- Nemrég hír született abból, hogy a francia taxipiac legnagyobb szereplője a dízel üzemű autóflottáját nem elektromos, hanem hidrogéncellás járművekre cseréli le. Azzal indokoltak, hogy ez a jól láttatható környezettudatosság és a fenntarthatóság kifizetődő lehet. Ilyen tanácsot adhattak volna önök is?

- Mi nem tanácsot adunk, hanem eszközöket, amivel el lehet jutni ebben a témakörben a döntésekig. De igen, akár eddig a döntésig is.

Kapcsolódó

A cégünk alapvetően környezet- és munkavédelmi, illetve fenntarthatósági szoftverekkel foglalkozik. A legegyszerűbb ezt úgy elmagyarázni, hogy ha egy vállalkozás - amely valamilyen megfeleltségi szinten áll a környezetvédelmi, fenntarthatósági kritériumokkal - szeretné ennek a mindenkori állapotát ismerni, és a megfeleltetéseket szeretné automatizálni, illetve támogatni, akkor minket hív segítségül. Olyan ez, mint amikor egy kisvállalkozónak könyvelési, számlázási problémája akad, és ehhez igénybe vesz egy számlázási szoftvert. De sok iparági best practice-szel is rendelkezünk, és olyan szakértőkkel dolgozunk, akik nemzetközi színtereken is nagy biztonsággal mozognak, így kidolgozzuk azokat a lehetőségeket, amelyek például a hulladékgazdálkodásban, a jogszabály menedzsmentben vagy akár a légszennyezés-kibocsátási szempontokból az adott cégre szabottan a legkedvezőbbek.

A denxpert rendszerén a magyarországi hulladéknak legalább a fele átmegy valahol, de 11 országban vannak ügyfeleink, és az Inogen Alliance nemzetközi tanácsadói hálózatban is szerepet vállalunk.

CV: Szücs-Winkler Róbert

A környezetvédelmi szoftvermegoldást nyújtó, magyar tulajdonú denxpert EHS&S software Kft. vezetője a Győri Egyetemen tanult gazdasági informatikát, de Ausztráliában párosította először üzletszerűen mindezt a környezetvédelemmel. A ma már több mint 15 éves szakmai tapasztalatba belefért egy kis idő az Exxon Mobilnál, de a denkstatt Hungary https://denkstatt.eu/?lang=hu üzletágvezetése, brazil és osztrák projektek, illetve egy környezetmérnöki diploma megszerzése is. Jelenleg főállása mellett az Inogen szövetség digitalizációs munkacsoportjának vezetője, de dolgozik a Levegő Munkacsoportban, vendégelőadó az Óbudai Egyetemen és alapítója a Ne Fűts Hulladékkal mozgalomnak is.

- Ha jól értem, azt árulják, hogy a cégeknek elég az inputot betölteni, és a végeredmény legyártható algoritmusokkal és célszoftver segítségével. Mennyire lehet ezt a területet automatizálni?

- Az első kérdésünk mindig az: hol tart a vállalkozás? A fejlettség első szintje a jogszabályi feltételeknek való megfelelés. Ha ezt csak valahogy meg akarja úszni a cég, akkor nem kell neki a szoftverünk, és nincs értelme az automatizálásnak sem. Ha ennél többet akar, tisztességesen meg akar felelni az előírásoknak, akkor viszont érdemes a jogszabálymenedzsment megoldásainkra hagyatkoznia.

Fotó: Németh Dániel

Jellemzően a cégek nem tudják pontosan, hogy a környezetvédelmi előírásoknak és a hulladéktörvénynek megfelelnek-e, ha pedig nem, akkor mit és hogyan kellene ehhez korrigálniuk. Erre van egy automatizmusunk: a rendszerünk időben szól, küldi a jelzést a cég környezetmérnökének vagy jogászának, hogy március 1-ig be kell adni a hulladék bevallást. Amint ez megtörtént, a checklistán kap egy pipát. Ha változik a jogszabály, automatikusan megy a jelzés, hogy mit kell tenni, hogyan kell változtatni a jelenlegi rendszeren. Megtörtént mindez? Akkor pipa! És így tovább, amelyik cég végig ér ezen a sorozaton, az már elég jónak számít a mezőnyben.

