Lengyelországban 13 hónapja a legmagasabb szintre emelkedett az éves infláció januárban a lengyel statisztikai hivatal nem végleges adatai szerint – adta hírül az MTI.
Bő egy év után ismét uniós rekorder a magyar infláció
A szomszédban bejöttek az elemzői várakozások, csökkent a romániai drágulás üteme, így a megugró magyar infláció januárban a legmagasabb volt az EU-ban. Az elemzői várakozások szerint ez nem sokáig lesz így: a jegybank és a kormány is azt várja, hogy a januári kiugró infláció csak átmeneti volt. Részletek.A lengyel fogyasztói árak 2023 decembere óta a legmagasabb szintre,
5,3 százalékkal ugrottak meg éves szinten januárban a decemberi 4,7 százalék után.
A részletekre térve kifejtették, az élelmiszerek és az alkoholmentes italok ára januárban 5,5 százalékkal nőtt, a lakhatási költségek pedig 8,8 százalékkal drágultak. Eközben a szállítási díjak csupán 0,3 százalékkal emelkedtek.
Havi alapon vizsgálódva, januárban a fogyasztói árak 1,0 százalékkal haladták meg a decemberit, amikor stagnálást jegyeztek föl.
Ismeretes, Magyarországon az elmúlt héten kijött KSH-s adatok értelmében januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket.