Az idei Szent István Napi Programsorozatra a kormányzat tizennyolc és fél milliárd forintot csoportosított át, és bár azt még nem tudjuk, hogy mennyibe kerül ebből maga a tűzijáték (sokan csúsztatva úgy fogalmaznak, hogy 15 milliárd forint, de ez nem igaz), 2023 jó kiindulópont lehet. Tavaly ugyanis 1,4 milliárd forintot költöttünk a látványosságra.
Volt ennél drágább év is (a részletekért KATT IDE):
- 2017: 177,8 millió forint;
- 2018: 174,8 millió forint;
- 2019: 212,5 millió forint;
- 2020: 1300 millió forint (de ez a pandémia miatt elmaradt);
- 2021: 3100 millió forint;
- 2022: 3200 millió forint.
Az összegek eltörpülnek az igazi nagy pukkanások mellett
Egészen döbbenetes, de az Egyesült Államok tűzijátékiparának 2023-as teljes forgalma (a kiskereskedelmi és az ünnepi tűzijátékok értéke) elérte a 2,2 milliárd dollárt, míg tavalyelőtt 2,3 milliárd dollárt lőttek magasba petárdák, csillagszórók, római gyertyák, cseresznyebombák és egyéb ünnepi robbanóanyagok formájában. A gondot az okozza, hogy az amerikaiak otthoni tűzijátékainak 99 százalékát(!) Kína állítja elő, és Julie Heckman, az Amerikai Pirotechnikai Szövetség (APA) elnöke szerint a szállítási díjak elszálltak.
A globális piac legfontosabb éve 2019 volt, ebben az évben egy helyen két tűzijáték-rekord is megdőlt.
Az Egyesült Arab Emírségekben, Ras Al Khaimahban található Al Marjan-sziget az emberiség történetének talán legnagyobb tűzijátékával indította a 2019-es évet. A Guinness Rekordok Könyve szerint a show két csúcsot is túlszárnyalt,
az egyik a leghosszabb egyenes vonalú tűzijáték, amely nyolc mérföld hosszan nyúlt el, a másik pedig a leghosszabb tűzijátéklánc, amely 11 284 lövedékből állt.
Egy évvel később, 2020-ban az Egyesült Államokban is sikerült rekordot döntenie. A Colorado állambeli Steamboat Springsben valamilyen elsőre nehezen megmagyarázható okból fellőttek egy 2797 kilós gránátot, amelyet a történelem legnagyobb méretű tűzijátékának tartanak azóta is. A szervezőknek egy speciális eszközt kellett készíteniük a kilövéshez.
És ha már az Egyesült Államok, idén is New Yorkban volt az ország legnagyobb tűzijátéka, hagyományosan a július 4-ei Függetlenség napjára időzítve. A 25 perces pirotechnikai show a Hudson folyón lévő uszályokról kilőtt több mint 60 000 lövedékből állt.
A legdrágább tűzijáték-lövedék viszont Japánhoz kötődik, és nagyon fantáziadúsan The Big Bang-nak nevezték el a gránátot. Persze, az már egyáltalán nem vicces, hogy a látványosság értéke 1,5 millió dollár volt (mai árfolyamon 535,4 millió forint). A Marutamaya Ogatsu Fireworks Co. által legyártott 400 kilogrammos lövedéket még a 2013-as Katakai Fesztiválon lőtték fel, és több mint 200 technikusra volt szükség a sikeres robbantáshoz.
A világ legdrágább tűzijátékai:
- Abu Dhabi, 20 millió dollár (2009 óta tartják a rekordot, 55 percig tartott az attrakció);
- Kuvait, 15 millió dollár (2012-ben az alkotmányozás 50. évfordulóján az egyórás tűzijáték során 77 282 lövedéket lőttek ki);
- Sydney, 6,3 millió dollár (a hagyományos szilveszteri tűzijátékot egymilliárd ember nézi, ezért is költ ilyen sokat erre a város minden évben);
- Dubai, 6 millió dollár (az Öbölmenti versenyben Dubai is tart egy világrekordot, 2014-ben 6 perc alatt 479 651 lövedéket lőttek fel, azaz percenként 80 ezret, másodpercenként pedig 1332 darabot...);
- New York, 6 millió dollár (A Nagy Almában percenként csak 1 600 darab rakétát tudnak fellőni, de minden évben megadják a módját a szilveszteri ünneplésnek, és biztosítják a több millió dolláros költséget, így tettek 2023-ban is).
Hazánkban idén több mint 45 ezer különálló pirotechnikai effekt jelenik meg augusztus 20-án.
Csaknem öt kilométeres hosszúságban, egy úgynevezett látványtéren parádéznak az effektek augusztus 20-án. A tűzijáték mellett drónshow és fényfestés is lesz.
A szervezők közlése szerintaz idei budapesti tűzijátékot tűzmozsár, kartács, római gyertya, görögtűz, szikraszökőkút és lángeffektek teszik látványossá. A több mint huszonkilencezer pirotechnikai terméket mintegy ötszáz indítási pontról, köztük 9 folyami uszályról, 65 pontról, továbbá a Szabadság, az Erzsébet és a Margit hídról lövik ki.
A közlemény szerint Európa legnagyobb tűzijátékát ezúttal is olyan ismert szakemberek álmodták meg és celebrálják, mint a montreali tűzijáték-világverseny díjazottja, Seres Anikó, a fényfestésért és látványtervezésért felelős Besnyő Dániel, valamint a művészeti koncepciót előkészítő Iványi Árpád és Réti Barnabás.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!