Vajon ki tudna nemet mondani a német kancellárnak, ha az csupán két hetet kér a válaszra valamilyen ügyben? - teszi fel a költői kérdést Wolfgang Münchau a Financial Times (FT) európai uniós szakszerzője. A költői kérdés azonban június közepén valósnak bizonyult: Horst Seehofer belügyminiszter, bajor CSU - Angela Merkel pártja, a konzervatív CDU testvérpártja - elnöke nemet mondott.
Angela Merkel annyit kért, hogy a menekültek fogadásával kapcsolatos kritikus kezdeményezésével várja meg a június végi EU-csúcs végét. Addig ne álljon elő azzal, hogy Németország egyoldalú döntéssel fordítsa vissza a határáról azokat a menekülteket, akiket más országban már regisztráltak. Nem tette meg, és a CSU parlamenti frakciója egy emberként mellé állt ebben az ügyben.
Nagy válság
Ezt a fellépést nem nehéz színjátéknak tartani, ugyanis a bajorok fő indoka az intézkedés bevezetése mellett, hogy a kancellár három éve nem tudta tető alá hozni az új közös EU-s bevándorlási rendszert. Ez igaz, de vajon mit számít akkor még két hét? Összességében napokkal a csúcs előtt rárobbantották Merkelre több mint egy évtizedes kancellári időszakának legsúlyosabb belpolitikai válságát.
Az ügy a héten fordulópontjához érkezhet: Seehofer belügyminisztereként áttolhatja a rendeletet, erre Merkel felmenetheti, szakadhat a kormánykoalíció, előrehozott választások jöhetnek, amelyeknek úgy mehet neki a konzervatív tábor, hogy két pártja, a CDU és a CSU 1949 óta először nem szövetségesei egymásnak. Erős volt az ösztönzés arra, hogy valamilyen kompromisszummal mindezt elkerüljék, így kapott haladékot a kancellár a közös európai megoldás elfogadására.
Ostrom alatt
Münchau úgy véli, hogy Merkel és a CDU közti szakítás tartós lehet. Ez a vita nem arról szól, hogy kapjon-e még a kancellár 14 napot egy probléma megoldására vagy sem, hanem, hogy a a CSU egyoldalú, nemzeti megoldásokat forszírozó politikája érvényesüljön-e vagy Merkel közös, európai megoldásokat kereső irányvonala. Valójában ez az európai politika alapkonfliktusa napjainkban.
Merkel halogató stílusa elért a végéhez. Seehofer kemény migrációs politikát akar, miközben Emmanuel Macron francia államfő előre lépne európai reformtervei megvalósításában. És mindketten azonnal választ várnak Merkeltől, akire eközben Donald Trump amerikai elnök is nyomást gyakorol: egyrészt azért, hogy Németország emelje védelmi büdzséjét GDP-je két százalékára, másrészt azért, hogy mérsékeljék a német külkereskedelmi többletet az USA-val szemben.
Nem jön össze
A kancellárnak nincs esélye az EU-szintű megállapodás tető alá hozására, a legjobb reménye, hogy országa kétoldalú szerződésekkel rendezi a helyzetet a bevándorlási frontországokkal: Olaszországgal, Görögországgal és Spanyolországgal. Elég azonban elképzelni, mit kérhetnek ezért cserébe. A görögök adósságcsökkentést, az olaszok az uniós költségvetési szabályok lazítását. A spanyoloknál pedig immáron nem Merkel régi szövetségese, Mariano Rajoy ül a miniszterelnök székben.
Elképzelhető egy Európa-barát megoldás a krízisre: Merkel megkapja az új európai menekültszabályozást, cserébe elfogadja Macron EU-refomját és bármit, amit Athén és Róma akar. Csakhogy az eurózóna átalakításának terve Németországban régen kisiklott, ezért Berlinnek nincs semmi a kezében, amit a közös bevándorláspolitikáért adhat.
Itt a vége?
Ezért valószínűbb az a forgatókönyv, amely szerint Seehofer és Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a radikális jobboldali Liga vezetője stratégiai szövetséget köt, amihez Sebastian Kurz, Ausztria konzervatív kancellárja is csatlakozik. Ez a csapat rábízná az egyes országokra, mit kezdjenek a menekültekkel és a bevándorlókkal - véli az FT szakszerzője. Sokan nagyra tartják Merkel pragmatizmusát és menedzsment stílusát. Ezzel azonban immáron hosszú távon képtelen megoldani az elé tornyosuló gondokat.
A fotó forrása: Shutterstock