Aki eddig csupán annyit jegyzett meg a Roszatom tevékenységéből, hogy az új magyar atomerőmű építése az első lapát föld kiásása előtt is már úgy 3 év késésben van, az most csodálkozhat. Látványos, demonstratív és produktív időszakát mutatja és éli éppen az iparági sajtóban az orosz atomiparral azonosítható óriásvállalat. Az utóbbi hónapokban kétség kívül nagyon kijött nekik a lépés, mert miközben egy-egy atomreaktor átlagos építési ideje bő egy évtizedes feladvány, október 23-án előbb a hálózatra kötötték az 1200 megawattos (MW) Leningrád II-2 blokkot, majd november elején Osztrovec mellett kapcsolták be az első fehérorosz reaktort (1200 MW).

A napokban azt is a világ tudtára adhatták, hogy megérkezett célállomására a bangladesi Rooppur atomerőmű első blokkjának nyomástartó edénye és gőzfejlesztője - illetve, hogy ugyanez a helyzet a törökországi Akkuyu atomerőmű 1. blokkjának reaktornyomás-tartályával is.

Kapcsolódó

Ilyen alapozás után az új tervek és a kisebb részeredmények is szebben mutatnak: az orosz távol-keletre - de már már a szárazföldre - tervezik az új generációs atomjégtörőkben is működő mini-atomerőművek egyikének telepítését (mindeközben az Arktika nevű hajóra szerelt reaktor megkezdte az első misszióját az északi-tengeri hajóútvonalon), kikísérleteztek egy új összetételű, urán-plutónium-nitrid üzemanyagot, és még a Franciaországban épülő mágneses fúzióra épülő nemzetközi kísérleti termonukleáris reaktornak (ITER) is beszállítói lettek.

A világ atomerőmű-építő és -működtető iparága szinte fellélegzett - és nem csak az oroszoknak köszönhetően.

Kína, Dél-Korea, Horváth Péter

A kínaiak is hajráznak; az első, saját fejlesztésű Hualong One tipusú reaktor, a délkelet-kínai Fucsien tartományban épített Fuqing 5. üzemanyag-feltöltését és bekapcsolását is sikeresen végrehajtotta, október végén pedig az 1000 MW-os atommáglya átlépte az erőmű üzembe helyezéséhez szükséges kritikus maghasadási szintet is. Innen kissé keletre, Csinagszu tartományban a tianwani atomerőmű 5. blokkja (1080 MW) már kereskedelmi üzemmódra válthatott, és így az építői szeptember vége óta áttolták a fókuszt a következő tételre: a Tianwan 6-tal jövő ilyenkor szintén finisbe akarnak érni.

Megérkezett a Roszatom nyomástartó edénye, az első bangladesi atomerőműhöz (2020. október)
Kép: Getty Images

Az amerikaiak is éppen most adtak pozitív életjelet: a Vogtle 3 építéséről közöltek jó híreket. Már annak is örülni lehet, hogy a Georgiában aktuálisan 2021-re prognosztizált bekapcsolási dátumot nem kellett módosítani, mert a Covid-19 járvány ellenére sikerült a rendszer hidegtesztjét levezényelni. Azután, hogy a projekt 2017-ben a Westinghouse-t - és a Toshibát - lényegében bedöntötte, illetve, hogy az állami hitelgaranciával megmentett beruházás összköltsége végül biztosan meghaladja majd a 25 milliárd dollárt is - legalább az építő cég számára megnyugtató.

Az már csak hab a tortán, hogy az évek óta a korrupció okozta sebeit nyalogató dél-koreai atomlobbi is offenzívába fordult át. Miután szeptember elején a szűkszavú tájékoztatással sikerült a világhíradók ingerküszöbe alatt tartani két reaktor hirtelen leállítását és a tájfun miatt elszenvedett rendszerkárokat (amitől a koreai villamosenergia-rendszer elvesztett 7 százalékot a termelési oldalon), a regionális híradások kiemelt helyére került, hogy az ország második legrégebbi atomreaktorának leállításáról 2018-ban hozott döntés hibás volt.

