Megjelentek a politikusok személyi jövedelemadó-bevallásairól szóló nyilatkozatok a kormány honlapján.
Orbán Viktor miniszterelnök összevont adóalapja tavaly 21 314 621 forint volt, ennek a 15 százalékát vitte el az adó, vagyis a kormányfő közel 3,2 millió forint személyi jövedelemadót fizetett.
Kapcsolódó
Varga Mihály pénzügyminiszter összevont adóalapja 22,6 millió forintot tett ki, így a fizetendő személyi jövedelemadó 2,6 millió forintot jelentett.
Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium vezetője szintén 22,6 millió forint után fizetett szja-t, összesen közel 3 millió forintot. Az általa igénybe vett adókedvezmény összege 420 ezer forint volt.
Rogán Antal a miniszterelnök kabinetfőnöke sokkal nagyobb jövedelemre tett szert és ezért jóval nagyobb összegű adót fizetett: az összevont adóalapja meghaladta a 65 millió forintot, a fizetendő szja pedig közel 9,8 millió forintra rúgott.
Jelentős összegű adót fizetett Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter is: a több mint 47 milliós összevont összegből több mint 7 millió forintot kellett adóznia. Emellett 3,56 milliós külön adózó jövedelméből további közel 400 ezer forint jött le.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!