Áttörést hozott az év az elektromos autózásban: míg a Tesla lassan, eddigi piacelső helyének megfelelően nem sietve indítja el egy-egy új autótípus értékesítését, addig a BYD sok típust kínál, lényegesen olcsóbban. Jóllehet a fejlett országok piacát még nem árasztotta el a kínai típus, az összes gyártott darabszámban épp előzi a Teslát.
Kínai tarolás
Míg Elon Musk a magas kamatokra panaszkodik, de a Model 3 típus 2017-ben megkezdett szállítása óta nem rukkolt elő olcsóbb típussal, a BYD a Bloomberg szerint több komolyabb típust is kínál a a Model 3-nál lényegesen olcsóbban. Kétségtelen, hogy a Kínán kívüli piac komolyabb kihívás a BYD számára rövidtávon, de miután a kínai piac messze a legnagyobb az elektromos autók számára, ennek elvesztése épp elég fájdalmas lehet úgy a Tesla, mint a hagyományos gyártók számára, hisz korábban ott várták a legjobb lehetőségeket.
Komoly múlt
Európa vámok kivetésén gondolkozik a kínai autókra az USA mintájára, és erre lehetőséget ad, hogy a BYD részben állami támogatással érte el sikereit. Ezek egész messzire nyúlnak vissza: tudatos politika volt az akkumulátorgyártás fejlesztése. A BYD akkumulátorgyártóként indult: még az elektromos autók korszaka előtt ő szállított a Nokiának és a Motorolának telefonhoz való akkumulátorokat. Kétségkívül, ebben a korszakban jelentek meg az első olyan telefonakkumulátorok, melyek nem merültek le használat nélkül 1-2 nap alatt, és nem mentek tönkre néhány hónap vagy egy év alatt.
Korán felismerték a guruk
A nagy áttörés tehát ekkor volt a lítium akkumulátorok terén, ezért merülhetett fel egyáltalán az elektromos autózás fejlesztésének lehetősége is. A BYD így immár akkumulátorgyártóként vágott bele az autógyártásba, ami sokat könnyített a helyzeten, de eleinte ugyanúgy meg kellett küzdenie a nehézségekkel, mint Elon Musknak. Kétségtelen, hogy a világ legzseniálisabb befektetői, a Warren Buffett és társa, a nemrég elhunyt Charlie Munger meglátták a fantáziát a BYD-ben, és 2008-ban bevásároltak részvényeiből cégük, a Berkshire Hathaway számára. Akkor a BYD részvényeinek 10 százalékát vásárolták meg 230 millió dollárért: ez azóta a 35-szörösére nőtt, 8 milliárd dollárra.
Kezdődik: Szeged az elektromos autógyártás európai fellegvára lesz
A BYD igazgatósága 224 tárgyalási fordulót követően úgy döntött, hogy Szegeden építi fel első üzemét a kontinensen, amely hazánkban immár a hatodik autógyár lesz. >>>Az, hogy a két guru meglátta a fantáziát a cégben és bevásároltak, már önmagában komoly jelzés volt, mivel konzervatív befektetőkről van szó, és nagyon alaposan átgondolják, mit vesznek. Charlie Munger még 2009-ben nyilatkozta, hogy a kínai cég a technikai fejlődés közeljövőjének talán legfontosabb részével foglalkozik, amikor a nagy kapacitású, hosszú üzemidejű akkumulátorokat fejleszti. Mint kiderült, Munger családja már korábban bevásárolt a részvényekből, mint a Berkshire.
Helycsere, piackeresés
Visszatérve a jelenbe: a harmadik negyedévben a Tesla már csak 4000 teljesen elektromos autóval gyártott többet, mint a BYD: mindkét gyártó 430 ezer körüli mennyiségnél járt. A folyó negyedévben már jó eséllyel sor kerül a helycserére, miközben BYD alapítója és fő tulajdonosa, Wang Csuanfu fáradhatatlanul járja a világ autóbemutatóit, hogy piacait bővítse. Kínán kívül eddig Indiában, Brazíliában, Malajziában, Thaiföldön, Izraelben sikerült érdemi értékesítést elérni, de még Németországban és Svédországban is eladtak országonként legalább ezer járművet az év első kilenc hónapjában.
Hogyan tovább?
Érdekes kérdés lesz, meddig folytatódik a sikersorozat: korábban a piac azt várta, hogy a Tesla fogja világelső autógyártóként megdönteni a Toyota 10,65 milliós számát (melynek persze nagy része még belsőégésű motorral szerelt jármű): ezt árazták is a befektetők a Tesla részvényének esetében. Most már nem zárható ki, hogy a BYD is megcélozza ezt a helyet, bár kétségtelen, hogy a két gyártó vélhetően nem fogja tudni ugyanazokat a piacokat teljesen lefedni. A BYD termelése most mindenesetre gyorsabban nő, a két cég várható idei árbevétele nagyjából megegyezik.
Autóváros lesz Szegedből, filippínó „autószerelőkkel"
Újabb részletek derültek ki a kínai BYD beruházásról, amelyet a világ egyik vezető elektromos autógyártója tervez Szegedre. >>>A Tesla részvényének piaci kapitalizációja ugyanakkor sokkal nagyobb, ami a magas várakozásokat tükrözi: kérdés, hogy ebben is változást hozhat-e az élesedő verseny. A Tesla jelenleg 80 körüli P/E (részvényár osztva az egy részvényre jutó nyereséggel) értéken forog, ami igen magas növekedést áraz: a nyereségnek minimum 4-5-szörösére kell nőnie, hogy ez a részvényár indokolható legyen hosszabb távon is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!