Franciaország visszautasítja azt a brit fenyegetést, miszerint a brexit tényleges napja, 2021. január 1-je után óriási késlekedések alakulhatnak ki a két ország közti áruforgalomban, ami közlekedési káoszhoz vezethet a La Manche csatorna mindkét oldalán - írta a Financial Times. Az EU-t nem lehet ilyen fenyegetésekkel a falhoz szorítani, a megfélemlítéssel nem fogják elérni, hogy az unió olyan kereskedelmi szerződést kössön az Egyesült Királysággal, amely megfelel a londoni kormány szája ízének - jelentette ki Clément Beaune, a párizsi kormány Európa-ügyi minisztere.
A jelzések, amelyek a Csatorna túlsó partjáról az elmúlt hetekben érkeztek, kárt okoznak az EU és az Egyesült Királyság viszonyában - tette hozzá részben arra célozva, hogy a brit kormány olyan törvényt terjesztett a parlament elé, amely felrúgná az EU és a szigetország januárban elfogadott válási megállapodását. Az egyezség szerint például a brit kormánynak konzultálnia kellene az Észak-Írországot is érintő vállalati támogatásokról, miután az az egységes európai piac része maradna, ám a mostani törvénytervezet ezzel ellentétes rendelkezést tartalmaz.
Kapcsolódó
Ne fenyegetőzzenek!
A francia miniszter emellett Michael Gove brit kabinetminiszter nagy visszhangot kapott megjegyzését is fenyegetőzésnek tartja, miszerint 7000 kamion is összetorlódhat a francia-brit határon, mert a fuvarozók fele nem fog rendelkezni a megfelelő dokumentumokkal a szigetországba lépéshez. Gove felügyeli a brit kormányban a brexit lebonyolítását.
Beaune, aki nem mellesleg Emmanuel Macron bizalmasa és a francia államfő Európa-politikájának kidolgozója, nem kevésbé határozottan úgy reagál Gove megjegyzésére, hogy ez a fajta fenyegetőzés nem fog működni, ezért célszerű lenne befejezni a szerencsétlen taktikai játékokat, és vissza kellene térni a korrekt tárgyalásokhoz.
Ismétlés a tudás anyja
A francia miniszter körülbelül ezredszerre is elismételte, hogy Franciaország és az EU szeretne megállapodást kötni a január 1-jét követő szabad kereskedelem feltételeiről az Egyesült Királysággal, ám nem garantálhat hozzáférést a szigetország vállalatainak az uniós piacokhoz, ha a londoni vezetés nem vállalja, hogy betartják az EU egészségügyi, környezetvédelmi, munkajogi és a vállalatok állami támogatásokat korlátozó szabályait, mert az versenyelőnyt jelentene nekik az EU-s cégekkel szemben. Ezt nevezik "level playing fieldnek", amiről a feleknek meg kell egyezniük. Emellett a franciák ragaszkodnak ahhoz, hogy az EU halászai, ahogy eddig, úgy a jövőben is halászhassanak a brit vizeken.
Ha fel kell készülnünk az Egyesült Királyság megállapodás nélküli kiszakadására az EU-ból, akkor ezt tesszük - folytatta a miniszter arra célozva, hogy ha nem lesz egyezség, akkor a jövő évtől a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vámszabályai lépnek életbe az unió és a szigetország kereskedelmi kapcsolatában.
Franciaország az elmúlt időszakban 700 ellenőrrel erősítette meg határőrsége személyzetét - egyebek mellett Calais-nál, a legnagyobb átkelőpontnál is -, és állatorvosokat is kijelölt az esetleg szükségessé váló állat-egészségügyi ellenőrzések elvégzésére. Emellett 40 millió eurót költöttek az informatikai rendszer felkészítésére a pluszfeladatokra. A brit oldalon úgy becslik, hogy 50 ezer új emberre lesz szükség a vámszerveknél.
A kritikus pont
Az EU és az Egyesült Királyság tavaly kötött válási megállapodásának értelme az, hogy Észak-Írország az unió vámuniójának és egységes piacának része maradhasson, mert így maradhat nyitott az ír-északír határ, ami a katolikus és protestáns írek békéjének feltétele.
Így ha kötnének a felek egy szabadkereskedelmi megállapodást, az gyakorlatilag az unió és Nagy-Britannia (Anglia, Skócia és Wales) viszonyát rendezné, és az Ír-tengeren de facto vámhatár jönne létre, amelyen a vámokat az EU ügynökeként a londoni kormány szedné be.
Ezt rúgná fel a brit kormány az új törvénnyel - ha azt elfogadná a törvényhozás -, amivel az a gond, hogy egyszer már aláírta, s ezzel nemzetközi szerződésben rögzített kötelezettséget vállalt.
A francia Európai-ügyi miniszter reméli, hogy ezt csak egy rossz pillanatában gondolta komolyan a brit fél, és a szigetország parlamentje és a kormánya visszatér a megállapodás keresésének útjára.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!