Idén 2 és 3 százalék között bővülhet a hazai GDP, ami a német gazdaság gyengélkedésének tudható be – hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter a Világgazdaság és a Figyelő TOP200 győri rendezvényén. Szerinte hosszú távon is képes lehet a magyar gazdaság a 4 és 5 százalék közötti növekedésre, ennek feltételei azonban csak jövőre állhatnak fenn. Nagy kérdés, hogy Németország problémái mennyire tartósak.
Nagy Márton elmondta, hogy a napokban bejelentik az új otthonfelújítási támogatást az energiaügyi minisztériummal közösen. A tárcavezető elmondta, hogy eddig a CSOK Pluszra 2000 család jelentkezett, a beérkezett igény 49 milliárd forint. Szintén jelezte, hogy hamarosan jönnek ki a GINOP Plusz programok is. Hozzátette:
Kapcsolódó
Fel kell készülni arra, hogy július elseje után is marad a kamatstop.
Nagy Márton úgy látja, hogy az energiaszámlák normalizálódásával kikerültünk az ikerdeficitválságból, ahova szerinte soha nem kerülhetünk vissza. Hangsúlyozta, hogy vissza kell térni az egyensúlyhoz, ez a fenntartható növekedés alapja.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg