Hét szűk esztendőről túlzás lenne beszélni, de kétségkívül hosszúra nyúlt böjtöt zárva szemezgethetnek újra a magyar vállalkozások az uniós pályázatok közül. Az Economx szakértővel tekintette át az aktuális felívásokat, amelyek releváns segítséget jelenthetnek a hazai kkv-szektor azon tagjainak, amelyek beruháznának, fejlesztenének annak érdekében, hogy növeljék a hatékonyságot, a versenyképességet.
Támogatják az innovációt
Tóth Ádám Ferenc, a European Conformity Check (ECC) Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó Intézet ügyvezetője lapunknak elmondta, hogy az ügyfélkörükből érkező visszajelzések alapján a piaci szereplőket leginkább az előreláthatólag ősszel benyújtható „KKV-k innovációs képességének támogatása” című, GINOP Plusz 2.1.3-24 kódszámú pályázat érdekli.
A pályázat indokoltságát az alábbi innovációs tevékenységek kell, hogy biztosítsák:
- termelési és/vagy gyártásifolyamat-innováció;
- marketing- és/vagy értékesítési innováció;
- logisztikai innováció, illetve
- szervezeti innováció.
A pályázat sajátosságaként az ECC ügyvezetője mindenekelőtt azt azonosította, hogy – a tervezet értelmében – számos korábbi felhívással ellentétben ez a lehetőség Budapesten is elérhető: akár 70 százalékos támogatási intenzitás mellett legfeljebb 50 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít gépbeszerzés-túlsúlyos fejlesztésekre is.
Fontos tudni, hogy a pályázat benyújtását megelőzően a támogatást igénylőknek a projekt sikeres megvalósítását segítő innovációs tréninget kell igénybe venniük, valamint szakértő segítségével bemutatniuk a vállalkozásban már alkalmazott üzleti folyamatokat, továbbá részletes leírást is szükséges adni a projekt keretében tervezett új vagy továbbfejlesztett üzleti folyamat(ok) bevezetéséről, ami jelentősen különbözik a korábbiaktól, már meglévőktől. A szakember hangsúlyozta:
- a maximális támogatás igénybevételéhez legalább 3 fő foglalkoztatott;
- 140 millió forint árbevétel;
- és 50 millió forint saját tőke kell.
Szerteágazó lehetőségek a GINOP Pluszban
Nem kevésbé népszerű a „Munkakörülmények fejlesztése” című, GINOP Plusz-3.2.5-24 kódszámú pályázat, amelynek célja a munkával összefüggő balesetek és megbetegedések, valamint a munkaképtelenség bekövetkezésének megelőzése, a munkavállalók egészségét és biztonságát tiszteletben tartó munkafeltételek biztosítása fejlesztések révén.
Előreláthatólag munkavállalónként 1 millió forint, de legfeljebb 20 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető, a pontos pályázati feltételeket a Nemzetgazdasági Minisztérium várhatóan szeptemberben teszi közzé.
A 2024. szeptember 30-ig elérhető, 50–70 százalékos intenzitású képzési pályázat (GINOP Plusz-3.2.1-21) munkahelyi képzésekhez nyújt támogatást, amelynél fejenként 350 ezer forint képzés és a kieső bérköltség számolható el.
Aktuálisan elérhető az úgynevezett 0 százalékos hitel (GINOP Plusz-1.4.3-24), amely éven túli lejáratú kamatmentes, valóban fixen nullaszázalékos beruházási kölcsönt biztosít Budapesten kívüli fejlesztésekre vonatkozóan, az alábbi célokra:
- tárgyi eszköz beszerzése;
- tisztán elektromos jármű beszerzése;
- megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása;
- ingatlanátalakítás, -bővítés, -felújítás, -korszerűsítés;
- készletbeszerzés;
- és immateriális javak beszerzése.
A hitel minimum 5, maximum 100 millió forint, de az összeg legfeljebb az üzemi eredmény 15-szöröse lehet. Az igénylő vállalkozásnak legalább egy főt kell foglalkoztatnia.
Ehhez kapcsolódóan 2024. szeptember 16-tól érhető el a 0 százalékos hitel Budapesten is (GINOP Plusz-1.4.4-24), amely kölcsön összege (az előzővel megegyező konstrukció mellett) minimum 5 és legfeljebb 50 millió forint lehet.
Digitális megújulás? Nyitva áll a kapu
Tóth Ádám Ferenc szerint a Digitális Megújulás Operatív Program (DIMOP) Plusz pályázati kör két felhívása is érdekes lehet a mikro-, kis- és középvállalati kör számára.
A „Mikro-, kis- és középvállalkozások digitalizációjának támogatása” című, DIMOP Plusz-1.2.3 kódszámú pályázat egy kombinált hiteltermék, amely a digitálisan elmaradottabb vállalkozások fejlesztéseit hivatott támogatni. A konstrukció keretén belül önállóan támogatható
- információtechnológiai (IKT) tárgyi eszköz beszerzése (hardver hálózati eszközök, telekommunikációs eszközök);
- immateriális javak beszerzése (pl. alkalmazások, szoftverek, licencek, szoftvermagyarosítás, migrációs fejlesztések költségei, szoftverhez kapcsolódó betanítás költsége);
- komplex üzleti IKT-rendszerek és alkalmazások bevezetése, cseréje, illetve a felhőalapú és egyéb online üzleti megoldások, szolgáltatások igénybevétele;
- valamint adatvezérelt technológiák bevezetése.
A „Kkv-k növekedési lehetőségeinek támogatása a digitális infrastruktúra és transzformáció elősegítésére” című, DIMOP Plusz-1.2.6 kódszámú pályázat célja kifejezetten a vállalati digitalizáció támogatása, különösen a vállalatirányítási – úgynevezett ERP-rendszerek – bevezetésére fókuszálva.
Az ECC ügyvezetője hangsúlyozta, a kis összegű vissza nem térítendő támogatás a kevésbé fejlett régiók területén az alacsony foglalkoztatotti számmal rendelkező kkv-k részére a technológiai fejlesztést eredményező, az üzleti működés hatékonyságát növelő új digitális eszközök, szoftverek és szolgáltatások beszerzéséhez nyújt támogatást.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!