A szervezet friss értékelése szerint az EU 28 tagországában 650 ezer új menedékkérőt regisztráltak tavaly, míg 2016-ban 1,2 milliót, 2015-ben 1,25 milliót, 2014-ben pedig 560 ezret.
A kérelmezők legnagyobb csoportját továbbra is a szíriai állampolgárok tették ki (102 ezer ember), őket követték az irakiak (48 ezer) és az afgánok (44 ezer), de sokan érkeztek Nigériából, Pakisztánból, Eritreából, Albániából és Iránból is.
A nemzetközi védelemre vonatkozó kérelmek legtöbbjét, 31 százalékát (198 ezer) Németországban regisztrálták, ezt követte Olaszország 20 százalékkal (127 ezer) és Franciaország 14 százalékkal (91 ezer). A papírok 9 százalékát Görögországban (57 ezer), 5-5 százalékát pedig Nagy-Britanniában (33 ezer) és Spanyolországban (30 ezer) nyújtották be. (Új EU-s menekültügyi rendszerről beszélt Merkel.)
Spanyolországban 96 százalékkal, Franciaországban 19 százalékkal, Görögországban 14 százalékkal emelkedett az első kérelmezők száma 2016-hoz képest. A legnagyobb visszaesés Németországban (-73 százalék), Ausztriában (-44 százalék) és Hollandiában (-17 százalék) volt az ötezer kérelemnél többet regisztráló országok közül.
Az adatok tanúsága szerint tavaly Görögországban egymillió lakosra 5295 új menedékkérő jutott, a második helyezett Cipruson 5235, a harmadik Luxemburgban 3931. A legkisebb arányt Szlovákiában (27), Lengyelországban (79) és Portugáliában (98) jegyezték fel. Az EU-átlag 1270.
Magyarországon 3115 új menedékkérőt regisztrálták 2017-ben, ami egymillió lakosra vetítve 318-at jelent - áll a statisztikában.
Az év végén körülbelül 927 ezer menedékkérelem volt még elbírálás alatt az Európai Unió tagországaiban, ennek közel fele Németországban.
Fotó forrása: Pixabay
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!