A Korea Hydro and Nuclear Power akkori elnöke, illetve az ipari miniszter a koreai számvevőszék (BAI) szerint "méltánytalanul alábecsülte" a Wolsong I. működésben tartásának lehetséges gazdasági előnyét. Ugyanis az erőművet, amely 30 év üzemelés után 10 éves továbbtermelésre kapott engedélyt, annak 2022-es lejárta előtt, 2018 márciusában leállították - gazdaságtalan működtetésre hivatkozva. A BAI jelentése szerint a Kereskedelmi, Ipari és Energiaügyi Minisztérium már a cég gazdasági számításainak elkészülte előtt döntött a stopról.

Az utóbbi hetekben koncentráltan érkező hírek azonban - legalábbis az összképet tekintve - így is megtévesztők.

Nem közeleg új aranykor, mert az atomerőmű-építésre globális szinten nincs a korábbiaknál nagyobb hajlandóság. Európában a száz új atomerőmű töredékének megépítése sem reális vízió, és bár olyan országok, mint Banglades, Törökország vagy több afrikai ország (mint Ghána, Ruanda, Nigéria, Szudán, Etiópia stb.) különösen fogékonynak mutatja magát az orosz nukleáris technológiaexport ígéreteinek befogadásra, az továbbra sem látszik, mitől jönne a nukleáris reneszánsz.

Attól se lesz jobb, csak teljesebb ez a kép, hogy a napokban még a brit kormányfő, Boris Johnson is nekiveselkedett, de attól sem, hogy múlt pénteken Budapesten az energiahivatal régi-új elnöke aláírta Paks II. elvi, létesítési engedélyét. Utóbbi nettó értéken annyit igazol vissza, hogy a vonatkozó magyar jogszabályokkal nem ütközik a kérelemben megfogalmazott tétel, de ettől nem épül meg hamarabb az új atomerőmű - és az Országos Atomenergia Hivataltól legkorábban 2021 őszére várható engedélyt is muszáj megvárni. A globális helyzet így is kevésbé fényes, és egészen más képet mutat az atomiparról.

411 = 442

Az, hogy a World Nuclear Report által közölt legelemibb adat sem egyezik azzal, amit a hivatalos iparági statisztika publikál, valójában csak szemantikai különbségre utal: más-más definíciót használnak arra, hogy mit számolnak jelenleg is működő atomerőműnek. A 441 (442) egység biztosan jobban mutat, és több erőt láttat, mint az, hogy a 411 aktív reaktorblokk mellett 30 egység "hosszabb ideje szünetelteti" a termelést. Ennél az azonban biztosan hangsúlyosabb tétel, hogy pusztán annak eléréséhez, hogy a nukleáris erőművek 2030-ban a jelenlegi árammennyiséget elő tudják állítani, 176 új reaktort kellene megépíteni és üzembe állítani. (Ez vélhetőleg Paks II-vel sem fog sikerülni, pedig azt az üzletet már több mint 6 éve nyélbe ütötték.)

A jelenlegi status quo fenntartásához - azt nem számítva, hogy a világ energiaigénye folyamatosan nő - 152 500 megawatt (MW) nukleáris termelőpotenciált kellene az évtized végéig a hálózatra csatlakoztatni - ugyanis az valószínűsíthető, hogy nagyjából ennyi nukleáris erőművi potenciálnak ketyeg le az ideje. Márpedig az elmúlt évtized flottamegújítási számai a célhoz képest igen szerények: 2010 és 2019 között összesen 58 atomerőművi blokk beindítása történt meg a világban.

