A 24 órás jeggyel a Pilis, a Duna és a Börzsöny bármelyik népszerű kirándulóhelye felkereshető szeptember végéig.
A összevont jegy bevezetésének előzménye, hogy egy vihar utáni hegyomlás miatt a dömösi átkelőnél megszűnt a vasúti és közúti közlekedés, emiatt hajójárat indult Zebegény és Nagymaros között, amelyet népszerűsége miatt bővítettek.
Volt olyan nap, amikor 3800-an utaztak ezeken a hajókon. Idén nyáron már több mint 50 ezren választották ezt a lehetőséget.
A napijegy szerdától kétféle változatban lesz elérhető. A felnőtt napijegy ára 1999 forint, a 26 éven aluliaké 1499 forint lesz.
A napijegyeket a bevezetéskor a MÁV-START Zrt. állomási és partneri pénztáraiban lehet megváltani; várhatóan augusztus 15-étől a MÁV mobiltelefontos alkalmazásból is megvásárolható lesz.
A jegyek vasúton a MÁV-START 2-es (Budapest-Esztergom), 70-es (Budapest-Vác-Szob) és 75-ös (Vác-Diósjenő-Balassagyarmat) vonalain érvényesek, közúton a Volánbusz 300-399 és 800-898 számcsoportba eső viszonylatain, amelyek érintik Esztergomot, Szentendrét és Vácot. A HÉV-en a H5-ös vonalon Békásmegyer és Szentendre közötti szakaszon lesz érvényes a napijegy.
A jegy a Mahart PassNave Kft. menetrend szerinti dunakanyari körjáratain használható.
Az utasok a Vác-Visegrád, az Esztergom-Zebegény, a Szentendre-Visegrád vagy a Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös viszonylat közül választhatják ki, hogy melyik vonalon használják fel a jegyet.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Rohamtempóban fertőz a vírus, riadót fújtak a szakemberek

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Debütál a Ryanair-előfizetés, rengeteget lehet vele spórolni

Ami ott elhangzott, biztosan nem lesz nyilvános – titkolózik a Kreml az orosz-amerikai tárgyalásokról

Az olaj ára lefelé tendál, az aranyé újra szárnyra kapott