A következő szint az, amikor a cég szeretne öko-hatékonyabbá válni, úgymond: szeretne reagálni a dolgokra. Például, hogy a keletkező hulladékán megtakarítást érhessen el, hogy pénzt tudjon spórolni, vagy ha szeretné a munkavédelmi baleseteit minimalizálni. Jó volna azt mondani, hogy sokan lépnek be ebbe a tartományba, de sajnos nem ez a jellemző. Az egyik autógyárnál négy évig hiába kilincseltünk, és bár a helyi szakmai vezető látta, hogy a napi 12 órás műszakjainak terhelésén az eszközünk mennyit csökkentene, a vezetőség nem hagyta jóvá a büdzsét, mert a menedzser nem vállalt cserébe plusz jövedelmezőségi garanciákat, és nem akart kirúgni senkit.

- Jellemzően milyen indokkal utasítják el a cégek a bejelentkezésüket? Az árral van bajuk?

- Nem hiszek ebben, mert megoldásunk egyáltalán nem drága. A referenciáinkat nézve - Magyar Telekom, Lego, Elmű, E.On, Mol, Tungsram, szinte mindenki, aki számít Magyarországon valamit, vagy külföldön például az Österreichische Post, a Schönbrunni Állatkert - vagy a kastélyok felügyeletéért felelős Burghauptmanschaft, mind észrevétlenül kitermelik ezt a költséget, mert az leginkább a bevételeik kerekítési hibaarányával vethető össze még a kisebb szolgáltató szektorokban is.

A gond inkább az, hogy a környezetvédelem, a munkavédelem és a fenntarthatóság még mindig nem rangsorolódik a megfelelő helyre számos cég életében.

- A fenntarthatósági témakörben sok külföldi példa van. Jellemzően ezek közt kell azt megtalálni, ami idehaza igazolódik, amire harap a piac és az ügyfél? Egyáltalán: hogyan reagálnak a magyarországi cégek?

- A trendet többnyire a multi hátterű cégek diktálják Magyarországon, de érdeklődni már sok magyar tulajdonú vállalkozás is érdeklődik. Általában akkor keresnek meg, ha valami már történt. A párizsi taxis példánál maradva: azzal érkezik egy ügyvezető, hogy a céges autóflottát hidrogén hajtásúra cserélné, de mit csináljon, mert a marketingese örömét a belsős pénzügyi vagy műszaki szakértője nem osztja, így most egyáltalán nem biztos abban, hogy ezzel kellene foglalkoznia.

Mi a döntéséhez adunk információkat, felépítve egy adatgyűjtési, információs struktúrát, kinyerjük a cég saját rendszeréből az ide vonatkozó teljes képet. Azt például, hogy bár az nagyon jó, hogy szeretnének hidrogén hajtású autókat, de érdemesebb volna előbb a szerverek energiafogyasztását újra skálázni, a hálózatot és a mobilrendszert fejleszteni, melyek összességében sokkal nagyobb, és valóban érdemi hatást tudnának elérni a cég környezettudatosabb működése érdekében. Nem boszorkányság, ugyanaz a logika, minthogy egy Mol típusú cégnek nem arról kell kommunikálnia, hogy a dolgozói a hétvégén lefestették öt óvoda kerítését, hanem arról, hogy ha megsegítik is az óvodákat, a fenntarthatósági és társadalomtudatos lépéseiket például az olajszivárgási kockázatok csökkentése érdekében tegyék meg.

Fotó: Németh Dániel

Van jó példám: a Telekommal három területen is együtt dolgozunk. A környezetvédelemben, ahol a "Milyen hulladékod van?", "Mennyi áramot, energiát fogyasztasz?" és a "Hogyan működteted a rendszert?" típusú kérdésekre gyűjtünk számukra információkat. De együtt dolgozunk a munkavédelmi és a fenntarthatósági témákban is. Utóbbi esetében sem az a feladatunk, hogy a témában kifelé kommunikáljunk, hanem hogy abban segítsük a céget, hogy mindig a rendelkezésre álljon az az információhalmaz, amivel a döntését a legkörültekintőbb módon meghozhatja. A "Mi a fontos a cég számára?" klasszikus információs halmazból így velük odáig jutottunk el, hogy úgy döntöttek, számukra központi kérdés a karbonsemlegessé válás. Erre született aztán egy több éves program, és a cég e téren abszolút úttörőmunkát végez.

