Az óriási befektetési programok olyan régiókba, amelyek nem képesek hozzájárulni a gazdaság hatékony működéséhez, birodalmak bukását okozhatják - írja elemzésében a David Fickling, a Bloomberg publicistája. A nagyhatalmak elkerülhetetlenül elérik fejlődésüknek azt a pontját, amikor kezdeti gazdasági növekedésük forrása kimerül. Ekkor szembe kerülnek azzal a kihívással, hogy mikért tartsák fenn a lendületet.

Ehhez rendelkezésükre áll a hatalmas tőke, amit addig felhalmoztak. Ezt költhetik katonai erejük fokozására, amelyre támaszkodva elnyerhetik más országok barátságát, vagy olyan gigantikus beruházásokra, amelyek nem hatékonyak, sőt, azzal, hogy elszívják a pénzt a jól megtérülést ígérő felhasználás elől, egy idő után tönkreteszik az ország egész gazdaságának hatékonyságát.

A nagy álom

Akárcsak a szovjetek az 1970-es években, a Kínaiak is elérkeztek az olcsó de képzett munkaerőre alapozott hosszú menetelésük végére. Abban bíznak, hogy hatalmas beruházásokkal életben tarthatják az a varázslatos fejlődést, amelyet ennek köszönhetően bejártak, miközben stabilizálhatják országuknak azokat a részeit, amelyek kevés hasznát látták a gazdagodásnak.

A pekingi agytrösztök úgy találták, hogy az Európát és a Közel-Keletet, illetve Kínát a szárazföldön összekötő új selyemút kiépítése lesz az a projekt, amely fenntartja Kína végeláthatatlan gazdasági gyarapodását. A tengeri útnál rövidebb és a zsúfolt, katonai eszközökkel könnyen megbénítható tengerszorosokat elkerülő kereskedelmi útvonal sikerétől függ az álomn a teljesülése, ám ennek ára becslések szerint 1,5 ezer milliárd dollár befektetése a következő évtizedben Ázsia minden részén.

A régi álom

A Szovjetunió a 20. század középső évtizedeiben hasonló fejlődésen ment át, mint Kína ötven évvel később. Az 1950-es években csak a japán gazdaság gyarapodott hasonló tempóban, mint a szovjet - nyugaton egyesek már megkongatták a vészharangot, hogy a szovjetek lehagyhatják gazdaságilag a fejlett világot.

Ez a tempó azonban részben a tervgazdaság gyenge hatékonysága, részben a munkaerő-tartalék kimerülése, részben az eltúlzott hidegháborús katonai kiadások miatt kifulladt. Volt azonban rajtuk kívül még egy tényező, ami hasonlóságot mutat a jelenkori Kína nagy próbálkozásával. A szovjetek selyemút-programja Szibéria fejlesztése volt.

Az 1960-as évektől kezdve szibériai fejlesztések lekötötték az ország nehéz építési kapacitásának harmadát annak ellenére, hogy a lakosságnak csak egy kis része élt ezen a vidéken. Moszkva számolatlanul pumpálta a pénzt a gáz- és olajmezők, szénbányák, alumíniumkohók fejlesztésébe és megduplázta a transzszibériai vasút hosszát észak felé.

A szibériai fejlesztések óriási befektetési összegeket nyeltek el, elvonva a pénzt a vonzóbb projektektől az Uráltól nyugatra és végül aláásva a szovjet gazdaság termelékenységét - idézi a Bloomberg cikkírója Robert C. Allen közgazdász 2001-es tanulmányát.

Hasonlóság

A hasonlóság szembe tűnő a Kína nyugati, elmaradott részén folyó fejlesztésekkel. Peking az elszakadási törekvéseket látva felpörgette a tőkebefektetéseket ebben a régióban, párhuzamosan az selyemút kiépítésével. Az utóbbival kapcsolatban már elérte a sajtó ingerküszöbét az a tény, hogy az óriási befektetéseket élvező országok Kína legnagyobb adósai lesznek.

Srí Lankán a Hambantota kikötőprojekt anyagi csődje segített Kína stratégiai befolyásának növelésében a térségben (a bedőlt helyi céget kínaiak vették meg), ám ez nem mindenütt járható út. És működésbe léphet a régi igazság, miszerint a fizetésképtelenség, ha nagy összegről van szó, ugyanakkor probléma a hitelezőnek, mint az adósnak. A meg nem térülő befektetések fokozatosan alááshatják az egész kínai gazdaság hatékonyságát.

Súlypontáthelyezés

Ehhez járul a beruházási források említett átcsoportosítása az országon belül. Ezek közel 20 százaléka jutott 2016-ban Nyugat-Kínába, miközben valamivel több mint 15 százaléka a fejlett keleti parti régiókba. A maradékot a szintén alulfejlett központi és északi térségek nyelték el. Ezzel párhuzamosan az egy munkaerőre eső bérköltség növekedése 2008 óta meghaladja a termelékenységét. A munkaerő létszáma csökken. Kína egységnyi munkaköltségben élvezett előnyét az USA-val szemben már két éve is 90 százalékban a valutaárfolyamok magyarázták.

A Bloomber publicistájának konklúziója szerint Kína annak köszönhette felemelkedését, hogy keleti parti régiói bekapcsolódtak a világkereskedelembe. Azzal, hogy eltolja gazdasági súlypontját a belső területek felé, megágyaz a hanyatlásnak.

A fotó forrása: Thomas Peter/Reuters