A jelzálogbank két, fix kamatozású jelzáloglevelet ajánlott fel a befektetőknek megvásárlásra programforgalmazói kör bevonásával, nyilvános tőzsdei aukció formájában.
A 2016-2017-es, 200 milliárd forint keretösszegű jelzáloglevél-kibocsátási programja keretében a jelzálog-hitelintézet első ízben egy hároméves, 2 százalék fix kamatozású, és egy ötéves lejáratú, 2,5 százalék fix kamatozású jelzáloglevél-sorozatot hozott forgalomba. Az értékpapír-sorozatokat 2016. október 19-ével bevezetik a Budapesti Értéktőzsdére.
A két jelzáloglevél-sorozatra összesen több mint 72 milliárd forint össznévértékű ajánlatot nyújtottak be a befektetők, melyből a kibocsátó több mint 20 milliárd forintot fogadott el. A hároméves sorozatból kibocsátott, több mint 10 milliárd forint névértékű jelzáloglevelek átlagos hozama 1,9 százalék, míg az ötévesből elfogadott, megközelítőleg 10 milliárd forint névértékű jelzáloglevelek átlagos hozama 2,48 százalék. Az Erste Jelzálogbank Zrt. ezzel megkezdte két nagyobb méretű, likvid sorozat felépítését.
A hozamfelárak alakulása és a beérkező ajánlatok nagysága azt bizonyítja, hogy erős befektetői érdeklődés kísérte az első jelzáloglevél-sorozatok nyilvános forgalomba hozatalát. A kibocsátó rendszeres tőkepiaci jelenléttel a két sorozat rábocsátása mellett, további jelzáloglevél-sorozatok forgalomba hozatalát is tervezi a kibocsátási programja keretében - olvasható a bejelentésben.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Rohamtempóban fertőz a vírus, riadót fújtak a szakemberek

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Megérkezett Varga Mihályék döntése

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Ebben is kenterbe verték a Teslát, kijöttek a BYD számai

Olyan hír érkezett, amelyre húsz éve nem volt példa Budapesten
