Váratlanul megugró infláció, háborúk olyan országokban, amelyek kulcsfontosságú nyersanyagokat termelnek, csökkenő reálbérek, lassuló gazdasági növekedés, a szigorodó monetáris politika lehetősége és turbulencia a tőzsdéken. Ezek a jelenségek jellemzik a mai világgazdaságot, nem egészen fél évszázaddal azután, hogy az 1970-es években már egyszer összeálltak egy rendkívül nagy károkat okozó gazdasági képletté.

A történet végén, az 1980-as évek elején az USA-ban brutális monetáris szigorítás következett az infláció letörése érdekében és a világ feltörekvő országain, elsősorban Latin-Amerikán - de az addigra eladósodott, és 1982-ben az államcsőd szélére került Magyarországon is - végigsöpört egy brutális adósságválság. A állami beavatkozáson alapuló keynesi gazdaságpolitikának leáldozott, a munkaerőpiacokat liberalizálták, feladva a munkavállalók védettségét, az állami vállalatokat privatizálták, a gazdaságokat megnyitották a világpiaci verseny előtt, kiütve a gyenge versenyképességű nemzeti cégeket.

Ez a párhuzam jutott eszébe a Martin Wolfnak, a Financial Times publicistájának a Világbank friss jelentéséről. Hasonlóságok és a különbségek is látszanak, az utóbbiak között a legnagyobbnak annak kell lennie, hogy a döntéshozók nem követik el azokat a hibákat, amiket az 1970-es évtized idején a válságkezelésben vétettek. Nem veszik túl könnyedén az infláció keltette veszélyt a gazdaság lebénítására és nem hagyják magukra a sérülékeny anyagi helyzetben lévő társadalmi rétegeket, a kormányok sokkterápiáinak következményével való küzdelmükben.

Itt van-e már a stagfláció?

A nagy kérdés az, hogy elérkeztünk-e már az 1970-es évekre jellemző gazdasági rémálomba, a stagfláció időszakában, amikor az elhúzódó, a vártnál nagyobb infláció a vártnál kisebb gazdasági növekedéssel párosul, azaz a gazdaság lebénul?

A válasz az, hogy egyelőre még nem, de fennáll ennek a veszélye.

Az inflációt annak idején az 1973-as arab-izraeli háború, és erre válaszként az OPEC rendkívüli áremelése, és az 1979-es iráni forradalom keltette újabb olajársokk okozta, amit súlyosbított az 1980-ben kirobbant iraki-iráni háború.

Jelenleg a koronavírus-járvány és az orosz-ukrán háború okoz árrobbanást az energiahordozók és a gabona piacán. Az optimisták szerint ezek átmeneti tényezők, és lecsengésükkel visszatér a 2010-es évek nulla közeli inflációja, ám a Világbank a 2020-as években 0,6 százalékkal alacsonyabb növekedést vár, mint amit a világgazdaság a 2010-es években átlagosan elért.

Monetáris és gazdaságpolitika

A monetáris politika rugalmasabb, mint amilyen az 1970-es években volt, ami lehetővé teszi, hogy ne reagálja túl az inflációs nyomást, látva mögötte az átmeneti tényezőket. Ugyanakkor protekcionista lépések, elsősorban élelmiszer-kiviteli tilalmak felboríthatják a jegybankok számításait. Az energiafelhasználás hatékonyabbá vált azóta, nem kis részben az energia megdrágulására adott válaszként, de a energiahordozók ára ma is nagyon fontos gazdasági tényező. A kormányok gazdaságpolitikája várhatóan nem reagál osztogatással a helyzetre, ami súlyosbítaná a pénzromlást, ám 2020-2021-ben éppen eléggé költekezőek voltak.

Nehéz lesz megtalálni a középutat aközött, hogy a kormányok hagyják elszabadulni az inflációt, és aközött, hogy két lábbal a fékre lépve leültetik országaik gazdaságát. A nyugdíjasok számának növekedése, a technológiai változások lassulása, a deglobalizáció és az osztogató populista politika erősödése megnehezítik az infláció féken tartását. Másrészt, ha az inflációra válaszul adott monetáris szigorítás erős és tartós lesz, az kaotikus, drága adósságválságokhoz vezethet a világ számos országában.

A brit üzleti lap cikkírója az 1970-es években a Világbanknál dolgozott közgazdászként, így emlékszik rá, hogy az akkori idők talán legfontosabb jellegzetessége a teljes bizonytalanság volt. A banknál a szakértőknek fogalmuk sem volt arról, mit hoznak a következő hónapok. Ebből fakadt a két nagy hiba: a túlzott optimizmus és a pánikhangulat. A múlt nyilván nem ismétlődik meg egy az egyben, de a szakíró szerint nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az idő hajlamos egyfajta poétikus ritmusban emlékeztetni az embereket önsorsrontó hajlamukra.