Egy Donald Trump által felkért, az autóipari politikára vonatkozó 100 napos stratégia kidolgozásával megbízott szakértői csapat javaslata szerint a szövetségi kormánynak el kellene törölnie az önvezető járművek okozta balesetek jelentésének a kötelezettségét – derült ki egy nyilvánosságra került dokumentumból.
Ez a lépés komolyan megnehezítheti, az automatizált vezetési rendszerekkel ellátott járművek kormányzati felügyeletét.
Az idei kampányban a republikánus elnökjelölt mellett ágáló Elon Musk szintén ellenezte az önvezető járműbalesetek kötelező jelentését, ezért az elemzők egy része szerint a – januárban felálló Trump-adminisztrációban is helyet kapó – Tesla vezérigazgató hatására születhetett meg a kiszivárgott szakpolitikai kezdeményezés. Az autógyártó októberi eredménybeszámolójában Musk „az autonóm járművekre vonatkozó szövetségi jóváhagyási folyamatot” sürgetett az általa „hihetetlenül fájdalmasnak” nevezett állami törvények sokasága helyett.
A jelenlegi szabályozás
Jelenleg az Egyesült Államokbeli autógyártók kötelesek jelenteni a baleseteiket a Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal (NHTSA) számára, amennyiben a fejlett vezetőtámogató vagy autonóm vezetési technológiák az ütközéstől számított 30 másodpercen belül bekapcsolódtak. A szabály 2021-es bevezetése óta 2700 balesetről kapott és elemzett adatokat az ügynökség. Ezek nyomán
- hat vállalat ellen folytattak összesen 10 vizsgálatot
- és kilenc biztonsági visszahívást kezdeményeztek, amelyek négy különböző vállalatot érintettek.
A legtöbb balesetet – több mint 1500 esetet – a Teslához kapcsolódóan jelentettek a szabályozóknak.
Az NHTSA közleménye is kiemelte, hogy komoly anomáliákra mutattak rá a vezetéstámogató funkcióival kapcsolatos ügynökségi vizsgálatok, ami miatt 2023 decemberében több mint 2 millió járművet hívott vissza az Elon Musk vezette vállalat.
Nem bizonyítható Musk ráhatása
A Reuters által látott dokumentumban nem szerepelt arra vonatkozó bizonyítékot, hogy Elon Musk is szerepet játszott volna a javaslat kidolgozásában. A Trump által felkért szakértői csapat, illetve Musk és a Tesla sem kívánta kommentálni a portál értesülését.
A szakértői csoport szerint a javaslattevők szerint az érvényben lévő szabályozás túl nagy felhatalmazást biztosít a kormányzatnak az adatok gyűjtésére. Ezért a szabály eltörlése mellett arra is felszólították a kormányzatot, hogy „liberalizálja” az önvezető járművek szabályozását, és hozzon „alapvető szabályokat az iparág fejlődésének lehetővé tétele érdekében”.