A bankcsoport piacterén már több mint 600 termékcsoportban, több százezer termék található – a forrólevegős sütőktől az elektromos rollereken át az okostévékig minden elérhető a fogyasztók számára. A fizz.hu többek között saját, magyar nyelvű ügyfélszolgálatot és OTP-s áruhitelt kínál a magyar vásárlóknak és kereskedőpartnereinek.
Hogy miért vágott bele az OTP egy online piactér elindításába? Fischer András, az OTP Bank Innovációs Igazgatója távolról indított: a bankok nagy nyomás alatt állnak világszerte, elég csak a fintech-cégekre és a neobankokra gondolni, ráadásul vannak más alternatív szereplők is.
Teljesen elmosódtak már az iparági határok
– fogalmazott Fischer András.
Az ügyféligények is jelentősen megváltoztak az elmúlt években. Ezekre a stratégiai kihívásokra az alábbi három választ adja az OTP:
- konszolidáció: például 2011 óta az OTP 11 bankot vásárolt fel;
- technológiai adaptáció: beruházásokat eszközöltek például a mesterséges intelligencia területén;
- diverzifikáció: hagyományosan termékközpontúan gondolkoztak a bankok, de már inkább elmozdultak abba az irányba, hogy ökoszisztémában lássák a világot – az OTP például már jelen van a magánegészségügyben, az ingatlanpiacon, és ott van az OTP Simple is.
Mindezek után jutottak el az e-kereskedelemhez is, mert „rendkívüli potenciált” láttak benne.
Fischer András szerint egy sikeres online piactérhez az alábbiakra van szükség:
- vevő: az OTP-nek egyébként 3,5 millió ügyfele van Magyarországon;
- kereskedő: számos kereskedővel dolgoznak együtt már évek óta, a kedvezményprogramjaikban is számos partnerrel állnak kapcsolatban;
- bizalom: ez a legfontosabb a két fél, a vevő és az eladó között;
- ügyfélszolgálat: a kereskedelemben ez szintén nagyon fontos faktor szerinte, az OTP-nél pedig ez már csak a banki működés miatt is adott.
„Ezek mind olyan szinergia-pontok, melyeket magunk felé tudunk fordítani” – tette hozzá Fischer András.
A bankcsoport innovációs igazgatója elmondta azt is, hogy „nyilván üzleti megfontolások” is állnak a mögött, hogy az OTP belépett erre piacra.
Néhány éven belül nem csupán egy szereplő szeretnénk lenni a többi közül, hanem vezető szerepre törünk
– fogalmazott az igazgató.
A vásárlás folyamatában végig „fogjuk a vásárló kezét” – jelentette ki Szőcs András, az OTP Ecosystem ügyvezető igazgatója. Beszélt arról is, hogy kiaknáznák azokat a szinergiákat, melyek adottak az OTP-nél: az OTP-család tagjainak – ide tartoznak mindazok, akik az OTP-nél bankolnak és használják a kedvezményprogramjukat, vagy például a Simplepay, az OTP Otthon szolgáltatásait –, számukra számos kedvezmény is elérhető lesz, kuponok vagy akciók formájában.
A kampányidőszakban 24 hónapos ingyenes áruhitel áll rendelkezésre az 50 ezer forint feletti termékek esetében, a későbbiekben pedig több különböző konstrukcióval is készülnek.
Valós fogyasztói igényekre szeretnénk reagálni. Azt láttuk, hogy noha számos piactér létezik Magyarországon, ezek mégsem elégítenek ki minden igényt, nem teljes mértékben azt nyújtják, amire a magyar fogyasztóknak szükségük van”
– mondta Szőcs András, a fizz.hu ügyvezetője.
Az eddig ismert e-kereskedelem végét okozhatja Magyarországon a Temu
Teljesen átalakítja az e-kereskedelmet a Temu: a hagyományos hazai e-kereskedők számára szinte megugorhatatlan feladat a webshopok olyan fejlesztése, amely magas szintű ügyfélélményt nyújt, kellő biztonsággal.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!