A világ dollár milliárdosainak vagyona mintegy 17 százalékkal nőtt egy év leforgása alatt. Ez elsősorban az Egyesült Államokban keletkezett vagyonoknak volt köszönhető, Kínában eközben kevesebb a szupergazdaga gazdaság botladozása miatt. A svájci UBS bank „Billionaire Ambitions Report for 2024” kiadványa szerint jelenleg 2682 olyan ismert ember volt a Földön, akinek a vagyona meghaladta az egymilliárd dollárt tavaly még csak 2544-en voltak. Összesített vagyonuk 14 billió (ezermilliárd) dollárra hízott egy év alatt 12 billió dollárról. A növekedés masszív ütemét jól jelzi, hogy 2015-ben összvagyonuk még csak 6,3 billió dollár volt – írja a Reuters.
Azt, hogy ez mekkora vagyonkoncentrációt jelent a valóságban jól jelzik a Világbank adatai. Ezek szerint a Föld lakossága valamivel meghaladja a 8 milliárd főt, miközben a globális gazdaság által termelt GDP nagyjából 105,4 billió dollár körülire tehető.
Jelentős változás történt egyébként – valószínűleg a tőzsdék szárnyalásának köszönhetően – az új milliárdosok összetételében. 2023-ban ugyanis a felmérés készítésének 2015-ös kezdetétől fogva a milliárdosok között első ízben többségben voltak azok, akik vagyonukat örökölték s nem pedig saját maguk építették fel azt. Idén azonban ismét azok voltak többségben, akik saját maguknak köszönhették a szupergazdagok körébe való kerülést.
A felmérés szerint a szupergazdagok között a legfőbb aggodalomra okot adó két tényező jelenleg a geopolitikai kockázatok és az infláció. Többségük úgy véli, hogy vagyonuknak a legjobb megtérülést annak Észak-Amerikában történő befektetése tudja biztosítani.
Az Egyesült Államokban a milliárdosok száma 751-ről 835-re emelkedett tavaly óta, a legtöbben az ipari és technológiai cégek tulajdonosai közül kerültek ki, összvagyonuk 4,6 billió dollárról 5,8 billió dollárra gyarapodott. A vezető amerikai S&P 500-as részvényindex tavaly december eleje óta 35 százalékkal emelkedett, jórészt a nagy kapitalizációjú technológiai cégek felértékelődésének köszönhetően.
A kínai milliárdosok száma 520-ról 427-re, vagyonuk pedig 1,8 billió dollárról 1,4 billió dollárra csökkent. Ez az adat az úgynevezett kontinentális Kínára vonatkozik, tehát Hongkong nélkül értendő. A UBS korábbi adatai szerint 2021-ben 626 Kínai milliárdos volt, együttesen több mint 2,5 billió dollárnyi vagyonnal. A Shanghai Composite részvényindex tavaly december eleje óta 10 százalékkal értékelődött fel.
A bank szakértői szerint a visszaesés az ingatlanpiaci veszteségek és a kínai leggazdagabbak egy részének tulajdonában lévő cégek értékének csökkenésének a következménye.
Egészen más tendenciák figyelhetők meg a föld legnépesebb országában, Indiában. Ott milliárdosok száma az elmúlt évben több mint egyötödével, 185-re nőtt, vagyonuk pedig több mint 40 százalékot meghaladó mértékben, közel 906 milliárd dollárra gyarapodott.
Nyugat-Európában Svájc megelőzte Nagy-Britanniát, és Németország után a második legtöbb milliárdossal rendelkező ország lett, ők jelenleg 85-en vannak, tízzel többen, mint egy évvel korábban.
A világ leggazdagabbjainak gondolkodásmódja egyébként talán nem meglepő módon kísértetiesen összecseng a profi vagyonkezelő szakemberek véleményével. A Bank of America novemberi alapkezelői felmérésében például szintén az jött ki eredményként, hogy azok túlnyomó többsége az amerikai részvények vásárlását tartja a 2025-ös év legjobb befektetésének. A kockázatokat is hasonlóan ítélik meg, a befektetési szakemberek szerint a globális piacokat fenyegető legnagyobb általános kockázat jelenleg az infláció esetleges visszatérése, második helyen pedig a geopolitikai helyzet rosszabbra fordulása szerepelt. Erről bővebben itt olvashat.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!