerint minden, a fogyasztókat hátrányosan érintő helyzetre gyors választ ad majd.
Az NKFH feladati közé tartozik majd a miniszter szerint a kereskedelempolitika szakmai támogatása és a fogyasztóvédelmi hatósági irányítási feladatok ellátása is, de felügyeli a kereskedelem élelmiszerbiztonságát is, valamint a kereskedelmi és fogyasztóvédelmi laborvizsgálatokat is ez a szervezet hajtja végre a jövőben.
Ez azt jelenti, hogy az új szervezet ellenőrzi majd többek között a a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmának betartását, valamint ellátja az élelmiszer-forgalmazásra, -kereskedelemre és a fogyasztóvédelemre vonatkozó országos ellenőrzések szakmai irányítását is.
Vagyis, részlegesen a Nébih-től is vállal át feladatokat – szögezte le Nagy Márton.
Nagy bejelentést tett a Nemzetgazdasági Minisztérium
A tárca szerint ők és a fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörben eljáró kormányhivatalok mellett a fogyasztóvédelmi egyesületek és a békéltető testületek is kiemelten fontos feladatokat látnak el.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!