Az adatok a World Nuclear Industry Status Record (WNISR) aktuális évkönyvéből származnak, amelyben tavaly 417 aktív reaktor szerepelt. Az idén több mint 360 oldalasra hízott analitikus dokumentum módszeréről, készítési metodikájáról, a szerkesztőgárdáról és a jelentőségéről tavaly, - amikor Budapesten mutatták be az aktuális, 2019-es jelentést -, részletesen is írtunk. Ezért most megelégszünk a WNISR-jelentés fontosabb megállapításainak közzétételével. Kezdjük az alábbi ábrával:

worldnuclearreport.org

A szeptember végén kiadott jelentésben az áll, hogy a világ atomerőműveinek átlagéletkora 30,7 év, és a 411 aktív reaktor (50 építés alatt, 93 beruházása leállt, 191 egységet pedig már bezártak) a globális áramtermelésnek 10,3 százalékát képes biztosítani. Ez utóbbi adat évek óta stagnál, illetve nagyon lassan csökken - annak ellenére is, hogy az atomerőművekből évek óta újabb és újabb termelési rekordot préselnek ki az üzemeltetőik. (2019-ben 3,7 százalékos volt növekedés, de ennek Kína produkálta.)

A jellemzően 30 - néhol 40 - éves üzemelésre tervezett atomerőművek aktuális korának megítélésében a "sok ez vagy kevés?" dilemmája helyett árulkodóbb az a folyamat, ahogyan az iparág eddig jutott: 1990-ben a működő reaktorok átlagéletkora 11,3 év volt, 2000-ben 18,8 évre, 2010-ben 26,3 évre nőtt. 2020 közepétől ez a szám több mint fél évvel többet mutat, mint egy évvel korábban (2019: 30,1 év), és ha ehhez hozzátesszük, hogy a 411 ma is termelő reaktor közül 270 legalább 31 éve működik (és minden ötödik, összesen 81 blokk már 41 évnél is öregebb), érhető, miért kevés még a szintentartáshoz is az, ha ma, hivatalosan 19 országban 53 reaktor építése tart valahol. Tovább sötétül a kép azzal, hogy az előző évtizedben ugyan 67 reaktorépítési projektet jelentettek be, de ebből öt elhalt, a többinek pont a fele (31) pedig Kínában történt meg. De még így is az a mérleg, hogy a 2010-19 között indult beruházások közül több mint negyvenen még mindig az "Építés alatt" tábla lóg.

Öregségi kockázatok

A korosodó flotta igazi problémái a részletekben válnak egyértelművé: a legnagyobb (jelenleg 56 blokkból álló) uniós atomerőmű arzenált üzemeltető Franciaországban, ahol több mint egy évtizede nem tudják befejezni a Flamanville-i beruházást, és úgy magasabb 35 évnél az átlagéletkor, hogy abba a Fessenheim közelében álló, legöregebb francia erőművet már bele sem kell számolni. De Oroszország is csak a 2016 óta zajló új reaktorépítési projektek köszönheti listán a jobb helyét - mivel az olyan matuzsálemek bezárása miatt képes átlagéletkor alatti (2020 közepén 28,5 éves) mutatóra, mint a napokban bezárt, 45 éves, csernobili típusú reaktoré - amit gyakorlatilag lecseréltek a cikk elején már említett Leningrád II-2 blokkra.

Az EDF francia állami energiaóriás új erőművek építése helyett egyelőre az olcsóbbnak vélt megoldást szorgalmazza; ahol csak lehetséges, 50 évre szeretné kitolni a reaktorok életciklusát. Azt azonban, hogy ez mennyire nem életbiztosítás, az amerikai példa is jól érzékelteti: szerte az Egyesült Államokban az volt a döntés, hogy a klasszikusan, ott 40 évre szóló működési engedélyt az üzemeltetők további 20 évre megújították. Ám a WNISR adatelemzései megmutatták, hogy az eddig bezárt 38 amerikai blokkból csak 6 volt legalább 40 évig a hálózaton, és egyik se érte még meg az 50-es jubileumot. A megváltott hosszabbításokat 2020 közepéig összesen 97 egység szerezte meg, de a mezőnyük ettől még rendületlenül kopik. Ahogyan a tavaly ősszel bezárt Three Mile Island atomerőmű esetében is történt, a gazdaságtalan működés (a veszteséges üzemeltetési, magas biztonsági költségek) miatt egyszerűen nem éri meg tovább "nyúzni" az öreg rendszereket.

