Az európai közvéleményt megnyugtatta, amikor Angela Merkel német kancellár pozitívan reagált Emmanuel Macron francia államfő kezdeményezéseire az EU jövőjével kapcsolatban. Ha azonban jobban megfigyeljük a részleteket, akkor kiderül, hogy a kancellár asszony két nagy kikötéssel állt kollégája mellé - kezdi elemzését Wolfgang Münchau, a Financial Times európai uniós szakszerzője.

Az egyik a külpolitika ügye, amelyben a németek tartózkodnak attól, hogy az USA visszahúzódását látva a nyugati világ szószólóivá váljanak. A másik az euró jövőjének kérdése, amelyben Németország saját javaslatot készít. Münchau szerint ez lesz a meghatározó. Macron javaslatai közül átmehet a közös védelmi politika kialakítása, az európai egyetemek alapítása és talán még a közös vállalati adórendszer bevezetése is. Az eurózóna ügyében azonban nem az övé az utolsó szó.

Kapcsolódó

Nézzünk a szalagcímek alá

A közös európai valuta jövőjével kapcsolatos francia-német vita lényegét eltakarják a látványos hírek, amelyek az európai pénzügyminiszter posztjának létrehozásáról, illetve a közös költségvetésről szólnak. Az FT szakírója szerint azonban ahelyett, hogy ezekre az intézményekre figyelünk, érdemesebb arra koncentrálni, milyen módon oldaná meg a két fél az övezet pénzügyi kockázatának kezelését. Más szóval: hogyan kezelnék a következő pénzügyi válságot.

A németeknek van egy tervük, amelyen bőszen dolgoznak a berlini pénzügyminisztériumban. Eszerint az eurótagállamok pénzéből összeadott Európai Stabilitási Mechanizmust (ESM) az IMF mintájára továbbfejlesztenék az Európai Valutaalappá (European Monetary Fund, EMF). Szemben az ESM-mel, amely az eurótagállamok döntése alapján utalhat ki támogatást a pénzzavarba került tagállamoknak, az EMF teljesen önállóan működő hitelintézet lenne.

Ismert módszer

Más szóval elszigetelné a politikától, a nemzeti kormányoktól és a parlamentektől a kínos döntéseket azzal kapcsolatban, hogy az eurózóna egyes tagállamai adófizetőinek kell megfizetniük a más tagállamok rossz döntéseinek árát, mert nem ezek döntenének, hanem az EMF igazgatósága. (Igaz, az intézmény tőkéjét az eurótagállamok adnák össze).

Ennek megfelelően jóval nagyobb apparátussal dolgozna, mint az ESM és - ami a németeknek a legfontosabb - szigorúan hiteleket nyújtana világos visszafizetési feltételekkel. Kedvezményes kamatot számíthatna fel, de ezért kemény költségvetési programokat hajtatna végre a kisegített országok kormányaival.

Így aztán míg az ESM esetén az EU-t és a többi eurótagállamot szidták a megszorítások miatt az emberek, az új helyzetben az EMF lehet a célpontjuk - láthatjuk, hogyan működik ez a főként az USA és a nyugati országok pénzén működő IMF esetén.

Kemény feltételek

Berlin azt akarja, hogy az EMF kő kemény feltételekkel hitelezzen. Gyakorlatilag vegye át a kisegített ország pénzügyi és költségvetési politikájának irányítását. Ezenfelül rákényszeríthetné bajban lévő állam kötvényeinek tulajdonosait, hogy lemondjanak követeléseik egy részéről, azaz lefaraghatnák az állampapírok értékét (haircut). Ezzel vennék elejét annak, hogy a gazdag országok befektetőinek hitelein keresztül számolatlanul áramoljon a pénz az övezett fejlett részéből a fejletlenebbe.

Eurobond

Az EMF alternatívája vagy kiegészítője az eurótagállamok adósságközössége lehetne, ami úgy valósulhatna meg, hogy az övezet közös kötvényeket bocsátana ki (eurobond). Macron még messze nem volt államfő, amikor már támogatta ez a lehetőséget, ám Berlinben úgy gondolják, hogy ezzel valójában a fizetőképes német állam vállalna felelősséget, a halványabb fizetőképességű tagországok adósságának törlesztéséért is.

Münchau felhívja a figyelmet arra, hogy az eurobond fontos szerepet játszhatna a pénzügyi rendszerben mint biztonságos befektetés pénzügyi válságok idején. Más befektetési eszközök mellett a német kötvényekre (bundok) illik ez a jelző, ám Berlin csökkenti a német kötvénykibocsátást, így ezek kifogyhatnak a piacról. A biztonságos befektetésként elfogadott kötvények azért szükségesek a gazdaság mozgásban tartásához, mert a hitelfelvevők biztosítékként kínálhatják fel ezeket a nekik nyújtott kölcsönért cserébe.

Eurobondok és bundok hiányában egy pénzügyi krízis idején a befektetők - nem találván menedéket - kivonhatják a pénzüket a piacról, éppen úgy, ahogy az a 2008. őszi összeomláskor történt. Más szóval könnyen megismétlődhet a katasztrofális hatású nagy krízis.

Mi lehet a vége?

Macron múlt heti nagy beszédében taktikai megfontolásokból tartózkodott az eurokötvények lehetőségének emlegetésétől. Nem akarta provokálni német partnereit. Még a jóval kisebb jelentőségű közös költségvetés ügyéről is hallgatott. Ez a taktika érhető, de az lehet a vége, hogy féloldalas pénzügyi unió alakul ki az eurózónában (azaz hiányozni fognak az euróbondok az EMF mellől).

Úgy tűnik, hogy az európaiak kifejlesztettek egy új rossz tulajdonságot: nem vetik fel azt, amit helyesnek tartanának, mert attól félnek, hogy vissza fogják utasítani az elképzelésüket.

Végül is Merkelé lesz az utolsó szó az eurózóna ügyeiben és Macron nem fog ütközni vele. Ezért féloldalas lesz a pénzügyi unió új intézményrendszere, ami azzal jár, hogy az övezet államai csődbe mehetnek. Az EMF-es haircut lehetősége miatt nem lesz olyan államkötvény, amely igazán biztonságos lenne.

(A nyitókép forrása: Pixabay.com)