- Ezek alapján az OMV is jól vizsgázott volna önöknél, hiszen az olajcég nemrég teljesen váratlanul bejelentette, hogy jelentős mennyiségű zöld hidrogént fog termelni, hogy az üzemanyagaiban csökkentse a károsanyag-kibocsátási szintet.

- Az én küldetésem, hogy megértessem a cégekkel: akkor járnak jól, ha ilyen kérdésekben nem úgy döntenek, hogy az ügyvezető egy reggel arra ébred, hogy: az olajnak vége, gyorsan tenni kéne valamit, és hát a hidrogén az jó biznisz lesz, költsünk el rá néhány tízmillió eurót. Az én feladatom az, hogy egy ilyen döntés meghozatala során megértessem a cégvezetővel a saját adatait, ami alapján tudjon érdemben reagálni, és a jó irányt tartva továbblépni. Az Omv kapcsán azért kíváncsi lennék, mi az a számítás, ami miatt egyik pillanatról a másikra így váltottak. Ha csak az állami, vagy uniós támogatás van a háttérben, akkor ez nekem azért mégsem az igazi.

- Vegyünk akkor egy másik hipotetikus helyzetet! Tegyük fel, hogy ma elmegy a Coca-Colához, ahol azzal fogadják, hogy nekik a műanyaggal S.O.S. kezdeni kell valamit, mert az "Always Coca-Cola" reklámszlogen már nem elég "A világ legnagyobb élelmiszeripari műanyagszennyezője" címke elfedésére. Hogyan néz ki egy ilyen helyzet feldolgozása a denxpert felől nézve?

- Azt azért a félreértések elkerülése érdekében előre rögzítsük, hogy a Coca-Cola magyarországi gyártósorának ebben a kérdésben nem sok mozgástere van. Ha mégis megkeresnének, akkor az első szint annak tisztázása, hogy a lokálisan érvényes környezetvédelmi, műanyaghasználati stb. jogszabályoknak megfelelnek-e. Ha megfelelnek, akkor ez ad egyfajta biztonságot a tovább lépéshez, ahhoz, hogy megvizsgáljuk: milyen helyben végezhető, hatékonyságnövelő lépések vannak elméletileg a cég előtt. Akkor is, ha végül nem itt és ők, hanem a központ fogja a döntést meghozni a tényleges beruházásról, a kidolgozott ötlet ebben akár az egész céget segítheti. Nyilvánvaló, hogy a műanyag palackok lecserélése a központi kutatásoknak is függvénye, de így is azt gondolom, hogy itt már akkora a tét, hogy minden apró ötlet jól jöhet.

Ez csak elméleti felvetés, de azért a valóságban sem néz ki nagyon másként egy-egy ilyen helyzet. A Vöslauer - akikkel több projekten dolgoztunk - például hasonló kihívásokra keresi következetesen a maga válaszait. Minden termékükre életciklus-elemzést végeztetnek, hogy lássák: mit, miből, mennyiért. Minden tételre kiszámolják a szén-dioxid-kibocsátási értékeket, és ezt rendszer szinten is folyamatosan elemzik, analizálják. Annyira komolyan veszik a környezettudatos és fenntarthatósági vezérfonalat, hogy amikor kiderült, hogy a karbonlábnyom-csökkentési menetrendjükben a bázis évet a valósnál 8 százalékkal magasabbra számolták ki, és így tankönyv szerint túlvállalták magukat, akkor sem engedtek az eredeti számokból, és a saját hibájukból meredekebbé vált útnak is szó nélkül nekiindultak.

A fenntarthatóság nem a hatalmas, új ötletek óriási költségű megvalósítása, sokkal inkább a kis apró ötletek sorozatából építhető hosszútávú eredmény.