Leginkább annak köszönhetően nem épül túl sok új atomreaktor - vagy ahogyan a WNISR 2020-as jelentése fogalmaz: az atomenergia továbbra is azért stagnál -, mert bár a világnak egyre több áramra van szüksége, egy-egy nukleáris beruházásnál gazdaságilag, társadalmilag, technológiailag és politikailag már van kedvezőbb paraméterű megoldás. A beruházási statisztika azt mutatja, hogy ez a megújuló energia területén található. 2019-ben telepített energiatermelő kapacitásainak 67 százaléka szél-, és napenergia forrásokra épül, és ezzel a világban kétharmados többségbe kerültek a megújulók - közölte szeptemberben a BloombergNEF (BNEF). A Power Transition Trends 2020 118 gigawatt (GW) napelemes termelőpotenciállal bővülő energiatermelésről számolt be, ami a tavaly megépített összes új energiatermelő kapacitásnak mintegy felét tette ki. Ráadásul a napenergia terjedése globális: 81 ország kapcsolt a hálózatába 2019-ben legalább 1 megawattnyi zölderőművet.

A BNEF adatai szerint a szél-, és a napenergia összesen 265 GW új termelőerőt tolt a rendszerekbe, e két forrásból jött össze a teljes bővülés több mint a kétharmada. A vízenergiával és más megújulókkal együtt ez az arány azonban már meghaladta az újonnan épült kapacitások háromnegyedét. A jelentés arra is kitért, hogy a 2010 óta tartó időszak hogyan vált a napenergia évtizedévé: az akkor telepített teljes fotovoltaikus (pv) kapacitás nem volt egészen 44 GW, és ez 2019 végére 651 GW-ra nőtt. Ez azt is jelenti, hogy a napenergia megelőzte a szélenergiát (644 GW), és a drasztikusan csökkenő pályán lévő szén- (2089 GW), illetve a gáz- (1812 GW) és a vízenergia (1160 GW) után eredt. A BNEF a következő évek prognóziskészítése során figyelembe vette a Covid-19 hatását is, de azt jelezték előre, hogy a piac további növekedése elsősorban a napelemes rendszerek drasztikus gyarapodásából következik majd. Az előrejelzésük szerint 2022-ben a tavalyi 118 GW plusz inkább 140-178 GW lesz majd.

A WNISR viszont az arányokat nemcsak kapacitásra, hanem beruházási összegre nézve is megvizsgálta: az új atomenergia-beruházások csak mintegy tizedét teszik ki a szél- és a fotovoltaikus beruházásoknak.

WNISR Original Analysis

A nukleáris ipar friss átvilágítása során az is bizonyítást nyert, hogy az atomerőművek építésének magas tőkeköltsége megköveteli a szinte folyamatos működést és termelésre, ezért egyre inkább versenyezniük kell a megújuló energiákkal.

Fókuszban a koronavírus

Ahogyan tavaly az aktuális témát a klímapolitikai összefüggések jelentették - ezért írta a jelentés bevezetőjét Ürge-Vorsatz Diana nemzetközi hírű fizikus-klímakutató (a CEU professzora és a Kormányközi Klímavédelmi Testület Mérséklési Munkacsoportjának alelnöke) -, az idei fókuszt a Covid-19 hatása kapta. A vizsgálódás eredménye az lett, hogy a koronavírus-járvány az első olyan járvány, ami közvetlenül befolyásolta és befolyásolja az atomipart. A jelentés publikálásig a Roszatom mintegy 4500 fertőzést jelentett, a francia EDF több mint 600-at.

