Felszámolná a Panasonic Energy az amerikai gyártású akkumulátorainak kínai beszállító láncát – jelentette ki a Panasonic Energy of North America elnöke, Allan Swan a Reuters hírügynökségnek adott interjújában.

A döntés hátterében Donald Trump megválasztott elnök által belengetett, tetemes vámtarifák állnak.

Az első és legfontosabb dolog, amit a vállalatoknak a Trump-tarifákkal kapcsolatban tennie kell az az, hogy ne függjön Kínától az ellátási lánca" 

– hangoztatta Swan a hétfőn Las Vegasban, a CES szakkiállításon adott interjúban. 

„Van némi kínai beszállításunk, de nem sok. És terveink szerint egyáltalán nem is lesz, ahogy haladunk előre” 

– jelezte, majd hozzátette, hogy a Panasonic Energy amerikai gyártású akkumulátorainak nagy része tengerentúli beszállítóktól származik, köztük kanadaiaktól is.

Trump a kínai árukra kivetni ígért 60 százalékos vámmal együtt 10 százalékos vámot tervez kiróni az Egyesült Államokba irányuló globális importra. Novemberben külön ígéretet tett arra is, hogy január 20-i hivatalba lépésekor 25 százalékos vámot vet ki a Kanadából és Mexikóból származó behozatalra.

Trump megtorlást ígér, már első napján jönnek a belengetett gigavámok; közben készülődik Kína a vámháborúra

A republikánus politikus bejelentette, amint hivatalba lép, hatalmas vámokat vet ki a mexikói, kanadai és kínai árukra. Időközben Kína legfelsőbb vezetői összedugták a fejüket a vámtervek kapcsán.

Az MTI emlékeztet, a Panasonic Energy, amely a Teslának, valamint más autógyártóknak is szállít akkumulátorokat, a japán elektronikai óriás, a Panasonic egyik érdekeltsége.

Az Egyesült Államokban a Panasonic Energy egy üzemmel rendelkezik Nevadában, és idén tervezi egy második amerikai üzem megnyitását Kansasban.