A rendszerünk arra is jó, hogy láthatóvá teszi, mikor valahol belenyúlnak a működésbe, akkor az mit eredményez majd a fenntarthatóságban. Az egyik autógyártó éppen ezirányba végez nagyon sok elemzést a gyártósoraival (milyen gépet, gépsort állítson be a termelésbe, az mennyi anyag-, energia-, munkaidő megtakarítást eredményezhet stb.), de mindeközben segítjük a hulladékhasznosítási mutatószámuk növelésében, és abban is, hogy miként keletkezhetne eleve kevesebb hulladékuk. A körkörös gazdaságban ezt a lépegetést most kezdik csak felismerni a cégek.

- Laikusként azt mondanám, hogy a Vöslauernek könnyebb a dolga, mert kisebb, ugyanakkor a terméke premizáltabb, és mint drágább termék, megengedheti magának, hogy a márkaépítésnek ezt az útját is járja. Tudom, hogy ez nem ennyire egyszerű, de mennyire hangsúlyosan szól a pénzről mindez?

- Amíg a fenntarthatóság valamiféle plusz költségként jelenik meg, amit nem is biztos, hogy megéri befektetni, és csak azért kell mégis csinálni, "mert úgy jobban nézünk ki, és még a marketingbe is beilleszthető", addig ez a váltás nem igazán képes mainstream-mé válni.

A jó hír az, hogy a Black Rock, a világ legnagyobb, 7500 milliárd dollár felett rendelkező befektetőcég az ügyfeleinek bejelentette, hogy mostantól csak oda tesz pénzt, ahol a fenntarthatóságnak hosszú távú elemei vannak. Nem filozófiai, hanem gazdasági döntés volt ez a részükről; a kulcsszó pedig a "resilience" (alkalmazkodó képesség). A Black Rock elemzései azt mutatták, hogy a hosszabb ideje a fenntarthatósági kritériumok szerint működtetett cégek jobban teljesítenek a tőzsdén, stabilabbak, és a különböző kockázatokat is jobban tudják kezelni. Én úgy látom, hogy ez a billenés idővel végigfut majd az egész globális gazdaságon, és ha a Coca-Colánál már nem az lesz a kérdés, hogy a ma 50 fillérből előállított PET-palackot miből cseréljék le 50 forintos bio-műanyagra, hanem e váltás elől a márka fenntartása érdekében sem fog tudni kitérni, ez a kérdés is meg fog oldódni.

- Az érem másik oldala, hogy ennek kikényszeríthetőségéhez tudatosabb társadalmi elvárásoknak kellene megfogalmazódnia. Látja ennek a jeleit?

- Errefelé haladunk. A civil szféra a teknősbéka orrából kihúzott szívószálas videó megosztásával tegnap el tudta érni a szívószálak betiltását. Ma azt terjeszti és a társadalom kezdi is megérteni, hogy a PET-palackból mikro-műanyagok oldódhatnak ki, ami nem jó, mert károsítja a szervezetet.

Fotó: Németh Dániel

Így holnap remélhetőleg rá tudja venni a törvényhozókat is a szabályok szigorítására. Vagy bojkottálni fogja a terméket.

- A paradigmaváltáshoz szükséges energia összegyűjtése helyett én azért továbbra is az árérzékenységet látom a civilt, a fogyasztót meghatározó legfőbb jellemzőnek. Ráadásul Magyarországon nem csak az FMCG, de a tartós fogyasztási cikkek vásárlására is leginkább pénztárca-vastagság kérdése. Hogy lesz ebből bojkott?

- A cégek értelemzésében a fenntarthatóság a saját társadalmi létjogosultáguk definíciója. Ha a társadalom elég érett, akkor kinyilvánítja, hogy nem vesz tejnek látszó tejízű italt és virslinek látszó, némi hús tartalmú rudacskát. Vagy műanyag palackba töltött üdítőt. A magyar társadalom ez utóbbi kimondásánál még nem tart, de érdekes módon a cégek mégis elkezdtek ebbe az irányba hátrálni. Ott van ebben a befektetői félelem is. Nem a politikától - mert a politika ez ügyben még a civileknél is jobban lemaradt -, hanem attól, hogy a társadalomban vannak már olyan rétegek, akik ezt a kérdést nagyon komolyan veszik. A közeljövő fogyasztóinak számító Greta Thunberg generáció reakcióiból a cégek azt a következtetést vonták le, hogy legfeljebb 10-15 évük van megváltoztatni a jelenlegi helyzetüket, különben az akkori fogyasztók számára elvesznek.