A Sellafield mellett működő brit erőműben például úgy biztosították a működést, hogy mintegy ezer alkalmazott elszigetelte magát a külvilágtól - miközben a Hikley Point C építkezésén már attól tovább feszült az egyébként sem idilli hangulat, hogy egy EDF Energy alkalmazott belehalt a COVID-19 szövődményeibe. Az Egyesült Államokban több atomerőműben is regisztáltak a reaktorszemélyzet körében fertőzötteket (Limerick, Waterford, Millstone stb.), de jellemző volt, hogy - ahogyan egyébként az első hullám idején megtörtént paksi érintettég esetében is történt: - a cégek nem közöltek pontos számokat.

A járvány hatásának kezelése érdekében elrendelt homeoffice-ok miatt (a francia állami cégnél például az állomány kétharmadát rendelték otthoni munkavégzésre!) az erőművekben csökkentett a biztonság, az erőművekben elhúzódtak vagy el is maradtak a felülvizsgálatok és az ellenőrzések. Tolódtak a javítási munkálatok és a már megtervezett karbantartások is annak érdekében, hogy a magasan képzett, az üzemelést biztosító személyzet védettségét - amennyire lehet, ezzel is szavatolják. Mindez azonban a nukleáris technológia és az atomernergia ipar működési kockázatát növeli.

A klímacél az új apropó

Ha nem is annyira részletesen, mint a WNISR, de a londoni székhelyű nukleáris lobbiszervezet, a New Nuclear Watch Institute (NNWI) is elkészítette a maga 2020-as jelentését. E 23 oldalas dokumentumban megfogalmazott tételek azonban más értelmezési tartományba esnek, mert az NNWI szerint az új nukleáris erőműépítés a leghatékonyabb módszer a villamosenergia-hálózatok szén-dioxid-mentesítésének eléréséhez. Az inkább prospektus, mint tanulmány kinézetű thinktank-vízió mindezt azzal igyekszik alátámasztani, hogy felidézi: a párizsi klímamegállapodás célkitűzéseinek eléréséhez 2050-re az energiaszektor szinte teljes dekarbonizációjára szükség van, ami viszont a gyors és költséghatékony kibocsátás-mentesítést igényli. Erre a szervezet szerint csak az új atomerőművek jelentik a megoldást.

Amint azt az egyik szakipari portál kiemeli: az energiarendszerhez hozzáadott plusz nukleáris kapacitás gyorsabban csökkenti a szén-dioxid-intenzitást, mint a szakaszos megújuló energiaforrások. Ráadásul- így folytatódik a gondolatmenet: - az időszakos megújuló energiaforrásokra épített rendszer hosszú távú gázfüggőséget eredményez, mely a károsanyag kibocsátás részbeni fennmaradása mellett a villamos energia árazásban is teremthet bizonytalanságot.

Az atomerőmű szén-dioxod-kibocsátása minimális, de ettől a rektorok még nem tiszta energiát termelnel
Kép: Pixabay

Mivel a világ azt keresi, hogy milyen technológiák segítik a fosszilis tüzelőanyagok cseréjét, a mi jelentésünkben megfogalmazott tanácsok fontmilliárdokat spórolhatnak meg mind a fogyasztók, mind az adófizetők számára - közölte a dokumentum ismertetésekor Tim Yeo, az NNWI elnöke. A londoni think tank anyagával azonban így is vannak problémák. Arról például az említést sem tesz, hogy az atomerőművek építési időtartama és költségkerete szinte törvényszerűen elszáll az eredetileg tervezett értékekről és szintektől, így a gazdaságossági modellek eleve megkérdőjelezhetők.

