A HICP-vel mért infláció 2024 májusában 2,4-ről 2,6 százalékra gyorsult az euróövezetben - közölte a végleges adatokat az Eurostat uniós statisztikai hivatal. Ez a harmonizált fogyasztóiár-index az országok közötti alap fogyasztói árindexnél jobb összehasonlítást tesz lehetővé. 

A korábbi előrejelzések ennél valamivel alacsonyabb, 2,5 százalékos májusi HICP-inflációt feltételeztek.

A friss számok mindenképpen inflációs fordulatot jelentenek, legalábbis a monetáris unió egészét tekintve úgy tűnik, hogy ismét felpörgött a pénzromlás üteme.

Nem mi vagyunk már a sereghajtók

Az uniós országok közül a legmagasabb inflációt már Romániában jegyezték fel, amely 5,8 százalékon áll ami ráadásul enyhe javulást jelent az egy hónappal korábbi adatokhoz képest.  A dobogón állhat még Belgium is valamivel 5 százalék alatti adatával, a bronzérmes a hónapok óta botladozó Horvátország 4,3 százalékkal, ám szintén javuló tendenciával. 

Kép: Economx

Magyarország tavalyi rekorder inflációja idén májusra 3,9 százalékra mérséklődött, ezzel pedig már „csak” a negyedik legrosszabbul teljesítő. Azonban ha az elmúlt hónapok adataihoz hasonlítjuk akkor nagyon úgy tűnik, hogy az előző hónapban itthon is nekilódulhatott az áremelkedések mértéke. 

NGM-es közgazdász: a 4 százalékos infláció már a toleranciasávon belül van


Az infláció év eleje óta 3,6-4 százalék között mozog, ami a korábbi évekhez képest egyértelműen alacsony, de vannak még tennivalók, mert a szolgáltatói árak például még mindig kimagaslóan növekednek - mondta a napokban Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza az M1-en. 

Szerinte a háztartások számára is érzékelhető, hogy az árak emelkedése jóval kisebb, mint korábbi években volt. Ez annak tudható be, hogy a kormány bevezette a kötelező akciózást, tavaly pedig életbe lépett az árfigyelő rendszer.

Kitért arra is, hogy a 2022-es ársokkot követően az alapanyag- és nyersanyagárak jelentősen visszaestek. A közgazdász az üzemanyagárakat sem felejtette el megemlíteni, és kijelentette, hogy az előző hónaphoz képest 4,4 százalékkal mérséklődtek, amiben szerepet játszhatott, hogy a gazdasági miniszter megegyezett az üzemanyagforgalmazókkal arról, hogy a hazai üzemanyagárak simuljanak be a szomszédos országok trendjébe.
Azóta egyébként a hazai üzemanyagárak folyamatosan araszolgatnak felfelé, sőt a hét elején - nem megszokott módon - két egymást követő napon is árváltozással szembesülhettek az autósok. Utóbbi persze betudható a nyersolajár emelkedésének, valamint a forint látványos gyengüléséhez.

Összességében Lettországban mérte az Eurostat a legalacsonyabb inflációt: egészen pontosan nulla százalékot.  Ráadásul itt a mutató jelentős, 1,1 százalékos esésével van dolgunk.

Ez azt jelenti, hogy a balti ország átlagárai pontosan azon a szinten vannak, mint egy évvel korábban.

Az élmezőnyben még Finnország, Olaszország és Litvánia szerepel, egy százalék alatti inflációval. 

Májusban az euróövezet éves rátájának emelkedéséhez a szolgáltatások drágulása járult hozzá a legnagyobb mértékben (+1,83 százalékpont), ezt követték az élelmiszerek, az alkohol és a dohányáru (+0,51 százalékpont), a nem energiaipari termékek (+0,18 százalékpont) és az energia. (+0,04).