A cégek számára a kérdés egyre inkább az, hogy ők lesznek-e, akik a most felpörgő fenntarthatósági versenyben az élmezőnyben lesznek láthatók vagy sem. Ez a Coca-Colát is, a H&M-et, de Nike-t és az Apple-t is élénken foglalkoztatja. A magyarországi cégeket illetően azt látom egyelőre, ami mindig is jellemző volt: a külföldi tulajdoni hátterű, és a külföldi piacokon is érintett cégek ébrednek elsőként. A nagy masszának csak kívánni tudom, hogy valamilyen szinten majd felzárkóznak az európai átlaghoz.

- Hogyan lehetne ezen változtatni? Ki végzi el a változáshoz szükséges edukációt? Kinek a feladata ez?

- Az első szintű edukáció a civil szféráé lenne; ők hozzák ebbe a térbe az innovációt, a magas szintű gondolatokat. A civil szektor azonban szenved Magyarországon. A következő szint a jogalkotásé és az oktatásé, amire hiba volna lemondóan legyinteni, mert már látszanak a rendszerszintű kezdeményezések. Az Európai Unió jogalkotói például a megbízhatóbb termékek irányába kezdték szabályozni a rendszert, hogy jobb minőségű ruhaneműk kerülhessenek a piacra. Norvégiában és Franciaországban megszülettek azok az első rendeletek, amelyek a műszaki termékek javíthatóságát követelik meg. Ugyancsak Franciaországban lett az is előírás, hogy az áruházláncokban nem keletkezhet élelmiszerhulladék, amivel szemben egészen addig volt nagy arányú ellenállás, míg ki nem derült, hogy a megoldáshoz elég a szociális kapcsolati hálón igazítani: az élelmiszeráruházak különböző civilszervezetekkel álltak össze és menhelyekre, szociális étkezdékbe szállítják, és azonnal felhasználják az amúgy megsemmisítésre ítélt élelmiszereket. Ezen a szinten ennyi kell egy win-win helyzethez.

A cégek szerepe a társadalom tanítását illetően pedig leginkább ott van, hogy a saját szintjén meglássa a saját döntéseinek szükségességét. Azzal, hogy egy irodaházban száműzik a céges büféből és az italautomatából a PET-palackos italokat, ma már nagyon erős pozíciót lehet szerezni...

Fotó: Németh Dániel

Kicsit hasonlóan zajlik ez, mint ami a mobiltelefonok evolúciója során történt: aki először beletette a kamerát, aki először beépítette a zene lejátszást, az internetet, az érintőképernyőt, az addig csak nyomógombos, kétsoros kijelzős készülékbe, az diktálja a fejlődési irányt - és az árakat is a piacon. Ennél fogva a Coca-Cola nagy dilemmája az, hogy vajon ő tud-e lenni majd az első, aki a palackozásban kiváltja a műanyagot - és azt mire váltja fel. Mert akinek ez sikerül, az után fog menni az egész piac. Nincs más út.

- Egy kérdés maradt: van időnk nekünk mindezt kivárni?

- Talán gyorsabban kellene már futnunk, vagy más pályán haladnunk. Ennél szomorúbb tapasztalatszámomra az, hogy társadalmilag is, szociálisan is, és a civil nyomaték oldalról közelítve a helyzetet az látszik, hogy a környező országok megelőznek minket. Már fejben is előrébb járnak!

Romániában 20 éve egyáltalán nem volt szelektív hulladékgyűjtés, mostanra előttünk járnak; a megújuló energiák rendszerbe építésében Bulgária is, de lassan a szénfüggőnek bélyegzett Lengyelország is lelép bennünket. Nagy gyengeségünk lett a civil szféra, de a legyengített környezetvédelmi hatóságok sem tudnak a helyzeten segíteni. Ebből amink van, most csak arra futja, hogy néha vannak nagy mondások, aztán rájövünk, hogy szakemberben még mindig nem vagyunk rosszak, de a megvalósításokra nem tud odaérni vagy nincs odatéve elegendő erő és energia.