Egy évben összesen 20 szabadnap és 11 munkaszüneti nap jár a magyar munkavállalóknak, ami köszönhető az állami és egyházi ünnepnapoknak is (2017 óta nagypéntek is munkaszüneti nap). Van olyan európai ország, ahol a pihenőnapok száma eléri a 40-et évente, miközben máshol a hazai szabadnapoknál is kevesebb jön össze – írja a Pénzcentrum.
Ebben a tíz városban a legjobb munkavállalónak lenni - Budapest hol van?
A pandémia utáni világban, amikor változatlanul hódít a távmunka, valamint a hibrid munkavégzés, a munkavállalók jóléte és kényelme még sosem volt ennyire fontos. A Forbes idei Work-Life Balance Indexéből, azaz munka-magánélet mutatójából kiderült, hogy mely városokban a legjobb ma munkavállalónak lenni. Bővebben>>>Magyarországon olykor az okoz némi rossz szájízt, hogy az adott piros betűs ünnepnap éppen a hétvégére esik, ha pedig csütörtökre vagy keddre esik, és hosszú hétvégét kapunk, amelyből a plusz nap nem ajándék, egy szombati munkanapon előbb le kell dolgozni.
2023-ban a 11 munkaszüneti napból kettő hétvégére esik:
- az új év első napja vasárnap volt,
- az augusztus 20-a pedig szintén vasárnap lesz.
- Május 1-je, október 23-a és december 25-e is hétfőre fog esni, így húsvéttal és pünkösddel együtt 5 hosszúhétvége is van idén, anélkül hogy bármilyen napot le kellene dolgozni.
- Március 15-e pedig szerdára esett, ahogy november 1-je is hét közepére fog esni.
A világon ezekben az országokban adják a legtöbb pihenőnapot
Országonként eltér, hány munkaszüneti napot osztanak az ünnepek és megemlékezések után a Visual Capitalist adatgyűjtése szerint.
- A világon a legtöbb ilyen ajándéknapot Iránban osztják évente 27 pirosbetűs nappal, amikor nem kell dolgozni.
- Európában a legtöbb ünnepi munkaszüneti napot San Marinóban adják a dolgozóknak, összesen 20-at.
Egyáltalán nem egyedi, hogy a Magyarországon járó 11 munkaszüneti napnál több jut külföldön. Nem kell messzire menni, elég a szomszédos országokra nézni:
- Ausztriában, Romániában, Szlovéniában 13;
- Ukrajnában 12;
- Szerbiában 11;
- a szlovák dolgozóknak pedig 15 nap is jut egy évben.
Az alapszabadság mindenhol a magyar minimumtól kezdődik
Magyarországon 20 napot vehetnek ki egységesen a dolgozók, amelyhez különféle jogcímeken adódhatnak hozzá a pótszabadságok – például bizonyos életkor felett, gyermekek születésekor, extrém munkakörülmények miatt, vagy fogyatékkal élő személyeknek.
Európában a 20 szabadnap a minimum:
- Ausztria, Dánia, Franciaország, Luxemburg, vagy Svédország 25 nap jár,
- ennél is több Monacóban (30), San Marinoban (26), Skóciában (28), Moldovában (28) vagy Andorrában (30).
A legtöbb nap a világon, amelyet hivatalosan ki kell adniuk a munkáltatóknak dolgozóiknak az 30 teljes nap, számos helyen jár: Monaco mellett Andorrában, Butánban, Madagaszkáron, Dzsibutiban, az Egyenlítői Guineán, Bahreinben, Kuvaitban, Türkmenisztánban, Líbiában és Algériában vagy például Peruban.
Fukar országok, ahol a szabadnapok száma egyenlő a nullával
A világ több pontján azonban sokkal kevesebb nap jár:
- Mikronéziában, Naurun vagy Kiribatin például 0 nap,
- ahogy hivatalosan az Amerikai Egyesült Államokban is.
Az USA hivatalosan egyetlen napot sem határoz meg kötelezően kiadandó szabadnapként, arról a munkáltatók dönthetnek, hány szabadnapot kínálnak a dolgozóknak. A legtöbb munkáltató azonban legalább 10 napot szokott meghatározni.
- Paulu szigetén is mindössze 1 szabadnap jár,
- Tanzániában 3,
- Kínában és a Fülöp-szigeteken 5 nap az alapszabadság,
- Thaiföldön, Mexikóban és Nigériában 6,
- Taiwanon, Bruneiben, Szingapúrban 7.
Ahol bőségesen jár munkaszüneti nap és alapszabadság
Azokban az országokban vannak a dolgozók leginkább eleresztve, ahol bőségesen jár alapszabadság és munkaszüneti nap is.
- A listát toronymagasan Irán vezeti összesen 53 szabadnappal – ebből 26 fizetett alapszabadság, 27 pedig hivatalos munkaszüneti nap, tehát az iráni dolgozók csaknem 2,5 hónapot maradhatnak távol a munkától.
- A rangsorban a második San Marino ennél jelentősen kevesen, 46 nappal szerezte meg az ezüstérmet – 20 munkaszüneti nappal és 26 alapszabadsággal.
- A dobogó utolsó fokán pedig Jemen áll 45 nappal.
Magyarország az elméleti 31 nappal Európában a hátul kullog, a legtöbb országban ennél több jár, de néhány országban nálunk is kevesebbet pihenhetnek a dolgozók.
A német, holland, svájci, görög, ír, angol, és montenegrói dolgozóknak jár csak összességében kevesebb nap a magyaroknál.
Többet dolgoznak a magyarok, mint a németek vagy a románok? Mutatjuk!
Magyarországon évente 11 olyan munkaszüneti nap van, amikor nem kell dolgoznunk, nincs iskola és nem nyitnak ki a boltok sem. Az Európai Unió legtöbb tagállamban hasonló, 10-15 nap pihenőnap. Az alkalmazottak átlagos heti munkaideje azonban itthon elmarad az EU átlagától. Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!