Arról is hallgat a jelentés, hogy a dekarbonizációs versenyben olyan, az európai energetikában fajsúlyos országok, mint Németország vagy Spanyolország nemhogy az atomenergia szinten tartását nem tartja sem reálisnak sem gazdaságilag indokolhatónak a maga számára, de már annak kivezetési dátumát is megjelölték; a spanyolok 2035-öt, a németek 2022-t határoztak meg. És ha Franciaország, illetve az Egyesült Királyság nem is jutott el idáig, előbbieknél fokozatosan veszíti el a hegemóniáját az atomenergia, utóbbiaknál pedig - miközben az utolsó brit atomerőmű építésével szenvednek - azzal szembesültek, hogy tudományos alapon igazolták: az atomerőművek nem elég hatékonyak a klímavédelemhez. E négy uniós ország nélkül gyakorlatilag elképzelhetetlen az atom újbóli térnyerése a kontinensen.

Az NNWI dokumentum az energiatárolási technológiák egyre valószínűbb boomjával sem számolt, jól lehet az akkumulátoros rendszerek, a zöld hidrogén, de még a szivattyús-tározós vagy egyéb, vízmozgással kapcsolatos elvre épült koncepciók is éppen a 2030-2050 közti időszakra juthatnak túl a jelenlegi, kísérletezési-fejlesztési fázison annyira, hogy akár az atomerőműveket kiváltó rendszerelemekké is felnőhetnek. Ezzel együtt is: tény, hogy a működő atomerőművek 390 GW (a WNISR szerint 362 GW) körüli névleges termelőkapacitása a harmadát teszi ki jelenleg az összes alacsony szén-dioxid-kibocsátású áramnak. Ami ugyan nem tiszta energia, de ettől még hiba volna figyelmen kívül hagyni.

De nem úgy, ahogyan a nyár folyamán Kaderják Péter energiapolitikai államtitkár is megpróbálta: ha megépül egyszer Paks II., akkor az áramfeleslegét használhatnák zöldhidrogén termelésre is - szólt a politikus felvetése. Ami viszont téves alapokra épült, mivel az uniós paradigmaváltást a megújuló áramtermelők még jobb integrálására, nem pedig az atomerőműveknek nyújtható mentőövek jelenthetik. Az NNWI-nek igaza van, a szénnel szembeni karbonelőnyt kár volna nem bekalkulálni a jelenlegi egyenletbe, ám ebből önmagában nem az következik, hogy új atomerőműveket kellene építeni, mert azok nem szennyezik a környezetet. Sokkal inkább az, hogy a már meglévő atomerőművek működési idejének meghosszabbítását érdemes ebből a szempontból is megvizsgálni.

Asztalon táncolók...

Árulkodó, hogy a World Nuclear News hírportálon október végéig a legnépszerűbb anyagok közé tartozott az a webkamerás bejelentkezés, melyben a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) főigazgatója, Rafael Grossi felvázolta az iparági kilátásokat. Szerinte 2030-ra tucatnyi új ország lép majd be az atomerőműves országok táborába; megemlítette a célegyenesben lévő Bangladest, a máris gondba került Fehéroroszországot, Egyiptomot, Törökországot és az Egyesült Arab Emírségeket, de mellettük Kenyát, Ghánát, a Fülöp-szigeteket és Üzbegisztánt is, mint amelyek "komolyan gondolják", hogy építenek maguknak egy-egy nukleáris erőművet. A főigazgató azt máris érdekesnek nevezte, hogy miután augusztusban bekapcsolták a Barakah mellett épült 1400 MW-os atomerőművi blokkot, "máris egyre több környékbeli ország keresi a NAÜ-t".

Ez a siker is lokális, ezért Grossi szerint az iparágnak arra van ma szüksége, hogy az energiaiparban "komolyan vegyék fontolóra a nukleáris energiát, és érett vitát folytassunk arról, hogy milyen helyünk lehet a jelenlegi körülmények között". Úgy látja, hogy egy globális válság közepén racionális megoldásokra kell törekedni, ami magába kell foglalja a nukleáris energiatermelés további fenntartását is.

"Nem táncolunk tovább az asztal tetején, de van helyünk az asztalnál, ezért hallgassátok meg a mondanivalónkat"

- kérte Grossi, megígérve, hogy gőzerővel azon dolgozik, hogy az energiamixben megtalálják a megújulók közt az atomenergia új helyét.